A magyarok soha nem fogják feladni

 

A franciák súlyos vereségről beszélnek az 1-5-tel végződő Szlovákia elleni mérkőzés után. Ennek ellenére bizakodóak és keményen készülnek ellenünk, pontosan tudják, hogy nem sétagalopp vár rájuk. Megírjuk, hogy készülnek ellenünk.

Dave Henderson szövetségi kapitány egy videóinterjúban elmondta, nem mentek úgy a lábak, mint előző nap, emellett nem játszottak elég egyszerűen, ami alapfeltétel egy olyan csapat ellen, mint a szlovák. Bár jól kezdték a mérkőzést, hiszen Perret kiugrásából a vezetést is megszerezték, ezt követően nem tudták felvenni azt a sebességet, amit a szlovák válogatott diktált. Tudják magukról, hogy nem a fineszes jégkorong az erősségük, ehhez képest mégis néha túlvariálták a helyzeteket, elfelejtették, hogyan kell küzdeni mélyen a sarkokban, hogyan kell kőkemény küzdéssel rávenni a fáradt lábakat, hogy mégis menjenek, illetve hogy hogyan lehet ezzel mérsékelni a sebességbeli különbséget.

huet

Tudósításában a Le Monde azt emelte ki, hogy bár a vereség számszakilag súlyos, a jégen kisebb volt a különbség a két csapat között, amit jól jelez a kapura lövési arány is. Ebben a mutatóban a franciák valamivel még jobbak is voltak, mint a szlovákok, 25-22-re nyertek. Mi 21-28-ra végeztünk északi szomszédunk ellen. A vereség tehát csalódást keltő, mindazonáltal még semmi nincs veszve, hiszen a csapat továbbra is ötödik a csoportjában, nem lehetetlen a nyolc közé jutás. A lap külön kiemeli a francia hoki új reménységét, Jordann Perret-t, aki a 69. másodpercben megszerezte a vezetést a franciáknak.

A L?Equipe a csapat hétfő délben tartott edzésén járt, amelyet kihagyott a lábfején apróbb sérülést szenvedett Yorick Treille, aki mindazonáltal kedden jégre lép ellenünk. A lapnak Dave Henderson és a Mestisben légióskodó Valentin Claireaux már a magyarok elleni meccsről is beszélt. A szövetségi kapitány elmondta: “A magyarok soha nem fogják feladni. Most jutottak fel és itt is akarnak maradni. Nem vehetjük félvállról őket, mindent bele kell adnunk nekünk is.”

Henderson a sorokat is megvariálta kissé: “Tim Bozont például centerből kiraktam szélre, ahol Teddy Da Costával és Charles Bertrand-nal jobban meg fogja értetni magát. Teddynek jobban fekszik az osztogató szerep, míg a másik kettő vérbeli gólszerző.” Claireaux arról beszélt, hogy a szlovákok elleni vereség nem érinti negatívan a csapat morálját: “Tudjuk, hogy hosszú még ez a világbajnokság. Ha csak győzelmeink lennének, akkor mi lennénk a világelsők. De mindannyian nyerni akarunk, így a magyarok ellen minden korongért meg kell majd küzdenünk, mindent bele fognak adni. Jólesett most ez a kis pihenő ? utalt Claireaux a hétfő délutáni szabadprogramra ?, néhányunknak vannak apróbb fizikai bántalmai.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum