Sokkal magasabban vagyunk, mint az elmúlt hónapokban

Szirányi Bence, a magyar válogatott és a Fehérvár AV19 egyik hátsó oszlopa értékelte a magunk mögött hagyott időszakot. Azt is elárulta, legjobban hány védővel szeret játszani és miért.

Nyertek zsinórban öt meccset az EBEL-ben. Hogy érzi, sikerült a Volánnak túllépnie a múltbéli nehézségeken?

Szerintem sokkal magasabban vagyunk, mint az elmúlt hónapokban voltunk. A szezonban volt arra példa, hogy zsinórban hat mérkőzést veszítettünk el. A jelenlegi állapotunkat meg kell tartani, nem szabad, hogy visszaessünk. Az öltözőben is sokkal jobb a hangulat, hiszen könnyebb úgy pályára lépni hétről hétre, ha nyersz. Amikor nyeretlenségi szériában van a csapat, akkor a jégen sem jönnek össze úgy a dolgok, ahogyan szeretnéd. Lelkileg is nagyon nehéz volt azt az időszakot átélni.

Stabilabb lett a csapat a szezon elejéhez képest?

Jó hatással volt ránk a válogatott szünet, egy kis környezetváltozás mindenkinek jól jött. Ezen idő alatt a meghatározó légiósaink egy kis pihenőhöz jutottak. Sajnos a sérültjeink száma viszont inkább nőtt azóta, mintsem csökkent. Fontos volt, hogy kiszakadjunk a megszokott közegből, hiszen rosszul ment a csapatnak. Norvégiában viszont el tudtuk felejteni azt, ami a múltban történt, és mindenki feltöltődve, boldogan érkezett haza. Szerencsére ezután pozitív irányba változtak a dolgok, ami most már az eredményekben is egyértelműen megmutatkozik.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A szurkolók mindig aggódnak, hogy kevés védő áll a csapat rendelkezésére. Mint a védelem egyik alapembere, szeret úgy játszani, hogy adott esetben négyen-öten forognak hátul? Mennyire fárasztó ez?

Én személy szerint azt szeretem a legjobban, amikor hat védővel játszunk, akkor ugyanis nagyon jó üteme van a cseréknek. Viszont ha sok a kiállítás, akkor ez a ritmus felborul. Bár engem ez egyáltalán nem zavar, hiszen szeretek sok időt a jégen tölteni. A keddi meccsen Varga Arnold megsérült, így öt hátvéddel játszottuk le a meccset. Sille Tamás szerencsére kiválóan irányította a védelmet ebben a nehéz szituációban is, ezért kevésbé érződött, hogy az egyik hátvédünk kényszerpihenőre szorult. Négy-öt hátvéddel nagyon fárasztó végigjátszani egy mérkőzést. Néhány harmadot le lehet úgy hozni, hogy csak négy hátvéd forog egyfolytában, viszont az EBEL nem az a szint, ahol sikeresen lehetne úgy nyerni több fordulót, hogy folyamatosan ilyen kevés bekk áll a csapat rendelkezésére. Amikor öt hátvédünk volt hadra fogható, akkor szerencsére Szabó Dániel fel tudott jönni a MOL Ligából, és nagyon jó teljesítményt nyújtott, óriási segítség és tehermentesítés volt ez akkor számunkra.

Túl van a 100. EBEL-meccsén. A játéknak mely elemében fejlődött a legtöbbet?

Lehet, hogy nem engem kellene megkérdezni erről… Abban biztos vagyok, hogy sokkal korongbiztosabb lettem, emellett a korongkihozatalban is rengeteget fejlődtem. Ha visszanézzük az öt évvel ezelőtti teljesítményemet, akkor látszik, hogy a védőharmadon belül nem becsültem meg annyira a korongot, mint manapság. Diego Scandella hívta fel rá a figyelmemet, hogy néha túl könnyen megszabadulok a pakktól. Figyelmeztetett, ha nincs lehetőségem emberhez passzolni, akkor inkább szorítsam oda a palánkhoz a korongot, és tartsam ott addig, amíg nem tudom megjátszani valamelyik társamat. Sok ilyen részletben léptem nagyot előre.

Az A csoportos világbajnokság miatt ez a szezon jóval tovább tart majd, mint ahogy eddig megszokhatták. Változott valamiben emiatt nyáron az alapozás?

Nem mondanám azt, hogy más volt a felkészülés, ugyanolyan keményen dolgoztunk nyáron, mint az elmúlt években. Elég messze van még a világbajnokság, ha az EBEL-ben sokáig eljutunk, akkor is legkésőbb április közepén vége lesz a bajnokságnak, és onnantól számítva van még egy hónapunk felkészülni a vb-re. Ha úgy hozná a sors, hogy hamarabb kiesnénk, akkor több mint egy hónapnyi idő áll a rendelkezésünkre. Ráérünk majd akkor azon dolgozni.

Hogyan értékelné a stavangeri tornát?

Teljesen pozitív benyomásaim vannak, és hála égnek, a csapatnak is. Az edzők is elégedettek voltak a látottakkal. Tökéletes erőfelmérő volt ez nekünk, szembesülhettünk azzal, hogy hol tartunk az A csoport középmezőnyéhez képest. Nagyon sok olyan játékos volt ott Norvégiában, aki ilyen szinten még életében soha nem játszott. A legelső mérkőzés első harmada emiatt is volt ekkora káosz, mert a norvégok hozzá vannak szokva a gyors játékhoz, a pálya viszont sokkal kisebb volt, mint amit itthon megszoktunk. Ezáltal semmire nem volt időd, nagyon gyorsan kellett döntened arról, hogy melyik szituációban mi a legjobb megoldás, amit választasz. Oda-vissza hoki volt mind a három mérkőzésen, meg merem kockáztatni, hogy erősebb volt a színvonal, mint az EBEL-ben. Ennek ellenére erőnlétben végig jól bírtuk a meccseket, folyamatosan pörgött a négy sor, az edzők mindenkinek megadták a lehetőséget, és kíváncsiak voltak az összes játékos teljesítményére. Szerencsére most nem volt eredménykényszer, így mindenki megkaphatta az alkalmat, hogy bizonyítson, a szakmai stáb pedig elemezte, hogy ki, hogyan teljesít különböző szituációkban. Csak emberelőnyben fordult elő, hogy két előnyös sorral meccseltünk, viszont emberhátrányban is folyamatosan pörögtek a sorok.

Több mint fél év távlatából hogyan idézné fel a lengyelek ellen szerzett, mindent eldöntő találatot, amivel végérvényesen eldőlt, feljutottunk az A csoportba?

Még mindig szoktunk rajta viccelődni. Egész életemre szép emlék marad, lesz mit mesélnem a gyermekeimnek és az unokáimnak. Olyan ez az egész, mint ha valójában meg sem történt volna, még most is egy gyönyörű álomnak tűnik az egész. De nem az, ez a valóság, azóta többször is visszanéztük a gyerekeimmel videón.