Távozik Sean Simpson

 

A kanadai szakember levélben indokolta meg döntését.

Nem hosszabbítja meg szerződését a magyar szövetséggel Sean Simpson, így a jövő évi A csoportos világbajnokságra nem a kanadai szakvezető készíti fel a feljutó válogatottat. Két évig volt a magyar csapat szövetségi kapitánya, a ljubljanai világbajnokság után közölte döntését, amelyet saját bevallása szerint nem hozott meg könnyen és amely független a szerepléstől.

Az MJSZ oldalán megjelent levélben azt írja, élvezte a Magyarországon töltött időszakot. „Örömmel töltött el a munka a magyar szövetséggel és munkatársaival, a közvetlen stábommal és az edzőimmel. Igazán élveztem a munkát a csapattal is, nagyszerű két év van mögöttünk. 62 éves vagyok, meglehetősen hosszú edzői karrier áll mögöttem, sok időt töltöttem el Európában, itt az idő valami mást csinálni és megtalálni életem következő állomását.”

Sean Simpson egész életében emlékezni fog az elmúlt két évre. „Az első telefonhívástól kezdve izgatott voltam a magyarországi munkámmal kapcsolatban. Kicsit nehéz szituációba kerültünk a Covid-helyzet miatt az elmúlt évben, de ez az év már sokkal jobb volt mindannyiunknak. hogyan korábban is említettem, mindenkivel szerettem együtt dolgozni, remélem, hogy mindenkivel megmarad a baráti kapcsolatom, ahogyan a magyar jégkoronggal is, szívesen tartoznék továbbra is a magyar hokicsaládhoz. Őszintén így érzem, és ahogyan már jeleztem, nehéz volt a döntés, de a végén úgy érzem, meg kellett hoznom.”

A rutinos szakember szerint remek emberek dolgoznak a magyar jégkorongban. Minden szinten és korosztályban minőségi játékosok, remek edzők tevékenykednek és a szövetségben is nagyszerű emberek dolgoznak, és mindenki a legjobbját adja azért, hogy fejlődjön a magyar hoki. Minden területen folytatni kell az erőfeszítéseket, fejlődni kell, de úgy véli, a magyar hoki jó pályán és jó úton halad. Külön is megköszönte a szurkolók biztatását, amit Rigában és Ljubljanában is megtapasztalt. Szurkol azért, hogy Magyarország és Szlovénia közösen elnyerje a jövő évi A csoportos vb rendezési jogát.

„Mindent összevetve, köszönöm Magyarország, köszönöm, magyar jégkorong! Sok sikert kívánok a jövőben a magyar jégkorong-társadalomnak!”

sean_simpson_mjsz_2022

Fotó: MJSZ / Vörös Dávid

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 6-1VÉGE
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 USACZE 4-8VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINCAN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum