Érsekújvár?Fehérvár 1-2

   

Győzelemmel kezdte az előszezont a több kulcsjátékosát nélkülöző magyar EBEL-csapat. Sofron István góllal tért vissza.

Az első harmadban gyorsan egy-, majd kétgólos előnyt harcolt ki Tyler Dietrich csapata. Két új csatár lőtte a mieink góljait. Előbb az olasz élvonalból igazolt kanadai Justin Maylan, majd a visszatérő Sofron István talált a felvidéki kapuba. A gólpasszokat Brance Orban, illetve Erdély Csanád és Szabó Dániel jegyezte. Az Érsekújvár a harmad második felében szépített, 2-1-es vezetéssel mehettek pihenni a volánosok, akik két kettős hátrányt is kibekkeltek, a beszámolók szerint. Már az első szünetig kialakult a végeredmény.

A folytatásban is komoly, kiegyenlített küzdelem folyt a jégen, de több gól már esett. A krónikához tartozik, hogy a Volán két büntetőt is kihagyott, vagy ha úgy tetszik, Simko kapus nyerte mindkét párharcot.

A Volán értékes 2-1-es győzelemmel nyitotta meg az előkészületi meccsei sorát, hiszen a HC Nové Zámky ebben az évben már a szlovák Extraligát képviseli, az otthonukban nyerni komoly eredmény bármely magyar csapat számára.

Sofron 3

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A Fehérvár AV19 összeállítása:

Hetényi (Scola)
Sagert, Szabó D., Orban B., Reisz, Bodo
Orbán A., Szirányi, Kóger, Maylan, Sárpátki
Owens, Manavian, Szabó K., Erdély, Sofron
Szabó B., Kocsis

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum