Fehérvári Titánok?DAB 4-3

   

A Volán-farm a második meccsét is megnyerte a C pályán, pedig ezúttal juniorválogatottjai nélkül állt fel, alig három sorral.

A dunaújvárosiak pedig a második felkészülési találkozójukat is bukták. Lee Gilbert első két csatársora igen jó nevekből áll, míg a másik oldalon ezúttal sok olyan játékos bizonyíthatott, aki eddig kicsit háttérbe szorult. Ez többeknek is elég jól sikerült, a Fehérvár az első két harmadot megnyerte, a második szünetig 4-1-es előnyt harcolt ki. Mind a négy gólját légiós lőtte, hármat előnyből, ebből egyet kettős fórból. A másik oldalon csak a Volántól igazolt Becze Tihamér volt eredményes.

A meccs második fele a DAB-é volt, ez a szakasz a Ferencváros ellen is jól ment az Acélbikáknak, két góllal közel kerültek a fehérváriakhoz, de az előnyből egy gól maradt a hazaiaknak, így ők nyerték a szezon első megyei rangadóját.

Fehérvári Titánok?DAB 4-3 (2-1, 2-0, 0-2)
Fehérvári Titánok: Scola (Lemay) ? Krogh, Szaller, Varga B., Just, Pillók ? Láday, Arany, Szász, Reiter R., Sofron Á. ? Korbuly, Antal A., Balogh B., Prácser, Hamvai ? Shupe, Mazzag. Vezetőedző: Kóger István.
DAB: Kangas (Lajcs) ? Hruby, Pfeil, Ray, Cseter, Dansereau ? De Concilys, Lévai, Kaszkov, Azari, Becze ? Lencsés, Magosi E., Németh P., Léránt, Tanka ? Pál Z., Horváth D., Odnoga, Mátyásy, Nagy M. Vezetőedző: Lee Gilbert.
Gólszerzők: Just (PP2, Varga, Pillók) 16., Just (Pillók, Láday) 20., Shupe (PP, Mazzag, Arany) 28., Shupe (PP) 34., illetve Becze 17., Magosi E. (PP, Kaszkov, Becze) 47., Becze 59.

A magyar és MOL ligás felnőttcsapatok felkészülési meccsei:

2016. augusztus 11.
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?KMH (SVK-3.) (Nagyszombat) 12-1
18:00 HK Nitra (SVK-1.)?Ferencváros (Nyitra) 5-2

2016. augusztus 12.
17:00 SC Csíkszereda?Progym (ROM-1.) 8-0
17:30 HK Levice (SVK-3.)?KMH (SVK-3.) (Léva) 6-2 (3-0, 3-1, 0-1)
18:00 Érsekújvár (SVK-1.)?Ferencváros (Érsekújvár) 4-1

2016. augusztus 14.
10:00 SC Csíkszereda?Progym (ROM-1.) 4-3

2016. augusztus 16.
17:30 Érsekújvár (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 1-2

2016. augusztus 17.
17:30 HC Topolcany (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagytapolcsány) 4-3

2016. augusztus 18.
17:30 Besztercebánya (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Besztercebánya) 4-5
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagyszombat) 3-5
18:30 DAB?FTC (Dunaújváros) 3-4
19:00 HKM Zvolen (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Zólyom) 3-4 b.
19:30 HDD Jesenice (AHL-SLO)?UTE (Jesenice) 4-1
KMH Budapest-HK Levice 3-4 (1-0, 2-3, 0-1)

2016. augusztus 19.
12:00 Detva (SVK-2.)?DVTK Jegesmedvék (Zólyom) 4-2
17:30 Slavia Trebic (CZE-2.)?MAC (Trebic) 2-3
18:00 Fehérvári Titánok?KAC II. (AUT-2.) 5-0
18:00 Progym?SC Csíkszereda (Gyergyószentmiklós) 1-7
19:00 Olimpija Ljubljana (EBEL)?UTE (Ljubljana) 6-1

2016. augusztus 20.
12:00 DVTK Jegesmedvék?GKS Tychy (POL-1.) (Zólyom) 3-1
18:00 Jestrábi Prostejov (CZE-2.)?MAC (Prostejov) 8-3

2016. augusztus 22.
18:00 Fehérvári Titánok?DAB (Székesfehérvár, C pálya)

2016. augusztus 23.
18:00 Debreceni HK?Dukla Michalovce (SVK-2.) (Debrecen)
18:45 Érsekújvár (SVK-1.)?MAC (Érsekújvár)
19:15 Villach (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Villach)

2016. augusztus 24.
18:00 Fehérvári Titánok?FTC (Székesfehérvár, C pálya)

2016. augusztus 25.
18:00 MsHK Zilina (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Zsolna)
19:15 Klagenfurt (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Klagenfurt)

2016. augusztus 26.
18:00 FTC?DAB (Pesterzsébet)
18:00 Detva (SVK-2.)?UTE (Gyetva)
SC Csíkszereda?Dunarea Galati (Csíkszereda)
Progym Gyergyószentmiklós?Corona Brassó (Gyergyószentmiklós)

2016. augusztus 27.
SC Csíkszereda?Dunarea Galati (Csíkszereda)

2016. augusztus 29.
17:00 DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-2.) (Miskolc)

2016. augusztus 30.
17:00 DAB?Debreceni HK (Dunaújváros)
17:00 MHKM Skalica (SVK-2.)?UTE (Szakolca)
19:00 MAC?Olimpija Ljubljana (EBEL) (Tüskecsarnok)

2016. augusztus 31.
18:00 Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány)

2016. szeptember 2.
17:00 Dukla Michalovce (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagymihály)
18:00 Ferencváros?Fehérvári Titánok (MOL) (Pesterzsébet)
18:00 MHC Martin (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Turócszentmárton)
18:30 DAB?HK Beograd (Dunaújváros)

2016. szeptember 3.
MAC Budapest?Graz (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
Fehérvár AV19?Comarch Cracovia (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

2016. szeptember 4.
az előző nap vesztesei (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
az előző nap győztesei (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum