Kompetitív edzésekre és bajnokságra van szükség

A frederikshavni divízió 1/A-s ifjúsági világbajnokság után Svasznek Bence szövetségi edző értékelte a magyar együttes egy hetes teljesítményét. Az U18-as válogatott mellett immáron hatodik szezonját lehúzó 48 éves szakember most sem rejtette véka alá véleményét, őszintén elárulta az idei csapat erősségeit-gyengeségeit, de mesélt nekünk a kiválasztás szempontjairól és az utánpótlás-játékosok továbbképzéséről is.

Negyedikek lettünk a divízió 1/A-s vébén, a minimumelvárást, a bent maradást teljesítette a csapat, hogyan értékeled ezt a dániai egy hetet?

Összességében azt gondolom, hogy jó hetünk volt, a társaság nagyon jól összeverődött. Kicsit nehézkes volt a felkészülés, a juniorbajnokság jóval tovább tartott, mint az ifjúsági, sokan később tudtak csak becsatlakozni. Három légiósunk, Lencsés, Schwartz és Szongoth Domán csak Dániába ért oda a klubelfoglaltságai miatt. Mindezek ellenére nagyon jó világbajnokságunk volt.

Az előrejátékban nagyot ment a csapat, összesen 21 gólt ütöttünk, holtversenyben a második legtöbbet a tornán. Laskawy Ferenc 3+8-cal az esemény pontkirálya lett, s noha csak 10 emberelőnyünk volt, abból négyet sikerült beütni. Támadójátékban azt láttad vissza a jégen, amit előzetesen gyakoroltatok?

Szezon közben talán a támadójáték volt nekem a legnagyobb kérdőjel, hogy ezen a nemzetközi szinten mennyire tudunk érvényesülni. Amikor összeálltak a sorok, akkor nagyon magabiztosak voltunk, láttam, hogy van bennünk potenciál. Jelentősen át kellett alakítanunk a játékosok felfogását: az osztrák ifjúsági bajnokságban – ahol a keret egy része játszott – könnyebben megy a góllövés, mint egy vébén, ahol feszes a védekezés. A gondolkodásmódot állítottuk át a stábbal: egyszerű játék, lövőmentalitás a támadóharmadban, forgalmat generálni a kapu előtt, kipattanóra odaérni. A hátvédek nagyon jól kapcsolódtak be a támadásépítésbe, és a kapu előtt is megvolt a kellő forgalom. Ha megnézed, nem igazán lőttünk highlights-gólokat, inkább kipattanót ütöttünk be, harmadik, negyedik szándékból voltunk sikeresek, beleérős, átcsorgós gólokat szereztünk, egy-kettőt leszámítva majd’ mindegyik munkás találat volt. Ezen a szinten fantasztikus cselek már ritkán fordulnak elő, mindenki kiismeri az ellenfél játékát. Egy klubszezon során több a hullámvölgy, itt egy hét alatt mindenki feszesen, jól védekezik.

Az emberelőnyös játékért az ifiválogatottnál Strenk Hunor felel, aki idén a Brassó Erste Liga menetelése miatt csak később tudott csatlakozni. Az elmúlt évekhez képest talán most foglalkoztunk a legkevesebbet a speciális játékkal, korábban több anyagot kaptak a játékosok. Az előnyös játékunk a játékosok kreativitása, helyzetfelismerése miatt volt eredményes. Edzhető játékosok, akik a jégen kezükbe tudják venni az irányítást, és megfelelő döntéseket tudnak hozni.

Fotók: MJSZ

A védekezés viszont valahogy nem állt össze, 5 meccsen kaptunk 25 gólt (csak Japán szedett be eggyel többet), a két kapusunk mindösszesen 85%-kal védett, míg az emberhátrányunk csupán 61,1%-kal teljesített.

A vébé előtt talán a védekező játékban voltam magabiztosabb, hogy az lesz az erősségünk. A szezon közben öt nagy munkabírású védővel – Franyó Krisztián, Lencsés Dávid, Szongoth Döme, Vén Bendegúz, Horváth Alex – terveztem, Alex végül a cseh juniorliga döntője miatt nem tudott velünk tartani. Melléjük kellett megtalálni azt a 2-3 bekket, és mindannyian remek teljesítményt nyújtottak. Balogh Ádám rengeteget fejlődött, Nagy Dominik még decemberhez képest is nagyot lépett előre, a szezon során sokszor problémás védőharmadbeli játékán jelentősen javított. A 16 éves Prém Zsombor tanári módon hokizott ebben a mezőnyben.

A 85%-os védési mutató nyilván összefügg a védelemmel, huszonketten együtt alkotunk egy csapatot. Az előző évben inkább a kapusaink tartottak minket meccsben, gondolok itt Csala Patrikra, aki 2023-ban Franciaországban oroszlánrészt vállalt a bent maradásból, vagy Hegedüs Leventére, aki Asiagóban 4 meccsen mindössze egyszer, emberhátrányban kapott gólt és 99,07%-on végzett. Nyilván a 99% az egyszeri, megismételhetetlen mutató, de egy hasonló kapusteljesítménnyel akár az érem is meglehetett volna, de idén ez így sikerült.

Az utánpótláshoki nem a kiegyensúlyozottságról híres, de voltak elég negatív periódusaink, gondolok itt a németek elleni középső harmadbeli 1-4-re, az osztrákok elleni záró harmad elején kapott 3 gólra, vagy hogy Ukrajna ellen féltávnál még 0-5 állt az eredményjelzőn.

Nézzük akkor meccsről meccsre. A dánok ellen szinte tökéletes mérkőzést játszottunk (hasonlóan, mint 2023-ban Franciaország ellen), Pásztor Viktor erőn felül teljesített, sokszor ő tartott minket meccsben. A németek ellenünk mindhárom meccsükön – ideértve a két felkészülésit –, kis túlzással életük meccsét játszották. Salzburgban mentálisan és fizikálisan nem voltunk még egységesek, a játékosaink akkor jöttek meg a bajnoki versenyfutásból, a 8-0-nál nekik minden sikerült, nekünk semmi. A 7-3-ason két harmad után csak 4-3-ra vezettek, jók voltunk, a végén bedaráltak. Aztán a  vébén is minden összejött nekik ellenünk, kivitelezésben, sebességben, döntéshozatalban, kipattanókban. Ha mi is életünk meccsét játsszuk, akkor egy szoros vereségre lehettünk volna elegendőek ezen az estén, meg kell hagyni, jobb csapat nálunk.

Ausztria ellen 3-1-re vezettünk, és ahogy mondod, ilyen az utánpótláshoki, meginogtunk. Amíg azt játszottunk, amit akartunk, domináltunk. A második harmadban letértünk a rendes útról, nem juttattuk be a korongot a támadóharmadba. 3-2-nél emberelőnyben egy semleges harmadbeli újraszerveződésénél, eladtuk a korongot, kaptunk egy emberhátrányos gólt. A hajrá bődületes volt, kapuslehozatal mellett lőttünk két emlékezetes gólt, és kiharcoltuk a hosszabbítást. Nagy karaktert mutatott a csapat, a vezetők előléptek, az az 1 pont nagyon kellett az utolsó meccs előtt, hogy ne ki-ki mérkőzést kelljen játszani Japánnal.

Ukrajna ellen az első harmadban kis túlzással rájuk borítottuk a pályát, de volt egy eladott korong és egy könnyű gól. Az első harmad végén két másodperccel a dudadszó előtt csináltunk egy buta kiállítást a támadóharmadban, a szünet után kijöttek és belőtték az előnyt. Majd elcseréltük magunkat, és azt is belőtték, egy újabb kiállításból kaptunk még egyet, ez a három gyors gól megfogott minket. A végjátékban kapuslehozatal mellett feljöttünk 6-4-re, volt egy gólunk, amit videózás után érvénytelenítettek, Fehér Kolosnak is volt egy ordító helyzete, ha ott 6-5 lesz, akkor azon a meccsen bármi megtörténhetett volna. Az osztrák és az ukrán meccs is nyerhető lett volna, egy kicsivel nagyobb szerencsével éremmel jöhettünk volna haza.

A japánok ellen már egy tét nélküli mérkőzés volt, a négymeccses teljesítményünket szerettük volna egy győzelemmel megkoronázni. A szezon utolsó mérkőzését jó érzés megnyerni, jó szájízzel menni pihenni. Jól játszottunk, nem tudták kezelni a forecheckjeinket. A második harmadban, amikor elkezdtük színezni a játékot, az rögtön megbosszulta magát, visszajöttek 3-2-re, náluk volt a momentum. Szerencsére jókor jött a negyedik és ötödik gólunk.

Az ukrán válogatottban két játékost leszámítva mindenki légiós, északon, a tengerentúlon, Csehországban, Svájcban fejlődnek. Az előző divízió 1/A-s vébén ötödikek lettek, idén majdnem feljutottak. Ilyen nagyot léptek előre egy év alatt, vagy most éppen nekik jött ki szerencsésen a lépés?

Ne felejtsük, még mindig utánpótláshokiról van szó. Nem vagyok tisztában az ukrán merítési lehetőséggel, valószínűleg hasonló lehet, mint nálunk. Az adott évi teljesítményre nagy hatással van, hogy egy erősebb korosztály van éppen, vagy egy kicsit átlagosabb a nemzetközi szint tükrében. Orosz alapokon nyugvó képzés van náluk, magasabb szintről indulnak. Ilyen szervezett és kemény ukrán válogatottat viszont még nem láttam, mióta szövetségi edző vagyok. A kapusuk, Levsin nagyon komoly teljesítménnyel rukkolt elő, meg is választották a torna kapusának, első szándékból szinte lehetetlen volt neki gólt lőni, még a harmadik, negyedik ismétlésre is kúszott-mászott.

A háború miatt csak ketten játszanak otthon, ők viszont a felnőttbajnokságban szerepelnek. A többiek szét vannak szórva a nagyvilágban, jó bajnokságokban, kompetitív környezetben fejlődnek. Idén nagyot léptek előre, a korábbi “csalós hoki” – a csatáraik elbújtak a védők mögött, és csak a kiugrásra játszottak – helyett masszív, szervezett játékkal rukkoltak elő, és jól is védekeztek.

11 légióst és 11 hazai játékost hívtatok be a stábbal, de az itthon játszók közül jobbára csak az Újpesti Jégkorong Akadémiából vittetek ki srácokat, szám szerint nyolcat. Előrébb tart az UTE programja a többi akadémiához képest, vagy mitől ez a kiugró szám tőlük?

Engem nem érdekel, ki honnan érkezik, jöhetne akár 22 dunaújvárosi, győri vagy kazincbarcikai, ha ők lennének a legjobbak. Amikor csapatot rakunk össze, akkor nem egy All Star-válogatottat akarunk kreálni. Négy kiegyensúlyozott sort keresek, nem külön csak védekező és csak támadósorokat. Apró puzzledarabokat kell összerakni, hogy menet közben is legyen variációs lehetőség, például ha egy centernek nem megy, akkor be tudjon ugrani oda a 13. csatár.

Nem az én tisztem megítélni, hogy az Újpest előrébb tart-e a többi akadémiához képest, de szerintem Kovács Attila vezetésével nagyon jó szakmai munka folyik náluk. Folyamatosan nagy tudású mentoredzőkkel dolgoznak, akik továbbképzik a fiatal, energikus, motivált magyar edzőiket; gondolok itt főleg Duane Sutterre és Mika Saarinnenre. Ott az új jégpályájuk, a Szilágyi úti létesítmény, és az utánpótlásnál dolgozik többedmagával Puskás Sándor, a felnőttválogatott erőnléti edzője is, tehát jelen pillanatban kétségkívül vonzó az újpesti program. Ennek köszönhető a kiemelkedően magas szám. Én egyvalamiért szoktam aggódni, az a klikkesedés, ha többen vannak egy klubból, akkor az ne menjen a csapatdinamika rovására. De a vezetőink jó munkát végeztek az öltözőben, ezért is voltunk sikeresek a vébén.

A korábbi érákban volt olyan, hogy fehérvári, vagy MAC-os játékosok voltak többségben, ez évről évre változik, számomra ennek nincs jelentősége. Nálam például a kor sem számít, sőt nem biztos, hogy előny, ha valaki idősebb. Ha két játékos ugyanolyan szinten van, és az egyik fiatalabb, akkor őt fogom választani, mert jövőre már rutinosként újra bevethető lehet. Ilyen volt tavaly például Vén Bendegúz, vagy korábban Hadobás Zétény. Idén három serdülőkorút vittünk, Vén pedig már rutinosnak számított. Nem könnyű a nemzetközi meccseket kezelni 16-18 évesen, más a miliő, kint vannak a lobogók, játékosmegfigyelők a lelátón, szól az IIHF-himnusz. Sok játékosra nyomasztóan tud ez hatni, izgulni kezdenek, leblokkolnak.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy ebből a 2006-2007-es korosztályból játékosok megragadjanak majd később a felnőttválogatottban is?

Összetett, nehéz kérdés. Kell hozzá a játékos, nem lehet megkerülni, de a korcsolyázása, lövése, az egy dolog. Legalább annyira fontosak a soft skillek, hogy megvan-e a szenvedély, a drive, a karakter, a belső motiváltság. Hajlandó-e beletenni az extra munkát, ellőni azt a 150-200 extra korongot minden edzés után, vagy bemenni a kondiba és pluszmunkát végezni – akkor lesz valódi esélye, hogy nemzetközi szinten sikeres lehessen.

A környezet a másik összetevő. Kompetitív edzésekre és bajnokságra van szükség. Ezek hiányában 17-18 évesen talán még lehet tartani a nemzetközi szintet, akkor még  könnyebb sikeresen felvenni a versenyt az ellenfelekkel, de később lemaradunk. A legjobb dán játékosok a svéd topcsapatokban játszanak hétről hétre, ott fejlődnek, szocializálódnak. Ha a mi játékosaink nem tudnak kimenni topcsapatokba, vagy ezeket a környezeti tényezőket nem tudjuk megteremteni itthon, akkor a vetélytársaink ellépnek mellettünk. Jó lenne, ha még nagyobb számban tudnának a mieink is a felnőttbajnokságban játszani, hiszen az ott szerzett tapasztalatok rengeteget segítenek a játékosoknak, így a válogatottnak is. Már a klubcsapatokon belül nagyobb verseny kellene, illetve minél több olyan bajnoki mérkőzés a szezon során, amiket a korosztályos válogatott játszik a nemzetközi szünetekben. A decemberi calgaryi torna például szuper volt a játékosok fejlődése szempontjából, kispályán kanadai, amerikai csapatok ellen mérkőzni, akikben ég a harci tűz. Ahol van 40-50 éles meccs a szezonban, azzal nem lehet versenyezni, azok összeadódnak az évek alatt.

Befejeződött a vébé, mit fogsz csinálni az elkövetkezendő hónapokban?

Megnézem a meccseket még egyszer felvételről. Vannak olyan játékosok, akik szeretnének külföldre menni, róluk próbálok meg videóanyagot összeállítani a vébéről. Lehet, kimegyek megnézni a felnőtteket Bolzanóba. Az A csoportos vébé alatt lenne egy szakmai nap Pozsonyban is. Ez nekem egy uborkaszezon így, hogy nem dolgozok klubnál. Május végén szeretnénk kétnapos összetartást tartani: négy csapatot alakítanánk majd ki a 2007 és 2008-as korosztállyal, és egymás ellen gyakorolnánk. Fel szeretnénk mérni a bennük rejlő potenciált, hogy augusztusban már tudjuk honnan kezdeni a felkészülést. Utánpótlásban gyorsan emelkednek fel a srácok és szorulnak is ki, már ami a válogatott perspektíváját érinti.

Egy nagyon összeszokott, motivált stábbal folyik az U18-as szakmai munka, Strenk Hunort leszámítva a fehérvári vébé óta együtt dolgozunk. Ez a vébé az egész stábnak a sikere, mint mindig, most is sokat tett bele Tokaji Viktor, Kecskeméti Áron, Szirányi Dani és Magyar Péter is, míg Gröschl Tamás és Szaller Márk az U17-es korosztálynál végzi remekül a dolgát. Példaértékű munka folyik itt évről évre, kiegészítjük egymás. Imre Lajos a 2009-es svájci elitvébé óta dolgozott a felnőtt, majd az U18-as válogatottak mellett csapatvezetőként, 15 év után köszön el a válogatottól. Mindig flottul intézett mindent, nekünk csak a szakmai részekkel kellett foglalkoznunk. Köszönünk neki mindent.