Bécsbe utaznak a lányok

 

A klubelfoglaltságok miatt újfent nagyon tartalékos kerettel áll ki a KMH Budapest. Bónuszként megmutatjuk a katowicei lengyel–magyar képeit.

Gömöri Csabáék számára nem volt könnyű összeállítani a csapatot, ugyanis a lányok többségére számítanak a serdülőcsapatukban. A helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy a szezon során először nem tart a csapattal Németh Anikó, így kénytelen egy kapussal nekivágni a WE-V Flyers elleni mérkőzésnek. A legutóbbi, HDK Maribor elleni mérkőzésre is két sorral utazott a KMH, ez most sem lesz másként.

“A vasárnapi EWHL-meccsre mindössze tíz mezőnyjátékossal és egy kapussal utazunk.Az összes többi lány sérült, vagy a klubjában vesz részt bajnoki meccsen – mondta Gömöri Csaba. – A lányok nagy terhelést kapnak, hiszen sokuk két hét alatt nyolcadik-kilencedik meccsét játssza úgy, hogy közben buszozik Mariborba, Katowicébe és Becsbe. EWHL-bajnoki és válogatott meccsek váltják egymást és közben becsülettel edzenek is. Azt gondolom, hogy ennek meglesz a gyümölcse, hiszen a sok mérkőzés a legjobb felkészülés.Ott lehet csak élesben gyakorolni a tanult játékelemeket. Persze figyelni kell a megfelelő pihenésre, regenerációra, nehogy túledzettség vagy jégkorong-undor alakuljon ki náluk. Február 9-ig, az U18-as Négy Nemzet Tornáig erőltetett menet van, majd azt követően pihenő és március első hetétől már egy utolsó kemény szakasza a vb-felkészülésnek. Az EWHL-ben még három meccs van hátra, mindhármat a WE-V Flyersszel vívjuk, akik még pontot sem nagyon szereztek idén, ugyanis csak egyszer nyertek 13 meccsükből. Szeretnénk, ha a második győzelmüket nem ellenünk szereznék meg.”

Úgy tűnik, a sérüléshullám, amely a Winter Classic előtt elérte a csapatot, egy eset kivételével nem okozott világbajnokságokat is érintő gondokat.

“A vállam már sokkal jobban van – mondta Pintér Lili, aki kulcscsonttörést szenvedett. – Jelenleg a gyógytornász mellett elkezdek járni a Metodikai Központba is külön edzésekre, ahol speciálisan tudunk majd erősiteni a használható izmokra, mint például a lábizmok. A jövő hét vége felé már lemegyek 1-2 edzésre korizgatni, aztán az azt követő héten fokozatosan kezdem újra az edzésmunkát. Az már biztosnak tűnik, hogy a márciusi U18-as vébéig teljesen felépülök.”

“A héten női, illetve csütörtökön szlovák ifjúsági meccset játszottam – említette a vállsérüléssel kezelt Krivi Krisztina. – Már egy hete edzek napi több alkalommal is,hogy minél hamarabb visszaerősödjek. Vasárnap is, ha minden igaz, utazom a lányokkal az EWHL-mérkőzésre. Gyógytornász segít nekem abba, hogy minél hamarabb százszázalékos formába kerüljek.”

“A karom már teljesen rendbe jött szerencsére, viszont a betegségemből nehezen gyógyulok ki – nyilatkozta Medgyes Dorottya. – Egy hónapos vírusos betegségem után kiszáradással kórházba kerültem, aztán vakbélgyanúval a sebészeti osztályon kötöttem ki. Bár infúziót kaptam,de nem ehettem, nem ihattam,viszont két nap után a vizsgálatok nem mutattak ki vakbelet. Nagyon legyengültem, de hétfő óta már visszatértem edzeni a fiúcsapatomba, ahol egész héten fokozatosan visszanyertem az energiám.”

Sajnos nem szolgált ennyire jó hírekkel Váradi Nikolett. ”Sajnos az már biztos, hogy az idei szezonban már nem léphetek jégre. A pontos diagnózisért még várnom kell a következő MR-vizsgálatig, ami március 30-án lesz, és attól a vizsgálattól függ, hogy mikor kezdhetek el újra edzeni. Elcsúszott a fölső két nyakcsigolyám, még nem tudni, ez mennyibe befolyásolja a jégkorongos pályafutásom.”

A KMH női EWHL-csapatának sorsolása:

2013. szeptember 14., 15.: EV Bozen Eagles (ITA)–KMH Budapest 4-0, 9-0
2013. szeptember 29.: Neuberg Highlanders (AUT)–KMH Budapest 4-2
2013. október 5.: KMH Budapest–DEC Salzburg Eagles (AUT) 2-4
2013. november 2.: WE-V Flyers (AUT)–KMH Budapest – elhalasztva
2013. november 9., 10.: KMH Budapest–HDK Maribor (SLO) 2-0, 4-3
2013. november 16., 17.: KMH Budapest–Neuberg Highlanders (AUT) 1-2, 3-5
2013. november 30., december 1.: EHV Sabres Vienna (AUT)–KMH Budapest 8-0, 11-1
2013. december 14.: KMH Budapest–EV Bozen Eagles (ITA) 1-5
2013. december 15.: KMH Budapest–EHV Sabres Vienna (AUT) 1-2
2014. január 10., 11.: DEC Salzburg Eagles (AUT)–KMH Budapest – elhalasztva
2014. január 12.: HDK Maribor (SLO)–KMH Budapest 2-1
2014. február 1., 2.: KMH Budapest–WE-V Flyers (AUT)

A magyar EWHL-csapat kerete a szombati Bolzano elleni találkozóra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Szigeti Ágnes 1990 Spisska Nová Ves (SVK)
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 Presov (SVK)
Köles Kata 1996 Marilyn
Szlaby Gyöngyi 1988 Presov (SVK)
Tóth Enikő 1996 Spisska Nová Ves (SVK)
Támadók:
Dettrich Szilvia 1991 Marylin
Farkas Nikolett 1991 Spisska Nová Ves (SVK)
Krivi Krisztina 1996 UTE U18
Pavuk Petra 1998 Dunaújváros
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Szűcs Anita 1999 Sportország SC
Wende Rebeka 1996 Vasas U16

A csapatoknál, ha van, a játékos utánpótláscsapatát jelöltük, ha csak a női bajnokságban játszik, akkor pedig azt.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
   H I R D E T É S
Partnerünk