Hogyan próbálta lassítani Kanadát a magyar válogatott?

Ahogy közeledik az A csoportos világbajnokság, úgy mutat egyre versenyképesebb játékot a magyar férfi jégkorong-válogatott.

Kevin Constantine együttese kedd este ugyan 5-2-es vereséget szenvedett Kanadától, de ahogy Szlovénia ellen néhány nappal korábban, úgy a világ egyik legjobb válogatottja ellen is voltak kifejezetten pozitív szakaszok, főként 5v5-ös szituációkban.

A Kanada elleni mérkőzés már csak azért is remekül illett a világbajnoki felkészülésbe, mert zárásként egy olyan csapat ellen lépett jégre a válogatott, amely ellen teljesen egyértelmű volt már a mérkőzés előtt is, hogy a korong nélküli játékon lehet a fő hangsúly. Ez a néhány nap múlva kezdődő világbajnokságon is az egyik legfontosabb játékeleme lehet a magyar csapatnak, amit Bartalis István, a válogatott második soros centere is kiemelt a mérkőzést követően.

A magyar csapat a találkozó elején egy viszonylag konzervatív megközelítést alkalmazott mind a támadóharmadbeli letámadás során, mind pedig a semleges zónás védekezésben. Az ellenfél harmadába egy csatár lépett fel mélyen, agresszívan, míg egy másik letámadó csatár a legközelebbi passzsávot igyekezett lezárni, így a korongot birtokló kanadai számára két valós opció volt, amennyiben nem lépett vissza valaki, 3v2-es létszámfölényes szituációt kialakítva a támadásépítés első fázisában:

• felvállalja az 1v1-et és így próbálja kontrolláltan kihozni a korongot a saját harmadából;
• egy passzal próbálja átjátszani a teljes védőharmadot.

Kanada az első harmadban inkább előbbi mellett döntött, már csak azért is, mert a magyar semleges zónás védekezés is remekül működött. Hiszen, amíg a két magasabban letámadó csatár igyekezett megakadályozni a könnyű korongkihozatalt, addig a semleges zónában maradó harmadik magyar csatár – aki többnyire a center volt – a középső sávot igyekezte lezárni. Így pedig a korongot birtokló játékosnak nem maradt más előrefelé menő passzopciója, csak a két palánk melletti szélső zóna, ahova mindkét hátvéd a saját kékről lépett fel bizonyos helyzetekben és próbálta vagy eltakarítani a korongot, vagy pedig pusztán csak a periméterre szorítani az ellenfelét.

Szintén rendszeres magyar védekezési séma volt, hogy amennyiben gyorsan sikerült a kanadai válogatottnak átjátszani a letámadást, akkor a visszazáró center nem is a piros vonal környékén zárta a passzfolyosót, hanem egyből zárt vissza a saját kékre a két hátvéd közé/mellé, hogy így zárja a saját harmadot és ne maradjon más lehetősége az ellenfélnek, csak erőből belőni a támadóharmadba a korongot. „Mérkőzésről mérkőzésre egyre kompaktabbak vagyunk” összegezte Bartalis a felkészülés során tapasztalható folyamatot, amit jól mutat az is, hogy mennyire rugalmas tud lenni a válogatott bizonyos szituációkban.

Az első felnőtt világbajnokságára készülő hátvéd, Hadobás Zétény számára nem jelenti a komfortzónából való kilépést, hogyha neki kell helyzetet kialakítani vagy épp lőni a támadóharmadban. Ahhoz persze, hogy hasonló helyzetekbe kerülhessen szükség van a játékostársak helyzetfelismerésére és jó játékolvasására. Ezt illusztrálja az első harmadból (12:40 az órán) egy védőátmenet, mely során Hadobás fennmaradt az ellenfél kékjén és az ő helyére két másik csatár (Erdély és Bartalis) zárt vissza azonnal a saját kékre a másik hátvéd (Szabó) mellé biztosítani a saját harmadot. Hogy aztán a korongszerzést követően egyből indítsa egyikük a fennmaradt hátvédet, aki aztán viszonylag könnyen tudja bevinni a támadóharmadba a korongot.

A gond akkor volt, amikor nem sikerült létszámfölényt kialakítani a saját kéken és a lendületből érkező kanadai játékosok sebességből sikeresen tudták megvívni 1v1-ben a párharcukat, ezáltal bejutva a támadóharmadba, hogy aztán ott a gyenge oldalon a támadást kísérő csatártárs segítségével könnyedén alakítsanak ki létszámfölényes szituációt követő magas minőségű gólhelyzeteket.

Az egyik legfontosabb ezen a mérkőzésen a játék tempójának lassítása lehetett magyar részről, ami egész jól sikerült a koronggal is, ezt részben az is elősegítette, hogy Kanada az első játékrészben abszolút arra törekedett, hogy ne indítsa le az ellenfél gyors átmenetekkel. Ezért a forecheck is viszonylag passzív volt, a két letámadó játékos legfeljebb a kör tetejéig lépett fel, de inkább a támadó kéken zárta a befelé menő passzsávokat. A magyar csapat pedig ezt felismerve élt a lehetőséggel és próbálta kihasználni az így megnyíló teret a saját zónában. Rengeteg keresztpasszal és kapu mögötti keresztmozgással dolgozott a válogatott a támadásépítés első fázisában. Mindez persze addig nézett ki jól, ameddig mélyen a saját harmadban történt mindez.

Amint egy kicsit is agresszívabb keresztpasszal próbálta volna kihozni a magyar csapat a korongot, odaért egy kanadai ütő, ami ha nem is tudott korongot szerezni, de lelassítani azt mindenképp képes volt. Amikor pedig még intenzívebbé is vált a kanadai letámadás, akkor jöttek az igazán kellemetlen pillanatok. Merthogy, a magyar csapat úgy próbálta kihúzni a kanadai forecheck méregfogát, hogy menekülésképp visszavitte saját kapu mögé a korongot, abban reménykedve, hogy feljebb csalogatja a két letámadó kanadait és a mögöttük megnyíló területre passzolva a korongot, kontrolláltan tudja kihozni a védőharmadból. Csakhogy ekkor már az ellenfél is magasabb fordulatszámra kapcsolt, így két oldalról érkezett két kanadai, miközben a korong ott volt az alapvonal mögött. A kis területen történő játék eleve Kanadának kedvezett, de ez még itt nem volt elég. A két kanadai csatárhoz csatlakozott egy harmadik az ilyen szituációkban, akinek két opciója volt:

• lemegy a kapu mögé segíteni a társaknak, így létszámfölényes helyzetet kialakítva, amiből aztán könnyen lehet korongot szerezni, majd forgatni a támadóharmadban;
• bekorcsolyázik a slotba és várja a korongot.

Előbbi hosszabb zónaidőt, utóbbi magas minőségű gólhelyzetet eredményez. Ahhoz, hogy az ilyen helyzeteket el tudja kerülni a válogatott, forecheck-ellenállóbb korongjáratásra és direktebb játékra van szükség – utóbbi a második harmadra érkezett meg igazán, majd tartott ki a meccs végéig.

„A felkészülés hajrájára megváltozott a játékunk, és a második harmadokban igazán jó játékot tudtunk nyújtani.” Bartalis szavai a Kanada elleni második játékrészre is igazak voltak. Egészen különleges volt látni, amikor (15:30 az órán) több mint egy percig tudott sikeresen forgatni, majd magas minőségű gólhelyzeteket kialakítani a válogatott a kanadai kapu előtt. Hogy miért vált lüktetőbbé a játék a második húsz percben, arra a magyarázat kifejezetten egyszerű. A házigazda igen komoly kockázatot vállalt a támadóharmadban azzal, hogy olykor négy hazai játékos lépett fel még korong nélkül is letámadni. Sok esetben ez hatékonynak bizonyult, többször is sikerült magasan korongot szerzeni, majd ebből fordulva gyorsan létszámfölényes szituációt kialakítani: hol 2v1, hol 3v2 helyzeteket sikerült lövésig végig vinni. Az viszont nyilvánvaló, hogy ez fenntarthatatlan 60 percen keresztül és nem is az intenzitás miatt, hanem elsősorban azért, mert mindenkitől tökéletes kivitelezésre és döntéshozatalra van szükség. Egy ennyire kinyíló csapat ellen elég egy jó ütemű passz, amit nem tud olvasni a leghátul helyezkedő játékos és rögtön 1v1-es vagy létszámfölényes megugrás alakul ki.

Ebben a játékrészben a csapatok helyzetkihasználása került főszerepbe: amíg a magyarok három darab 2v1 elleni szituációt és kettő 3v2-eset hagytak ki, addig Kanada az egyetlen igazán veszélyes megugrását rögtön gólra váltotta úgy, hogy a lövő játékos konkrétan a jobb oldali bedobópontról verte be, miközben mi sokkal kedvezőbb helyekről sem tudtuk átlőni sem Montembeault-t, sem Levi-t. De ahogy az első, úgy a második harmadban sem fogyott el fizikálisan a válogatott a játékrész végére, jól mentek a lábak és működtek a váltások védekezésben is.

A záró játékrészben láthattuk ismét működni a Hári vezette emberelőnyt, aki újfent a bal oldali halfwallról irányította az egységet. 5v5-ben pedig direktebb és gyorsabb lett a magyar csapat, több második szándékú lehetőséget is sikerült kialakítani, mint a mérkőzés első két harmadában, ami részben abból is fakadt, hogy a kapu körüli területen is sikerült hatékonyabban fellépni, nagyobb százalékban megnyerni az 50-50-es korongokért vívott párharcokat. Ahogyan a backcheck is végig rendben volt ebben a harmadban, amit jól mutat, hogy létszámfölényes megugrása, nem is volt Kanadának ebben a játékrészben.

„Nehéz egy dolgot kiemelni, hogy miben léptünk előre. A felkészülési időszak nagyon hosszú volt és nagyon sok mindenen dolgoztunk a legapróbb részletekig, de a legfontosabb, hogy 60 percen keresztül tudjuk tartani a tempót, és végig ott tudjunk lenni fizikálisan és fejben egyaránt” – értékelte Bartalis a világbajnoki felkészülést. És habár a feladat oroszlánrésze még hátravan, az utolsó két meccs után mindenki bizakodóbban állhat hozzá a szombaton kezdődő elit-világbajnoksághoz. A kérdés már csak az, sikerül-e úgy finomhangolni a csapat játékát, hogy a kulcsmeccsekre csúcsosodjon ki az a folyamat, amiről oly sokat beszéltünk az elmúlt nagyjából két hónapban.

fotók: Vörös Dávid/MJSZ