Sikeresen rajtolt a MAC és a Titánok

   

Győzelemmel mutatkozott be a MAC és a Fehérvári Titánok, harmadszor is legyőzte a Progymet a Csíkszereda.

A MAC is elkezdte a felkészülési meccsek sorozatát, pénteken kora este a Trebic ellen lépett pályára. Az első harmad közepén Könczei ült ki négy percre magas bottal való játékért, hátrányban azonban nem hogy gólt kaptunk, de Nagy Gergő szemfüles megoldása révén a vezetést is sikerült megszerezni a budapesti csapatnak. Nagy tehát első MAC-os meccsén rögtön gólt lőtt, soha rosszabb kezdést. A második harmad elején kettőre növelte előnyét a fővárosi csapat, Jeff Jubinville is úgy gondolta, legjobb góllal bemutatkozni új csapatában. Az előny azonban nem tartott sokáig, fél percen belül közelebb húzódott a cseh másodosztályú egyesület, majd a 38. percben az egyenlítést is megszerezték. Az utolsó játékrészben tudtak újítani Majoross Gergely tanítványai, a két új légiós, Jubinville és Winston Day Chief összjátéka végén utóbbi szerezte vissza a vezetést. Az eredmény a későbbiekben nem is változott már, pedig a Trebic az utolsó másfél percet kapus nélkül játszotta le, 3-2-re nyert a MAC.

A KAC farmcsapatát fogadta a Fehérvári Titánok. A Lemay ? Takács, Krogh, Vizi, Just, Erdei ? Láday, Reiter, Tóth, Shupe, Kiss P. ? Szaller, Korbuly, Sofron Á., Reiter R., Varga ? Arany, Imre, Pillók, Mazzag, Hamvai összeállítású hazaiak végig jóval aktívabbak voltak ellenfelüknél. Az első harmadban 1, a következő kettőben pedig 2-2 gólt ütöttek, Lemay pedig egyet sem kapott, a vége tehát 5-0. A hazai gólokat sorrendben Krogh, Hamvai, Reiter A., Sofron Á. és Vizi szerezték. Mindkét oldalon 4-4 kisbüntetést ítéltek a játékvezetők, a Fehérvár 34-szer, a KAC farm 19-szer lőtt kapura.

A Sportklub Gyergyószentmiklóson vendégszerepelt, mégpedig a juniorválogatott összetartásán szereplő fiataljai és az  időközben hazaküldött próbajátékosok nélkül. Ott volt viszont a csapatban egy új fiú, az Ázsia ligás HK Szahalinból érkezett, 25 éves Fjodor Hrapak is. A szeredaiak végül könnyedén győztek, az első harmadot 2-0-ra, a másodikat 4-1-re nyerték, az utolsó harmadra már csak egyetlen gól maradt, a vége 7-1 a MOL ligás csapatnak. A gólokat szeredai részről Bíró T., Péter R., Molnár Z., Kovyazin, Moldován és Molnár Zs. szerezték, közülük Bíró duplázott. A gyergyói becsületgól Csergő Hunor nevéhez fűződött.

A magyar felnőttcsapatok felkészülési meccsei:

2016. augusztus 11.
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?KMH (SVK-3.) (Nagyszombat) 12-1
18:00 HK Nitra (SVK-1.)?Ferencváros (Nyitra) 5-2

2016. augusztus 12.
17:00 SC Csíkszereda?Progym (ROM-1.) 8-0
17:30 HK Levice (SVK-3.)?KMH (SVK-3.) (Léva)
18:00 Érsekújvár (SVK-1.)?Ferencváros (Érsekújvár) 4-1

2016. augusztus 14.
10:00 SC Csíkszereda?Progym (ROM-1.) 4-3

2016. augusztus 16.
17:30 Érsekújvár (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 1-2

2016. augusztus 17.
17:30 HC Topolcany (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagytapolcsány) 4-3

2016. augusztus 18.
17:30 Besztercebánya (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Besztercebánya) 4-5
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagyszombat) 3-5
18:30 DAB?FTC (Dunaújváros) 3-4
19:00 HKM Zvolen (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Zólyom) 3-4 b.
19:30 HDD Jesenice (AHL-SLO)?UTE (Jesenice) 4-1

2016. augusztus 19.
12:00 Detva (SVK-2.)?DVTK Jegesmedvék (Zólyom) 4-2
17:30 Slavia Trebic (CZE-2.)?MAC (Trebic) 2-3
18:00 Fehérvári Titánok?KAC II. (AUT-2.) 5-0 (1-0, 2-0, 2-0)
18:00 Progym?SC Csíkszereda (Gyergyószentmiklós) 1?7 (0?2, 1?4, 0?1)
19:00 Olimpija Ljubljana (EBEL)?UTE (Ljubljana)

2016. augusztus 20.
12:00 DVTK Jegesmedvék?GKS Tychy (POL-1.) (Zólyom)
18:00 Jestrábi Prostejov (CZE-2.)?MAC (Prostejov)

2016. augusztus 23.
18:00 Debreceni HK?Dukla Michalovce (SVK-2.) (Debrecen)
19:30 Érsekújvár (SVK-1.)?MAC (Érsekújvár)
19:15 Villach (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Villach)

2016. augusztus 25.
18:00 MsHK Zilina (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Zsolna)
19:15 Klagenfurt (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Klagenfurt)

2016. augusztus 26.
18:00 FTC?DAB (Pesterzsébet)
18:00 Detva (SVK-2.)?UTE (Gyetva)

2016. augusztus 29.
17:00 DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-2.) (Miskolc)

2016. augusztus 30.
17:00 DAB?Debreceni HK (Dunaújváros)
17:00 MHKM Skalica (SVK-2.)?UTE (Szakolca)
19:00 MAC?Olimpija Ljubljana (EBEL) (Tüskecsarnok)

2016. augusztus 31.
18:00 Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány)

2016. szeptember 2.
17:00 Dukla Michalovce (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagymihály)
18:00 Ferencváros?Fehérvári Titánok (MOL) (Pesterzsébet)
18:00 MHC Martin (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Turócszentmárton)
18:30 DAB?HK Beograd (Dunaújváros)

2016. szeptember 3.
MAC Budapest?Graz (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
Fehérvár AV19?Comarch Cracovia (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

2016. szeptember 4.
az előző nap vesztesei (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
az előző nap győztesei (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum