Óriási bizonyítási vágy van a játékosokban

   

Egy nehézsúlyú világbajnoki övről döntő profi bokszmérkőzés előjátékára hajazó felvezetés után jöhet a MOL Liga-döntő első mérkőzése, amely előtt 1-0-ra vezet a Miskolc a 4 győzelemig tartó párharcban. Fontos, hogy kedvenc játékunk ünnepe legyen a finálé, mostantól csak a hoki van.

A Jégkorongblog történetében viszonylag ritka alkalom, hiszen először fordul elő, hogy egy cikket kétszer is közlünk, de a vasárnapi mérkőzésre írt beharangozónkat csak minimális mértékben volt indokolt megváltoztatnunk. Íme:

Bár a szlovákiai csapat jelentőset lépett előre játékban a rájátszásra, a MOL Liga-döntő legnagyobb kérdése, hogy ez elég lesz-e a neki legkevésbé fekvő stílust játszó csapat ellen. Összeszedtük a legfontosabb tényezőket, amelyek befolyásolhatják a párharcot.

A MOL Liga idei döntőjében azt az Érsekújvárt fogadja a Miskolc, amely ellen az alapszakaszban nem veszített mérkőzést. A HC Nové Zámky ráadásul kétfrontos küzdelemet folytatott az egész szezonban, amely az utóbbi hetekben csúcsosodott ki. MOL Liga-címvédőként és a szlovák harmadosztály bajnokaként érkezik a magyar bajnok otthonába.

Az idei MOL Liga talán egyik legérdekesebb vonása az volt, hogy különböző játékstílusok összecsapását láthatták a nézők, amelyek során az egyik rendszerint nem találta a másik ellenszerét. Többnyire nem arról szólt a történet, hogy az erősebb csapatok megverték a gyengébbeket, egymás között pedig váltakozó sikerrel vívtak küzdelmeket, hanem az éllovasok között is kialakultak szokatlanul egysíkú párharcok. Az elődöntő során is láthattunk már hasonlót, az egyik ágon az a DAB játszott az Újvárral, amely az alapszakaszban csak egy alkalommal tudta legyőzni Hurtajékat. A helyzet még egyoldalúbb a két döntős egymás elleni mérlegét tekintve: az alapszakaszban hat alkalommal találkozott egymással a két egyesület, az ezeken megszerezhető 18 pontból 15-öt elvitt a Miskolc, a felvidéki csapat csak a hazai mérkőzésein tudott pontokat szerezni, győzni pedig még azokon sem sikerült. Nem az a kérdés tehát, hogy más kávéház-e a rájátszás, mint az alapszakasz, hanem hogy mennyire az. Képes-e az Újvár annyira megújulni, hogy legyen esélye a borsodiakkal szemben.

MISNZA

Fotó: Bán Olivér

Az általunk megkérdezett két szakember, Szilassy Zoltán, az UTE és Jerry Andersson, a Brassó vezetőedzője nagyon hasonló véleményen volt a két csapat karakterét illetően. Az Érsekújvárban több a színes ceruza, olyan egyéniségek alkotják a csapatok, akik mind képesek valami váratlant húzni, az improvizáció játékuk lényegét képezi, elsősorban ezért lehet nehéz ellenük felkészülni. Abban is egyetértés volt a két edző között, hogy technikailag a szlovákok a legképzettebb csapat. Ezzel szemben a Miskolc szintén nem nélkülözi a tehetségeket, elsődleges erényük azonban mégsem ez, hanem a szervezettség és a fizikai kondíció. Majoross Gergely olyan óramű pontossággal működő csapatszerkezetet alkotott meg, amelyben mindenki tudja, mi a dolga és amely az első percektől elkezdi felőrölni ellenfelét, akik rendszerint a végére bele is fáradnak a Macik által diktált tempóba.

Az elmondottakat a számok is alátámasztják. A Miskolc ellen egyedül a DAB volt képes pozitív mérleget produkálni, az Újvárnak nem sok babér termett. Különösen jellemző adat, hogy mindhárom érsekújvári meccs felénél még a hazai csapat vezetett 3-1-re, november 11-én negyedórával a lefújás előtt pedig 5-2-es érsekújvári előnyt mutatott az eredményjelző, ám ez is kevés volt a győzelemhez, a Miskolc mindhárom alkalommal sebességet tudott váltani és maga alá gyűrte ellenfelét. Miskolcon még idáig sem nagyon jutottak el Stefankáék, egy szorosnak mondható 7-5-ös vereség mellett egyszer 5-1-re, egyszer pedig 5-2-re kaptak ki. Az alapszakasz során feltűnő volt, hogy mennyivel jobban játssza az emberelőnyöket a Miskolc. Az Érsekújvár ugyan 89-70-re “megnyerte” a büntetésperceket, ám a különbség az előnyök értékesítését tekintve jóval nagyobb. A Jegesmedvék 11 gólt ütöttek előnyből, míg az Újvár mindössze kettőt.

Az egymás elleni küzdelmekből készített kanadai táblázat nem sokban különbözik attól, amelyet a teljes mutat. A hat meccs összesített gólkülönbsége 28-19 a Miskolc javára. Az Érsekújvárból a legponterősebb játékos Frolik 3+4 és Chrenko 1+6 ponttal, őket követi Caladi (5+1), Faith (2+4), Hurtaj (2+3), Podstavek (3+1) és Stefanka (1+2). Feltűnő, hogy a legtöbb gólt Caladi lőtte a Jegesmedvéknek, míg Uram például egyszer sem talált be, azért háromszor asszisztos volt. A Miskolcban ezzel szemben három 11 pontos játékost is találunk: Metcalfe-ot és Dansereaut (egyaránt 6+5), valamint Dudast (2+9). A magyarok közül nagyon gólerősen játszott Tóth Adrián (5+5), míg Becze (3+7) főleg az előkészítésben jeleskedett, akárcsak az amerikai Cohen (1+6), akiről Andersson mester külön is kiemelte mennyire hasznos munkát végez csapatában. Külön említést érdemel még Hajós (1+4), Sagert (1+3), valamint Gőz és Boyle (mindketten 1+2).

MISNZA

Mindkét csapat rövid, de annál intenzívebb elődöntőn van túl, a Miskolc söpréssel jutott túl a Brassón, az Érsekújvár 4-1 arányban volt jobb, mint a Dab.Docler, de mindkét ellenfél komoly ellenállásra késztette a döntősöket, a Miskolc az első hazai meccset a sírból hozta vissza, a Zámky pedig csak az utolsó meccsen tudott két góllal nyerni, a többi meccs egy gólon, vagyis hajszálokon múlt csak a siker. Mindkét párharcnak megvannak a maga tanulságai. A miskolciak elődöntőjének főként az, hogy az első meccs kulcsfontosságú lesz. A Brassónak reális esélye volt a győzelemre a hosszabb pihenő után első tétmeccsét játszó népkertiek ellen és ez most sem lesz másként. Utoljára február 22-én, vagyis éppen két hete játszotta utolsó meccset Majoross Gergely csapata, míg az Érsekújvár meccsből érkezik, hiszen a döntő és az elődöntő között zajlottak a szlovák harmadosztály rájátszásának küzdelmei, ahol három meccsen verte a Homonnát, hétfőn játszott legutóbb.

Az Újvár a DAB-bal elődöntőzött, amely megpróbálta játékkal megverni a felvidékieket, nem csak a Miskolchoz, de egykori önmagukhoz képest is viszonylag keveset ütköztek. Ez persze feküdt Uraméknak, akik éltek is a lehetőséggel. Mindazonáltal a döntőben arra lehet számítani, hogy a Miskolc nem teszi meg ugyanezt a szívességet ellenfelének és nem fogja nélkülözni egyik legjobban használt fegyverét, sok és fájdalmas ütközésre lehet számítani, amit jobb kondijuk miatt jobban is fognak bírni. Persze Uramot sem vajból gyúrták, nem beszélve az olyan nehézfiúkról, mint Weissmann, Podstavek vagy Kowalczyk, úgyhogy ez sem lesz olyan egyszerű. Uramék az előnyös játékban is jelentősen előre tudtak lépni, kérdés, a Miskolc speciális egységei mennyivel okoznak majd nagyobb fejtörést, mint a DAB egyébként többnyire jól működő hátrányos védekezése.

Kulcskérdés lehet a kapusposzt, ahogyan azt Szilassy Zoltán is kiemelte. A Miskolcnak Bálizs Bence nagy stabilitást nyújt hátul, az alapszakasz során neki volt a legalacsonyabb meccsenkénti kapott gólátlaga, míg védési hatékonyságban 93,7%-kal a második helyen zárt Kalnins mögött. A rájátszásban még erre is rátett egy lapáttal: a kapott gólok számát kettőről 1,7-re sikerült csökkenteni, míg a hatékonyságot 94,3%-ra feltornásznia. Az Érsekújvárban azonban két nagyon jó kapus van, a DAB ellen Cikánek kezdett, de egy megingás után, nagyon kellemetlen helyzetben Krajcovicnak kellett beállnia és maximális megbízhatósággal oldotta meg a feladatot olyannyira, hogy az utolsó DAB elleni meccset is megkapta. Bálizs tehát egy hajszállal jobb, mint szlovák kollégái, de Lubomir Hurtaj bátrabban variálhat ezen a poszton, mint Majoross Gergely.

0104misnz19

Egy szót kell még szólnunk az edzőkérdésről is, amely szintén fontos összetevője a két csapat teljesítményének. Az Érsekújvár harmadik edzőjét fogyasztja, Spisak mester kezdett, őt váltotta Slavomír Chlebec, akinek a helyére január végén érkezett Lubomir Hurtaj. A másik oldalon Majoross Gergely tudatos építkező munkájáról és szakmai kvalitásairól már többször szóltunk, vele készítettük a Jégkorongblog történetének egyik legalaposabb interjúját is. A modern hokit képviselő mentalitása jót tehet nem csak a Miskolcnak, de perspektivikusan az egész magyar jégkorongnak. Érdekes lesz látni, hogy a szapporói aranygeneráció játékosai edzőként vagy sportvezetőként mennyit tudnak lendíteni a magyar jégkorongsporton, egyre többen vannak és egyre felelősségteljesebb munkákkal bízzák meg őket. De a túloldalon Hurtaj szintén fiatal és fiatalos mentalitású tréner, az összhang a kispadon láthatóan jóval nagyobb lett az érkezésével, minden bizonnyal kulcsszerepe volt Marek Uram visszacsábításában is, akárcsak abban, ahogyan visszatért. Nem csak egy világbajnokot kapott vele a Zámky, hanem egy igazi vezéregyéniséget is, aki meccseket döntött el. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy az elődöntőben ő jelentette a különbséget, ami miatt az Újvár játssza a döntőt és nem a DAB. Azonban mindketten kezdők, nagy kérdés, hogy életük első igazán kiélezett helyzetében hogyan reagálnak majd a kulcsmomentumokra.

Furcsa, de Hurtaj edzőségével nyert ugyan az Érsekújvár, mint láthattuk, játékosként fontos pontokat, szám szerint ötöt, szerzett a Miskolc ellen, ez minden bizonnyal hiányozni fog. A helyzetet súlyosbítja, hogy a DAB elleni elődöntő nem múlt el nyomtalanul, Martine ámokfutása után Chrenko egész szezonra kidőlt, de Marek Dubec és Róbert Brandis visszatérhet. Összességében talán a Miskolc a párharc favoritja, idén minden együtt van ahhoz, hogy a borsodi csapat megszerezze első MOL Liga aranyérmét, visszavágva ezzel a tavalyi elődöntőben elszenvedett vereségért.

A négy nyert meccsig tartó párharc első mérkőzését nem játszották le, mert az Érsekújvár a mérkőzés délelőttjén lemondta a meccset. Az év legotrombább sportvezetői döntése után a liga elvette az egyik felvidéki meccset a Zámkytól, így tehát 1-0-ra vezet a Miskolc és a következő négy mérkőzésből hármat odahaza játszhat.

A két csapat megegyezett a MOL Liga játékvezető testületével, ennek értelmében összesen 4 vezetőbíró és 5 vonalbíró működhet közre a Miskolc–Érsekújvár mérkőzéseken. Babic Vladimir, Halassy György, Haszonits Miklós, Kincses Gergely vezetőbíróként, Kis-Király Barna, Pálkövi Botond, Soós Dániel, Vas Mátyás, Váczi Dávid vonalbíróként nevezhető a találkozókra. A meccseket 4 bírós rendszerben rendezik, szerdán a Babic, Haszonits, Pálkövi, Kis-Király négyes kezd majd. Szintén megírtuk már, hogy problémák vannak a televíziós közvetítéssel, jelen állás szerint az első négy meccs nem kerül képernyőre, ha lesz 5. és 7. mérkőzést, azt adja a Digi Sport.

Majoross Gergely így, Lubomir Hurtaj pedig ekképp várta a vasárnapi rajtot. Azóta némileg változott a helyzet, a Zámky mindenki megnyugvására megnyert a szlovák 2. ligát, azaz a harmadosztályt, így a másodosztály jövőbeni büszke tagjaként érkezik Miskolcra a címvédő. A kialakult helyzetről Majoross Gergely nyilatkozott a hivatalos klubhonlapon:

“Nehéz volt kezelni ezt az ügyet. Itt volt a csapat, amely elképesztő izgalommal várta a döntő első mérkőzését, amelyért az egész szezonban nagyon keményen megdolgozott. Óriási bizonyítási vágy volt, van bennük, és erre kaptak egy ilyen hideg zuhanyt. Sok munkánkba került, mire ezt a csalódottságot sikerült eltüntetni, de most már ennek nyoma sincs. A tűz újra magas hőfokon ég a srácokban, és készen állnak arra, hogy bebizonyítsák: megérdemlik a helyüket a csúcson.” Hozzátette, lehet, hogy játékosaiban most kicsivel több érzelem munkál, de biztos abban, hogy tudják kezelni a helyzetet. “Mindenki tudja a feladatát, és ha végre is hajtják, akkor eredményesek lehetünk.”

Miskolc–Érsekújvár 7-0

   

A szezonban nyolcból nyolcadszor is legyőzte a magyar bajnok a MOL Liga-címvédőt és már 2-0-ra vezet a négy győzelemig tartó fináléban. Bálizs Bence hibátlan teljesítményt nyújtott a Miskolc kapujában, ezzel megalapozta a sikert. A látottak és a négy miskolci kapuvas alapján nem túlzás: a Zámky megúszta hét kapott góllal ezt a meccset.

Miskolci helyzettel indult a mérkőzés, a bulit követően Becze szerzett korongot és lőtt középtávolról már az első másodpercekben, de az ismét Cikánek irányította újvári védelemnek ez nem jelentett problémát. Mielőtt igazán kibontakozhatott volna a hazaiak támadógépezete, Metcalfe kapott két percet akasztásért a harmadik perc legelején. A döntő első előnye egyetlen komolyabb lövést eredményezett, ezt Siska eresztette el, Bálizs magabiztosan védett. Egyenlő létszám mellett veszélyesebb volt a Zámky, előbb Tábi veszélyeztetett, majd Podstavek kétszer. Nyolc perc elteltével jött az első hazai emberelőny, majd 10 másodperces átfedéssel még egy. A Jegesmedvék taktikája nem meglepő módon Dudas lövéseire épült, akinek azonban egyelőre gondja támadt az irányzékkal. Dansereau és Hajós sokkal nehezebb feladat elé állította Cikáneket, de maradt a gól nélküli döntetlen. Az Érsekújvár játékában benne volt a provokáció, amire a hosszabb ideje meccs nélkül várakozó miskolciak érthetően vevők is voltak, egy alkalommal Popovics vette ki magával együtt a játékból a vendégek aranysisakosát, Martin Frolikot, de állandóak voltak a kisebb szurka-piszkák, ami egy döntőben kötelező, bírni kell ezt idegekkel is.

Öt perccel az első harmad vége előtt kisebb technikai probléma miatt percekre állt a játék, de végül sikerült megjavítani a világítást. Azt gondolhattuk volna, hogy a szünet elsősorban az Érsekújvárnak tett jót, ám az utolsó öt perc nagyon egyértelmű Jegesmedvék-fölényt hozott, a vendégeknek többször gondjuk akadt a korong pontos hollétének azonosításával. Ennek során egy alkalommal Gőz Balázs mutatott boivini erényeket, a komplett vendégvédelmen átszlalomozott, de lövésig nem jutott. A legnagyobb helyzet azonban Hajós előtt adódott, aki 10 másodperccel a harmad vége előtt a kapuvasat találta telibe, majd Tóth szedte össze a kapu mögött a korongot, azonnal tette vissza centerbe Dansereau-nak, Cikánek bravúrral védett. Az első harmad a várható nagy küzdelmet, jó iramot hozta, gól azonban nem született. Ez a 20 perc  ráment arra, hogy a Miskolc felpörögjön, az Érsekújvár pedig elfáradjon, annak ellenére, hogy utóbbiak négysoros játékra törekedtek mindvégig.

MISHSC2

Fotó: Bán Olivér

A második játékrész újabb hatalmas Dudas-lökettel indult, Cikánek jelezte, továbbra is jó formában van, majd a miskolci negyedik sor mutatott be szép dolgokat, kimondott gólhelyzet nélkül, majd Nagy Krisztián nem találta el jól nagy ziccerben a korongot. Aztán ami a többieknek nem sikerült, összejött az addig is talán legolajozottabban működő Hajós, Tóth, Dansereau sornak. A 25. percben Tóth kapott forintos passzt Dansereau-tól egy villámgyors támadás végén, még az is belefért, hogy a magyar csatár csak másodikra találja el a korongot, a kapu és a játéktér legnagyobb része tökéletesen üres volt (1-0). Megszerezte tehát a vezetést a Miskolc, ami mindig nagyon fontos tényező az Érsekújvár ellen. Ráadásul a vendégek nem is tudtak egyből reagálni a hátrányra, hiszen Huba fegyelmezetlensége miatt hamar hátrányba kerültek. Alighogy kiegészültek azonban, át is vették a kezdeményezést, többször lopták le a miskolci ütőkről a korongot és indultak meg a saját harmadukból, Bálizs azonban lehúzta a rolót, ha addig ki is jött róla egy-egy korong, a legfontosabb pillanatokban esélyük sem volt a kapu előtt portyázó szlovák csatároknak.

A vendégattakoknak egy újabb hátrány vetett véget, Stefanka ülhetett ki testre ütésért. Az elsőként érkező miskolci speciális egység nem járt eredménnyel, majd Dansereau vitte be a harmadban a korongot és szánta el magát lövésre, talán azzal a szándékkal, hogy védés után jöjjön a buli számukra kedvező helyzetből, azonban Cikánek alaposan mellényúlt a korongnak, így egy ártalmatlan lövésből a 32. percben kettőre nőtt a hazaiak előnye (2-0). Újvári előnyben mutatott teljes tanácstalanság jelezte, hogy a vendégeket bizony megfogta a hét perc alatt bekapott két gól. Uramot és Caládit alig lehetett észrevenni, Podstavek volt az egyetlen, akinek voltak veszélyes megmozdulásai, de egyedül kevés volt a precízen összerakott miskolci gépezet ellen. Mindeközben a második oldalon főként Hajósék sora alakította ki egyre-másra a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, az egyik ilyet Tóth Adrián vert be a 37. perc végén. A hátralévő három percben is folytatódott a miskolci hokigála, míg az Érsekújvár az első szünet után a vasárnap látott játékát ismételte meg, a 3-0 minimum hűen tükrözte a két csapat közötti különbséget, főleg ha hozzátesszük, hogy három sistergős kapuvas után is a Zámkynak kedvezően pattant a korong.

A harmadik harmadra ötlet nélkül érkezett az Érsekújvár, még emberelőnyben sem tudott épkézláb támadást felépíteni. A Jegesmedvék játékosai ellenben élvezték a játékot, lubickoltak az élményben, igazi hokiünnepet varázsoltak a jégre. Követni is nehéz volt az eseményeket, így a gólokat már csak felsorolásszerűen rögzítjük: Dansereau egy kapusról kipattanó korongot vágott be a levegőből, Dudas egy nagyon szép akció végén lőtt gólt, Gőz Balázs emberelőnyben, majd Zach Cohen emberhátrányban helyezte a korongot a hálóba. Lubomir Hurtaj 5-0-nál a 47. percben időt kért, és kapuscserét hajtott végre, Krajcovic váltotta Cikáneket. Ő négy percig bírta kapott gól nélkül. Jellemző jelent volt, amikor Sagert kente fel Dubecet teljesen szabályosan a palánkra, a sérüléséből visszatért újvári hosszan és nehezen tudott felállni, társai segítségével. Menetrendszerűen érkezett az újabb festékkoptató vas, és pörögtek tovább az események, elsősorban az újvári harmadban.

A színes ceruzák szerdán a tolltartóban maradtak. Ez nem jelenti azt egy pillanatig sem, hogy a párharc lefutott, az Érsekújvár nagyszerű játékosokból áll, ez a társaság kiváló játékra képes, de az látható volt, hogy valóban nagyon fáradtak. Ha kipihenik magukat, visszajöhetnek a párharcba, ha nem sikerül regenerálódniuk, szombaton véget ér a széria.

A második döntő meccset is nullára nyerte a Miskolc, professzionálisan éltek a kezükben lévő egyetlen sportszerű eszközzel, a jégen fizették vissza a vasárnap történteket. Ráadásul ezúttal még az első meccsnél is nagyobb arányban múlta felül riválisát Majoross Gergely csapata.

Külön dicséretet érdemel a fokozott várakozás közepette is végig sportszerű és hangos miskolci közönség. Pénteken a Felvidéken folytatódik a hajsza az aranyéremért.

Ez csak egy újabb strigula volt

   

A Miskolc vezetőedzője óva int mindenkit a következtetések levonásától, az Érsekújváré szerint is csak egy vereség volt.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Egyetértek a kollégámmal, ez csak egy újabb strigula volt, a gólkülönbségnek nincs nagy jelentősége. Nehezen lendültünk játékba, de aztán a játék minden elemében ellenfelünk fölé nőttünk. Óva intenék mindenkit attól, hogy ebből a 7-0-ból komoly következtetéseket vonjon le a pénteki meccs kapcsán. Az egy új találkozó lesz, ismét 0-0-ról indulunk, és ismét meg kell küzdenünk a sikerért.

Lubomir Hurtaj (vezetőedző, Érsekújvár): Ismeri mindenki a helyzetünket, az elmúlt napokban sorozatban játszottuk a mérkőzéseket. A mai találkozót nem kezdtük rosszul, ám a második harmadtól sorra kaptuk a gólokat és nem tudtunk felállni. Teljesen mindegy, hogy 1-0 vagy 7-0 az eredmény, ez csak egy vereség volt, készülünk péntekre.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1755 néző. Játékvezetők: Babic, Haszonits, Pálkövi, Kis-király.
Bálizs: 100% (Duschek)
K
Cikánek: 83,3% (Krajcovic: 80,0%)
Boyle, Dudas, Nagy, Cohen, Becze
1
Huba, Durco, Podstavek, Frolík, Caladi
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
2
Kowalczyk, Siska, Dubec Marek, Uram, Faith
Vojtkó, Dósa, Metcalfe, Láda B., O'Donnell
3
Baron, Hrudík, Rejzek, Púchovsky, Stefanka M.
Szilágyi, Láda P., Popovics, Roczanov, Miskolczi
4
Sucharda, Král, Brandis, Stefanka O., Tábi
Majoross Gergely, Eerme Mart
E
Hurtaj Lubomir, Udvardy Peter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 24:09 MIS Tóth Dansereau Hajós
2-0 31:07 MIS PP Dansereau Cohen Dudas
3-0 36:54 MIS PP Tóth Hajós Gőz
4-0 41:39 MIS Dansereau Hajós Sagert
5-0 46:32 MIS Dudas Becze Cohen
6-0 50:50 MIS PP Gőz Metcalfe Tóth
7-0 52:28 MIS SH Cohen Nagy Sagert
40 Kapura lövések száma 24
16 Kiállításpercek 16

A Miskolc–Érsekújvár fotóalbuma

   

A Miskolc–Érsekújvár góljai

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum