Fehéroroszország?Kazahsztán 4-1

 

A világbajnokság házigazdája az USA ellen 6-1-re elveszített nyitómérkőzése után a második találkozóján legyőzte a bennmaradásért küzdő kazahokat.

Az összecsapás ötödik percében Kazahsztán szerzett vezetést, miután Gavrilin betört a hazaiak harmadába, kicselezett egy védőt és négy játékos gyűrűjéből belőtte a korongot Koval kapujába. A pörgős mérkőzés második harmadában fordítottak a hazaiak, előbb a 23. percben Grabovszkij passzát Sztyepanov váltotta gólra emberelőnyben, majd a meccs felénél Graborenko a saját kapuja elől indította Sztyepanovot, az első találat szerzője adott egy keresztpasszt a másik oldalon érkező Sztaszenkónak, akinek góljával már Fehéroroszország vezetett.

A záró húsz percet emberelőnyben kezdte Kazahsztán, ám nemhogy nem tudta kihasználni az öt a négy elleni szituációt, a hazaiak lekontrázták a vendégeket és Szergej Kosztyicin kétgólosra növelte a fehérorosz előnyt. A folytatásban is inkább a hazaiak akarata érvényesült, a legvégén pedig hiába korcsolyázott le Jeremejev, négy másodperccel a vége előtt Kaljuzsnij betalált az üres kapuba, így beállította a 4-1-es végeredményt. Győzelmével Fehéroroszország három ponttal áll, a 2013-as világbajnokságon pedig ez pont elég volt ahhoz, hogy a csoportjuk utolsó előtti helyén végezzenek.

Hivatalos honlap
A csoportok állása
Csapatok
Kanadai táblázat

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2014. május 9., 15.45 Svájc?Oroszország 0-5
2014. május 9., 15.45 Franciaország?Kanada 3-2 b.
2014. május 9., 19.45 Fehéroroszország?USA 1-6
2014. május 9., 19.45 Szlovákia?Csehország 2-3 h.
2014. május 10., 11.45 Kazahsztán?Németország 1-2 b.
2014. május 10., 11.45 Olaszország?Norvégia 0-3
2014. május 10., 15.45 Finnország?Lettország 2-3
2014. május 10., 15.45 Svédország?Dánia 3-0
2014. május 10., 19.45 USA?Svájc 3-2
2014. május 10., 19.45 Kanada?Szlovákia 4-1
2014. május 11., 11.45 Franciaország?Olaszország 1-2
2014. május 11., 12.45 Németország?Lettország 3-2
2014. május 11., 15.45 Norvégia?Dánia 4-3
2014. május 11., 16.30 Fehéroroszország?Kazahsztán 4-1
2014. május 11., 19.45 Svédország?Csehország
2014. május 11., 20.00 Finnország?Oroszország
2014. május 12., 15.45 Svájc?Fehéroroszország Sport1 (GER)
2014. május 12., 15.45 Szlovákia?Franciaország
2014. május 12., 19.45 Oroszország?USA Sport 2
2014. május 12., 19.45 Csehország?Kanada
2014. május 13., 15.45 Németország?Finnország Sport 2
2014. május 13., 15.45 Olaszország?Dánia
2014. május 13., 19.45 Kazahsztán?Lettország
2014. május 13., 19.45 Norvégia?Svédország Sport1 (GER)
2014. május 14., 15.45 Svájc?Németország
2014. május 14., 15.45 Csehország?Olaszország
2014. május 14., 19.45 Oroszország?Kazahsztán Sport 2
2014. május 14., 19.45 Szlovákia?Norvégia
2014. május 15., 15.45 USA?Lettország Sport1 (GER)
2014. május 15., 15.45 Kanada?Dánia
2014. május 15., 19.45 Finnország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 15., 19.45 Svédország?Franciaország
2014. május 16., 15.45 USA?Kazahsztán Sport1 (GER)
2014. május 16., 15.45 Kanada?Olaszország
2014. május 16., 19.45 Finnország?Svájc Sport1 (GER)
2014. május 16., 19.45 Svédország?Szlovákia Sport 2
2014. május 17., 11.45 Lettország?Oroszország Sport 2
2014. május 17., 11.45 Franciaország?Norvégia
2014. május 17., 15.45 Fehéroroszország?Németország Sport1 (GER)
2014. május 17., 15.45 Dánia?Csehország
2014. május 17., 19.45 Svájc?Kazahsztán
2014. május 17., 19.45 Szlovákia?Olaszország
2014. május 18., 15.45 USA?Finnország
2014. május 18., 15.45 Kanada?Svédország Sport 1
2014. május 18., 19.45 Oroszország?Németország Sport1 (GER)
2014. május 18., 19.45 Csehország?Norvégia
2014. május 19., 15.45 Kazahsztán?Finnország Sport1 (GER)
2014. május 19., 15.45 Dánia?Franciaország
2014. május 19., 19.45 Lettország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 19., 19.45 Olaszország?Svédország
2014. május 20., 11.45 Németország?USA Sport1 (GER)
2014. május 20., 11.45 Norvégia?Kanada
2014. május 20., 15.45 Lettország?Svájc Sport1 (GER)
2014. május 20., 15.45 Dánia?Szlovákia Sport 2
2014. május 20., 19.45 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2014. május 20., 19.45 Csehország?Franciaország
2014. május 22., 15.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 16.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 19.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 22., 20.00 negyeddöntő Sport Tv
2014. május 24., 13.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 24., 17.45 elődöntő Sport Tv
2014. május 25., 15.30 bronzmérkőzés Sport Tv
2014. május 25., 20.00 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum