Volt már olyan, hogy én fizettem az első kört

 

A MOL Liga-szezon legörömtelibb eseménye, hogy a fiatal magyar edzőgeneráció esélyt kapott, két csapatnál is. Már most kijelenthető, hogy élt is vele. A Miskolccal az elődöntőre készülő Majoross Gergellyel elkészítettük a Jégkorongblog történetének legalaposabb interjúját, amely elolvasása után reményeink szerint sokkal többet fognak tudni egy magyar élcsapat működéséről, a szakmai munka hátteréről, mint eddig.

Eljutott oda a magyar jégkorong, hogy nem panaszkodhatunk a kevés jégpályára, a gyerekek alacsony számára az utánpótlásban. A TAO miatt pénz is van, amennyi csak kell. Szűk keresztmetszetnek maradt a szakmai munka. Ha nem jönnek az eredmények egy-két év múlva, joggal gondolhatjuk, hogy kevés a jó edző?

Olyan a magyar jégkorongsport, mint egy hirtelen növekvő vállalat, a váratlan fejlődés miatt valamelyik összetevő lemarad a növekedésben. Amikor utánpótláskorú játékos voltam, akkor a 24,5 korcsolyázni tudó fiatalból kellett kiválasztani a világbajnokságra nevezett 20-22 fős keretet. Kevés csapat volt a bajnokságban, így nyilván nem kellett sok szakember sem. Ma sok gyerek sok bajnokságban játszik, és a csapatok száma is megnőtt. Több korosztályban ABC csoport is van. Ma már sok szakemberre lenne szükség, sajnos nincs annyi, amennyi kellene és amennyivel tovább növelhetnénk a lehetőségeinket. Kiegészítő információként hozzáteszem, viszonylag sok nagyvárosban van már szabvány fedett pálya, ami szintén örömteli, de szívét-lelkét adó, a jégkorongért élő sportvezető is kellene, aki megteremti a feltételeket a komoly munkához, hogy elindulhasson a minőségi utánpótlás-nevelés. Amikor kezdtem, a BS-pince volt és Székesfehérvár, de a nem sokkal később épült szegedi pályán szinte semmi nem történt felnőtt szinten azóta sem. Annyi jó szakember nem termelődik ki tíz év alatt, mint amennyi most kellene. Megsokszorozódott a pályák és a jégkorongot választó gyerekek száma, de ezzel nem tudja tartani a lépést a minőségi edzők és a lelkes, megszállott vezetők mennyisége.

Tavaly nyáron a Miskolc és az UTE úttörő szerepet vállalt, a 30-as éveiben járó fiatal magyar edzőgenerációnak szerepet adott vezetőedzőként a MOL Ligában. Szilassy Zoltán és Majoross Gergely példája pozitív, megnyitják az utat a többiek előtt?

Kicsit olyan ez, mint a játékosoknál. Egy magyar játékosnak nehezebb külföldön csapatot találnia, mint egy kanadainak. Ha két egyébként minden szempontból egyforma játékosról van szó, akkor sem a magyart fogják kipróbálni, mert az kockázatot jelent. Ha nem válik be, akkor mindenki számon kéri a döntéshozón, hogy mit gondolt akkor, amikor egy magyart akart topligában alkalmazni. Az edzőknél ugyanez a helyzet. A Miskolc vállalta a kockázatot a szerződtetésemmel. Alkalmasnak talált a klubvezetés a feladatra, de benne volt a levegőben, hogy 35 évesen a MAC junioredzőjeként érkezek egy MOL ligás csapathoz, és ha nem jól mennek a dolgok, akkor mindenki ujjal fog mutogatni rájuk. Szilassy Zoltánnal megkaptuk a bizalmat két külön csapatnál egyszerre. Ez a választás szerencsére szimpatikus volt a többségnek, elfogadtak mindkettőnket. Akivel beszéltem, mindenki üdvözli a helyzetet. Mindketten dolgozhattunk olyan edzőkkel játékosként és edzőként is, akik megmutatták, mely módszerek, értékek vihetnek sikerre minket és csapatunkat. Csak a legfontosabbak egyike, hogy kevesebbet is lehet aludni, mint korábban, mert ezalatt például többet lehet videózni, akkor valószínűleg jobban működnek a dolgok a csapatnál.

Majoross 3

Fotó: Bán Olivér

Játékosként és edzőként kiktől tanult a legtöbbet?

Sok jó edző alatt és mellett dolgoztam. Azokról érdemes beszélni, akik komoly hatással voltak rám. A magyar jégkorongba átütő változást Pat Cortina érkezése hozott. Ő a munka mentalitás részét közel tökélyre vitte. Amikor átvette a csapat irányítását, onnantól beszélhetünk arról, hogy profi sportolók lettünk. Nem csak pénzt kaptunk a sportolásunkért, hanem úgy is viselkedtünk, mint egy profi. Cortina érkezésének jó táptalajt biztosított az a munka, amit elődje, Jan Jasko végzett. A teljes amatőrizmusból kivezető úton ő tette meg az első lépéseket. Ezek kellettek ahhoz, hogy Cortinát megértsük. A vele töltött idő egy hosszú tanulási folyamat volt, az i-re Pat tette fel a pontot. Ted Sator rövid időt töltött Magyarországon, de tudott újat mutatni. Nagyon fontos volt, hogy Cortina után egy más szemléletű edző érkezett. Cortina az egyik véglet volt, nagyon kevés helyet hagyott a játékosoknak, mindenki csak szűk térben mozoghatott. Megmondta pontosan, ki hová menjen, mit csináljon, hogyan viselkedjen. Ha valaki megcsinálta, amit követelt, maradhatott. Ha nem, háttérbe szorult. Csak egy példa arra, hogy mennyire fogta a csapatot: a meccs napján ebédeltünk, amikor valaki előállt egy vicces történettel, ezen mi játékosok mosolyogtunk. Ezen felkapta a vizet, ordítozott, hogy mindjárt meccs van, mi meg itt viccelődünk, így nem lehet készülni, ráhangolódni, mert nem koncentrálunk eléggé.

Sator más típusú edző. Megmutatta, hogy van más út. Hozzáteszem, meggyőződésem, hogy ma már Cortina sem azt a stílust alkalmazza, mint Székesfehérváron tette. Sator más közegből érkezett, neki már az előélete tiszteletet parancsolt. Ő sokkal nagyobb mozgásteret hagyott a játékosoknak. Glen Williamsonnal már játékosként is volt szerencsém dolgozni. Ő volt rám a legnagyobb hatással, bár játékosként még nem teljesen értettem, hogy mit képvisel, sőt sokszor nem is értettem egyet a módszereivel, de talán éppen ezért nagyon sokat tanultam tőle. Tanítványaként, a meccseken mellette dolgozó edzőként, később talán már társaként dolgozhattam. Azóta értem őt, és igyekszem még többet elsajátítani a tudásából, de szó sincs arról, hogy mindenben egyetértenénk. Most pedig rövidebb időszakokban Rich Chernomaz és Diego Scandella mellett dolgozhatok, akik megint mások, mint a fent említettek. Hálás vagyok a sportágnak azért, amiért ennyit kaptam és kapok tőle.

Ők mindannyian nagy hatással voltak arra, hogy mi az, amit helyesnek tartok a munkám során. Az említettek mindegyike mutatott valamit, ami gondolkodásra sarkallt, így alakult ki az én edzői hitvallásom, ez a vegyes kép formálódik tovább az idők folyamán. Semmit sem csinálok pontosan úgy, mint valamelyikük, de mindegyiküktől nagyon sokat tanultam. Mindezek mellett ma már annyi anyag elérhető, hogy csak szelektálni kell tudni a sok információ között. Mike Babcock könyvét például minden edzőnek ajánlom elolvasásra. Más sportágak neves edzői is értékes információkkal segítenek, az ő írásaikat is érdemes forgatni. De hogy még messzebb menjek, Glen ajánlására több menedzsmenttel, vállalatvezetéssel kapcsolatos könyvet is átszaladtam, ezekből is sok hasznos információt gyűjtöttem.

Fontos a külföldi légióskodás egy játékos életében?

Egy évet töltöttem Észak-Amerikában, 1997-ben. Akkor más volt még ez, nem volt internet, levélben kommunikáltam az itthoniakkal. 18 évesen egyik napról a másikra felnőttem. Sok szakmai tapasztalatot szereztem, megismertem egy másik kultúrát és nem utolsósorban megtanultam jól angolul. Ezeknek a mai napig hasznát veszem. Például a jó angolnyelv-tudás az első szűrő ma egy edző számára. Aki bármit szeretne csinálni egy felnőttcsapatnál, annak jól kell kifejeznie magát angolul és kommunikálnia kell tudni a játékosaival. Az imént említett anyagok nagy része csak angolul érhető el, a szakma csúcsa angolul beszél. Különböző képzések, tornák, táborok során szintén sok érdekes információt lehet szerezni, de ezekhez elengedhetetlen a kiváló nyelvtudás. Azt gondolom, hogy ebben a szakmában az elit is nagyon nyitott. Mindenki tudni akarja, hogy mit csinálnak máshogy egyes országokban, mit lehetne ellesni, és tapasztalataikat meg is osztják egymással. Nagyon sokat lehet tanulni egy-egy ilyen beszélgetésből.

Igazságos edző, vagy van kivételezés?

Thomas Jefferson egy hasonló kérdésre azt mondta, hogy nincs annál egyenlőtlenebb, mint egyenlőtlen embereket egyenlőként kezelni. Én ezt követem. Nem egyformák a játékosok, nem ugyanazt várom tőlük. Nem mindegy, hogy valaki 8 szezont húzott le egy észak-amerikai profi ligában és játszott 68 NHL-mérkőzést, vagy pedig a MAC U20-ból igazoltuk a szezon előtt. Őket nem lehet egyenlően kezelni. Természetesen ezzel együtt mindig próbálok fair és igazságos lenni, de a játékosok érdekében kezelem a helyzeteket minden alkalommal. Például Jesse Dudas egy nagyon nagy kockázatot magában rejtő játékos. Bevállal olyan szituációkat, megoldásokat, amit másnak nem nagyon engedek a hátvédek közül. De ha Dudas 10-ből 8-szor jól oldja meg ezeket, akkor miért ne engedném neki. Aki 3-szor próbálja meg, és ebből 2,5-szer eladja a korongot, ő ne próbálja meg legközelebb, vele megbeszélem, hogy kell megoldania adott szituációt ahhoz, hogy eredményes legyen a játéka. A dolog lényege az, hogy mindenki az erősségeiből mutasson minél többet, és a lehető legkevesebbszer kerüljenek felszínre a gyengeségei.

Majoross 2

Fotó: Bán Olivér

Szezon közben milyen szórakozást enged a csapattagoknak, és mi az a vétség, ami már nem fér bele, amikor elküldene egy játékost a csapattól?

Mindennek megvan a maga helye. Hazudnék, ha azt nyilatkoznám, hogy nem volt még olyan eset, amikor ne éreztem volna, hogy a csapattagok két órával az edzés előtt még együtt mulattak valahol a városban. Nálunk megvannak a szabályok erre. A szórakozásnak is megvan a szerepe egy sportoló életében, csak tudni kell, hogy mikor, milyen keretek között fér ez bele.

Hívják a csapatbulikra?

Még nem hívtak, nem is mennék. De volt már olyan, hogy én fizettem az első kört. Látni kell, hogy ezeknek a játékosoknak hetente háromszor, viszonylag nagy közönség előtt kell csúcsteljesítményt nyújtaniuk. Ráadásul ez nem egyéni sport, hanem együtt kell jól teljesíteniük, ez csomó konfliktust rejt magában. A játékosok sikeres csapat tagjai akarnak lenni, de eközben mindenkinek fontos, hogy egyénileg is előre tudjon lépni. Iszonyatosan sok feszültséget kell levezetniük. Ezért a megfelelő időpontokban kikapcsolódásra van szükségük, elsősorban annak érdekében, hogy a pályán aztán minél többször jó döntést tudjanak hozni. Azt szeretem, ha lehetőség szerint ezt közösen teszik, tehát együtt szórakoznak. Ez nem árt a csapatnak, hanem épp ellenkezőleg, csak segít, nagyobb lesz a kohézió. Előre tisztázott szabályok szerint van minderre mód, megvan, hogy mikor lehet és mikor nem.

Játékosként hogy ment ez?

Ez a kérdés is olyan, amely pályafutásom során sok edzőnél másképp volt. Ted Sator például lazábban kezelte ezt. Pat Cortinánál viszont nem nagyon feszegette a határokat egy játékos sem. Ott megértette a mag, hogy nincs lazítás, és elfogadta, Pat szabályait. Aki a magot követő emberek közül nem állt bele ebbe, kikopott, bekerült helyette más. Amikor pedig évek munkája során ez az egész összeállt, meglett az összes építőelem, akkor jött Szapporo.

Majoross 6

Fotó: Bán Olivér

Üvöltözős edző?

Nem. De azt sem mondom, hogy soha nem fordult még elő, hogy felemeltem a hangom. Viszonylag nyugodt személyiség vagyok, aki nem nagyon szeret és nem nagyon szokott kikelni magából. Ilyen a habitusom, és nem is akarom megjátszani magam, nem akarok edzőként másként viselkedni, nem lennék hiteles. Szenvedélyes edző vagyok, de sokkal inkább a jó dolgok hangsúlyozásában, mint üvöltözésben. Magyarországon az utóbbi évekig mindenki azt gondolta, hogy csak ostoros edzőként lehet érvényesülni. Ez is volt az elfogadott és a követendő magatartás. Úgy látom, hogy a mi játékosgenerációnknál még ennek is volt a legtöbb értelme. A mai fiatalokat viszont másként kell kezelni. Náluk hatékonyabb a másik módszer. A világ kitágult, felgyorsult, elektronizálódott, ezért ők kreatívabbak, színesebbek, szabadabban gondolkodnak, mint mi és az elődeink. Ugyanakkor a mai fiatalok sokkal törékenyebbek is. Ezért nem üvöltözni kell velük, hanem meg kell találni a hozzájuk, a személyiségük feltárásához vezető utat. Úgy érzem, és eddig a visszajelzések is megerősítenek, hogy útmutatást kell nekik adni, irányba kell állítani őket, nem ostort kell csattogtatni a hátuk mögött, mert az korlátokat épít minden tekintetben. Nem úgy nőttek fel, hogy ezt elviseljék, és ezzel nem lehet egyfolytában szembemenni. Hagyni kell jobban kiteljesedni őket a munkájukban. Ezek a srácok iszonyú vizuálisak, ezért az edzéseken és a tanulási folyamatokban is más módszereket lehet használni, mint az elődjeiknél. Nem érdemes egy támadási variációról, vagy egy mérkőzésen vétett helyezkedési hibáról fél órát beszélni és a mágnestáblánál rajzolni, ha van minderről egy videónk, akkor két perc alatt hatékonyabban meg lehet mutatni, mi volt a gond és mi lenne a jó megoldás legközelebb.

Érzékelhető, hogy sokat foglalkozik a játékosai pályán kívüli jóltartásával is. Meddig megy el ez a kapcsolat? Például a családi problémákat megbeszélik?

Bármilyen problémát szívesen megbeszélek, ha úgy érzem, hogy a játékos nyitott erre. Nekem és neki is az a legfontosabb, hogy minél jobban teljesítsen. Arra azonban igyekszem figyelni, hogy ez a jó viszony a pályára korlátozódjon. Nem járunk össze mondjuk, pedig sokszor kézenfekvő lenne.  Egy épületben lakom a kanadai légiósok egy részével, sőt hasonló életciklusban vannak, mint a mi családunk, de nem járunk össze velük sem. Bár a céljaink azonosak, szeretnénk aranyérmet kapni a nyakunkba a szezon végén, de a játékosnak egyéni céljai is vannak, és érthető módon nem mindent lát úgy, mint az edző. Éppen ezért egészségtelen lenne a túl szoros kapcsolat. Tiszteljük egymás, sokat dolgozunk a közös céljainkért, és ennél nem is kell több. Nekem csak a csapat eredményessége a fontos, nekik pedig természetesen vannak egyéni érdekeik is, ez sokszor konfliktusokhoz vezet.

Majoross 1

Fotó: Bán Olivér

Mondana példát arra, hogy milyen jellegű konfliktus származhat a játékos és a csapat érdeke közötti különbségből?

Egy egyszerűt említhetek. Ahhoz a stílushoz, amit mi játszunk, sok energiára van szükség. Ezt akkor tudjuk hosszú távon működtetni, ha nagyon magas az energiaszintünk, ehhez pedig sok emberre van szükség. Fontos, hogy mindenkit tudjunk használni, bár természetesen nem azonos szerepkörben, nem azonos arányban. Éppen ezért nálunk kifejezetten komoly szerep hárul a 3., 4. soros játékosokra az emberhátrányos védekezésben. A legjobb gólszerzőink így például hátrányban nem játszanak, akkor pihennek és erőt gyűjtenek a számukra lényegesebb feladatokra. Keegan Dansereau és Becze Tihamér talán ha három cserét kapott emberhátrányban összesen a szezonban. Ezt ők iszonyatosan utálják, mert egy játékos minél több időt szeretne a jégen tölteni, márpedig van olyan meccshelyzet, hogy emiatt akár tíz percig is ülnie kell a kispadon. Ugyanakkor az edző filozófiája és a csapatérdek azt kívánja, hogy ez most így legyen.

Az első évét tölti profi csapat vezetőedzőjeként. Korai a kérdés, de ha minden jól megy, mi lehet a célja ezen a pillanatonként változó pályán?

Most csak a szezon végéig látok, szeretnék sikeres MOL Liga-edző lenni. Minél jobb szezont szeretnék zárni a Jegesmedvékkel. Itt tartok fejben.

Akkor úgy fogalmazok, hogy hol látná szívesen magát mondjuk három év sikeres MOL Liga-edzősködés után?

Sokan kérdezték már, hogy hogyan tovább. Egyáltalán nem tartok ott, hogy ezen gondolkodjak. Ha az a kérdés, hogy mi jelenthetne fejlődést számomra néhány éven belül, akkor arra konkrét választ tudok adni. Az ideális az lenne, ha egy topbajnokságban lehetnék másodedző. Egy olyan vezetőedző mellett, akitől sokat tudok tanulni. A mi szakmánkban a tanulás a legfontosabb. Ezen a pályán rengeteg kérdés merül fel. A válogatottnál is folyamatosan figyelek, milyen helyzetben hogyan reagálnak a többiek, a kanadai, amerikai edzők, milyen problémára milyen válasz születik és miért. Ezeket a megoldásokat igyekszem szűrni, és magamban kialakítani egy véleményt.

Szokott tanácsot kérni szakmai kérdésekben?

Igen, természetesen. Van, hogy nem konkrét ügyek miatt beszélgetek kollégákkal, de olyan is előfordul, amikor kifejezetten egy kérdés megoldása miatt konzultálok. Például ilyen nehéz helyzet volt a karácsony körüli időszak. December 21-én volt mérkőzésünk, majd néhány nap szünet után 26-án játszottunk újra. Kerestem a legjobb megoldást, de mivel ez az első évem a felnőtteknél, még nem találkoztam ilyen helyzettel, nem tudtam eldönteni, mi lenne a legjobb a csapatomnak. Ezért 4-5 emberrel beszéltem erről a problémáról, mire kitaláltam, mi legyen. Hívtam például korábbi csapattársam, Kovács Csabát, aki még mindig a Volánban játszik, hiszen ő már sok ilyen időszakot végigdolgozott, van tapasztalata bőven. Beszéltem Diego Scandellával és Sille Tamással is. Gyakorlatilag ugyanazt mondták, tehát nem volt nehéz döntenem, hogy mitévő legyek. Szinte egybehangzóan javasolták, hogy karácsony két napját adjam oda a játékosoknak, ne legyen hiányérzetük, legyenek a családjukkal, szeretteikkel 24-én és 25-én. Ezért 22-én és 23-án edzünk. Ez volt a terv. De ekkor jött a csavar a történetbe, és ez a gyönyörű ebben a szakmában, hogy a folyamat legvégén ott van a játékosok csoportja, ők minden elmélettől és tapasztalattól függetlenül működhetnek. Mert miután elmondtam a játékosoknak a tervet, tudomásul vették. Kisvártatva azonban küldöttség érkezett hozzám, a szakszervezeti képviselők pedig azt mondták, a játékosok úgy érzik, a 26-i meccsen jobbak lennénk, ha 25-én edzést tartanánk, ezért örülnének, ha ennyit változtatnék a programon. Díjaztam ezt a hozzáállást a részükről, ezért végül kaptak három szabadnapot, és 25-én edzettünk. A dolog jól sült el, 26-án nyertünk, és egy emlékezetes 9 meccses győzelmi szériát produkáltunk. Sokat elmond az a történet az idei Jegesmedvék-csapat hozzáállásáról.

Majoross Miskolc 2014_15

Fotó: Mudra László

Mennyi a tudatos és mennyi az emocionális rész egy jó edző munkájában?

Erre egyértelmű a válaszom, az érzelmeknek sokkal több szerepük van. Egy 24 fős játékoskeretet, egy 6 fős kiegészítő személyzetet és egy 3 fős edzői stábot kell irányítani, kezelni, érzelmileg egyensúlyban tartani, miközben folyamatosan fenn kell tartani a sikeréhséget. Kellően magas izgalmi állapotot kell elérniük a játékosoknak, de közben nyugalmat kell sugároznom feléjük. Ez sokkal nagyobb részben emocionális, mint szakmai és tervezhető. Az egész edzősködésben az a legfontosabb, hogy olyanokat mondjak mindenkinek, amitől az fog történni, amit szeretnék, hogy történjen. A jégen mutatott játék nagyban függ a játékosok érzelmi állapotától. A hoki különösen ilyen sport, nagyon gyors. A sikeres játékos tudatos, begyakorolt elemekből építkezik a mérkőzéseken, de csak akkor fog a rendszerben hasznosan működni, ha küzd, harcol, mindent belead. Ez csak akkor megy, ha az érzelmi szint megfelelő. Ha nincs elég tűz, akkor nem lesz megfelelő a küzdelmi szint, ha túlesünk az ideális határon, akkor sok lesz a hiba, sok lesz a felesleges kiállítás. Ehhez még hozzájön az is, hogy ennek érdekében egyeseket nyugtatni kell, másokat felpaprikázni.

Ez a Miskolc mennyire Majoross Gergely csapata, azaz milyen mértékben szólt bele az aktuális játékoskeret kialakításába?

Amikor tavaly tavasszal megkerestek az új klubomtól, még a bértárgyalásokat megelőzően a legfontosabb kérdésem a játékoskeret kialakításával kapcsolatos volt. Hogy állnak a szerződések? Kik akarnak beleszólni a játékoskeret összeállításába? A válasz egyértelmű volt: teljesen szabad kezet kapok, bárkit elküldhetek és bárkit igazolhatok, ameddig a tavalyival megegyező  bérkeretből futja. Egy a lényeg, mondták, sok helyezést ért már el a Miskolc a bajnokságban, a kupában, de még soha nem nyert aranyérmet. Ezért az aktuális szezonban aranyérmet kell hozni valamelyik sorozatból. Minden az én dolgom és felelősségem. Óriási lehetőséget kaptam, hogy olyanná formáljam a társaságot, amilyenben a sikert érzem. Senkire nem mutogathatok, minden felelősség engem terhel. Nagy kockázatot vállaltam, és nagy kockázatot vállaltak velem a miskolci vezetők. Talán éppen ez a gondolkodásmód az idei sikerességünk titka. A saját területén dolgozva mindenki mindent megtesz a klubért. Vannak, akik a pénzügyi feltételek előteremtésén dolgoznak, vannak, akik a háttérmunkálatokat végzik, szervezik a csapat életében felmerülő eseményeket. A felszerelésmenedzser minden kényes kérdést megold az ő területén, a gyúró gyúr, a játékos játszik, az edző irányít. Minden feltétel és eszköz adott, legyen szó a játékosok felkészítéséről, a sérülések kezeléséről és így tovább.

Majoross HUN edzes 3

Fotó: Mudra László

Hogyan látott munkához?

Minden segítséget megkaptam a Miskolctól. Rendelkezésemre bocsátották az összes szakanyagot az előző szezonról, így teljes képet kaptam arról, mi történt a csapatnál az elődöm irányítása alatt. A magyar játékosok egy részét ismertem, de edzői szemmel más szempontok fontosak, mint játékostársként, vagy ellenfélként. Komoly hangsúlyt fektettünk a légiósok kiválasztására. Egri Gergővel már a dél-koreai világbajnokság idején kutattuk a megfelelő külföldi játékosokat. Az első szűkítést a rendelkezésre álló bérkeret alapján végeztük el, majd a posztokat vettük figyelembe, így maradt végül egy 20 fős keret, akik a kívánságlistánkon maradtak. Ebből választottuk ki a jelenlegi légiósokat.

Mennyire áll építőkockákból ez a csapat, ha kiesik egy játékos, milyen könnyen pótolható?

Nincs két egyforma helyzet, nincs két egyforma ember és nincs két egyforma játékos. Egy külső szemlélő azt látja, hogy Keegan Dansereau 60 pontnál jár, 33 gólt lőtt. Tehát ha ő elmegy, akkor venni kell egy ilyen játékost, és ő majd folytatja ugyanezt, kész.  A valóságban ez nagyon sok közös munka eredménye mindenki részéről. Ha mást kellene a helyére tenni, akkor biztosan más típusú problémákat kellene kezelni ahhoz, hogy adott poszton ennyire sikeres játékosa legyen a csapatnak. A játékos, a játékostársak, a sor, az edzők, a csapatvezetés, aki adott esetben a légiós ügyes-bajos dolgait, a személyes apróságait intézi, egytől egyig benne van az ő eredményességében. Minden összetett dolog. Az biztos, hogy ma Miskolcon mindenki hozzáteszi a részét, mindenkinek vannak építőkockái, és ezeket mindenki mindig jókor és jó helyre teszi.

Mi történik a játékoskerettel, ha a Miskolc sikerrel jár idén, és mondjuk megnyeri a MOL Ligát?

Ha megnyerjük, akkor lesz sok sikeres játékosunk, és közülük többeknek lesz jó ajánlatuk más csapatoktól. Így őket vagy több pénzért lehet majd megtartani, vagy engedünk az értékeinkből. Induljunk ki abból, hogy jövőre nagyjából ugyanennyi lesz a költségvetésünk, kétféleképpen lehet gondolkodni. Vagy megtartjuk a legjobbjainkat, és a hátsóbb sorokon próbálunk spórolni, tehát oda igazolunk olcsóbb játékosokat. Vagy elengedjük azokat, akikre sokat kéne pluszban áldozni, és megpróbáljuk őket megfelelőképpen pótolni kevésbé befutott, de potenciált magukban hordozó játékosokkal. Ez stratégiai kérdés, amiben majd dönteni kell, ha eljön az ideje.

A Miskolc helyzete nehezebb ebből a szempontból, mint más MOL Liga-csapatoké?

Összeg, név és csapat nélkül azt mondom, a mi legjobban fizetett játékosunknál vannak olyan játékosok a ligában, akik 2-3-szor többet keresnek. Így fordulhat elő az, hogy kénytelenek vagyunk elengedni olyan játékosokat, akikkel elégedettek vagyunk. Ide a nem saját nevelésű magyar játékosoknak le kell költözniük Budapestről, vagy Fejér megyéből, nem úgy, mint például Székesfehérvárra vagy Dunaújvárosba, ami szintén hátrány. Miskolcra már az elmúlt évekre is jellemző volt, hogy ismeretlen légiósokat igazolt, akik 1-2 jó szezon után már bizonyítottan jó játékosként jóval nagyobb fizetésért eligazoltak, erre példa Saluga és Bonar. Arról nem is beszélve, hogy azok, akik itt kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, sokszor külföldről is kapnak ajánlatokat, ott pedig mások a lehetőségek. Kazah, olasz, norvég, vagy DEL2-es csapatok figyelik azokat, akik itt extrát tudnak nyújtani. Vannak csapatok a ligában, ahol a bizonyított játékosokat keresik, mi ezt egyelőre nem engedhetjük ezt meg magunknak. A mi szintünk nagyjából az, amilyen légiósokat idén is hoztunk. A légiósok kérdése nem ér véget a szerződtetésükkel, sőt épp ott kezdődik a neheze. Segíteni kell nekik a beilleszkedésben, a kulturális különbségek kezelésében, észak-amerikai játékosok esetén az európai hoki sajátosságainak megértésében, és megannyi probléma megoldásában jégen és azon kívül egyaránt. Viszont az elmúlt években felépített jó hírnév miatt vonzó célpont a játékosoknak Miskolc. Nyugodtan lehet dolgozni, az ígéreteit betartja a klub, kiválóak a körülmények, sőt azt hiszem, hogy például az egészségügyi háttér a magyar jégkorongban egyedülálló. A Miskolci Jegesmedvéknél minden adott ahhoz, hogy a játékos fejlődjön, erősödjön és sikeres legyen.

Majoross HUN edzes 5

Fotó: Mudra László

Az edzők között mi a leosztás, például ki cseréli a csatárokat és a bekkeket?

Olyan csapatmunkát végzünk, ahol a végső szó, a döntés az enyém. De ehhez fontos információkat hoznak nekem a társaim. Mindig van meglátásuk, hozzátesznek a szakmai munkámhoz. A meccseléshez a megszokott módon állunk, a csatárokat én cserélem, a hátvédeket az észt másodedzőmre, Märt Eermére bízom, viszonylag ritkán nyúlok bele, míg a kapusokkal Jukka Kontsas foglalkozik, kikérem a véleményét a tekintetben is, hogy ki védjen adott napon. A finn edzőnk ezen kívül az elemző szoftverrel tördeli a hazai mérkőzéseket. Ez nagyon fontos segítség, már a harmadszünetekben megnézhetünk fontos szituációkat, előfordul, hogy az öltözőbe menet előtt ránézek, hogy jól emlékszem-e egy helyzetre, és már a megerősítés vagy a pontosítás birtokában tudom bent elmagyarázni az érintettnek, hogy min kell javítania.

A videózás mennyire fontos része az edzői munkának?

Iszonyatosan. És egyben iszonyatosan sok munka. Ki merem jelenteni, hogy 2015-ben videózás, videóelemzés nélkül nem létezik minőségi edzői munka, elképzelhetetlen. Nagyon fontos, hogy a játékos lássa a hibát, meg tudjam mutatni, mire gondolok. Ez azért is fontos, mert ha csak szóban beszéljük át, az nem olyan egyértelmű és nem annyira hatékony. Számtalanszor előfordul, hogy a játékos belülről máshogy emlékszik egy helyzetre, teljesen természetes, hogy másként érzi, mint mi kintről. Ilyenkor a videó megerősíti, amit mondunk, és a játékos is elfogadja, ha látja magát. De az is előfordul, hogy tényleg ő látta jól vagy jobban, mint mi kintről. Természetesen az ellenfél elemzésére is használjuk a videót. Minden meccs előtti programunk része a videómíting. Ezeket különböző célokra használjuk. Van, hogy megmutatjuk, mit játszik az ellenfél. Hogyan tudunk ez ellen hatékonyan fellépni, kielemezhetjük a gyenge pontjaikat. Sokszor csak egy víziót, képet szeretnék alkotni a játékosokban arról, hogy miként lehetünk sikeresek adott napon. Néhány jól megválasztott klip sokat segít ebben. De az is egy forgatókönyv, hogy több pozitív jelenetet összevágunk, egy cselt, egy jó megoldást, ilyenkor minél több jó élményt szerkesztünk egymás után, amit jóleső érzéssel nézhetnek a játékosok az öltözőben, nem egészen két órával a kezdés előtt.

Egy jó csapat esetében első a jó fizikum?

Minden élsportolónak meg kell értenie, hogy a versenysportban nincs szó kényelemről. A komfortzónán belül maradva nem érhető el különleges eredmény. Az a tapasztalat, hogy a sportban, kiváltképp a jégkorongban ritkán nyer az ügyesebb csapat a harcosabb ellen. Tátrai edzőtáborozással kezdtük a közös munkát, ez a felkészülési időszak elsősorban arra volt hivatott a tényleges fizikai felkészítés mellett, hogy kilökdösse a srácokat a kényelmi zónájukból. Alaphangot adtunk, a szimbolikus jelentősége is nagy volt, látták, mire lehet számítani. Jól fogtuk meg a munkát. Nem szeretem a szürkeséget, nem akarom a játékosok idejét húzni. Nem azt akarom, hogy úgy jöjjenek edzésre, mint aki becsekkol a gyárba, eltölti ott az idejét, majd hazamegy. Az a célom, hogy a munkába, az edzésbe mindent adjanak bele, pörögjenek minél nagyobb fordulatszámon, aztán menjenek a jégpályától minél messzebbre, ne is foglalkozzanak a jégkoronggal. A regeneráció miatt sok pihenőnapot iktatunk a programba. Nálunk minden héten van legalább egy teljes pihenést biztosító nap, amikor nincs edzés. Az a cél, hogy a játékos töltődjön fel, és amikor visszatér a jégre, újra legyen szenvedélyes, akarja kiadni magából az energiákat. Ha ez így történik, akkor nem zavar, hogy milyen módszerrel regenerálódik a szabadnapjain.

Majoross HUNPOL

Fotó: Mudra László

A meccseken látványosan rágózik. Ez imidzsképző vagy nyugtató?

Nem tudom, ez csak úgy kialakult. Még a MAC-ban álltunk egymás mellett a padon Fodor Szabolccsal, és mondtam neki, hogy egy edző rágó nélkül nem is edző. Játék közben soha nem rágóztam, de a bemelegítés alatt igen. Ez ilyen NHL-es fíling, ha becsukom a szemem és elképzelek egy NHL-játékost a bemelegítés alatt, akkor az így száguld, lobog a fejvédő csatja, mert azt nem kapcsolja be, és rágózik. Ilyen nálunk is a légiósok egy része. Ha valaki ettől lesz önbizalommal teli és ettől érzi meccs előtt azt, hogy övé a világ, ha ettől megy keresztül a falon, akkor nekem ez nem fáj, ám legyen. Ezt például néhány éve még nem engedtem volna. Pat Cortinánál az ilyesmi elképzelhetetlen volt, jégre lépéskor kötelező volt bekapcsolni a fejvédőt.

A tévéközvetítések alkalmával néha bemikrofonozzák. Nem zavarja, ha nyilvánosságra kerül a taktika egy része, illetve hogy néhány káromkodás is elhangzik ilyenkor?

Olyan óriási dolgok azért nem kerülnek elő ezekben a 30 másodpercekben. Nem megy ki olyan titok, ami már gondot okozhatna. Az időkéréseket, rövidebb szüneteket főleg hangulatkeltésre használom, nem konkrét taktikai elemeket beszélünk át, arra idő sem lenne. Meccs közben persze soha nem jut eszembe, hogy hallható, amit mondok, de emiatt nem is változtatnék a stílusomon. Nekem az a munkám, hogy a csapatból hatást váltsak ki, át tudjam adni, hogy mit szeretnék, ha ehhez egy-két nem túl szalonképes kifejezés is hozzátartozik, akkor előfordulhat, hogy a nézők is hallani fogják.

A MOL Ligában jelenleg hat légiós játszhat csapatonként. Mit tartana jó iránynak a jövőben?

Az a kérdés, mi a cél. Ha hirtelen sok tőkeerős csapat lenne a ligában és tudnánk előremenni, igazán erős, meghatározó ligává válni, az EBEL-hez közelíteni, akkor nyilvánvalóan még több jó játékosra lenne szükségünk. Ha a realitást nézzük és az a célunk a saját bajnokságunkkal, hogy még több fiatal kapjon benne meghatározó szerepet, akkor kiegyenlítettebbé kell tenni a viszonyokat, ezért lehet, hogy egyszer lejjebb kell venni ezt a hatfős létszámot is. Ez utóbbi kevesebb pénzt is igényel. A ligának szerintem a magyar jégkorong érdekeit kell szolgálnia, ennek fényében kell minden kérdésben döntést hozni.

Hogy merre mehet tovább ez a liga, azt én nem látom át. Sajnos úgy érzem, egy jó ideig még nem lesz ennél nagyobb a hazai csapatok költségvetése, tehát nagyjából ennyiből kellene jobb bajnokságot csinálnunk. Nem egyszerű feladat. A magyar jégkorongnak nagyon-nagyon fontos, hogy minél több  fiatal játékos játsszon felnőtt bajnokságban. Az U20-as világbajnokságon látható volt ennek hiánya. A legjobb juniorokon nincs nyomás a saját korosztályukban. Nem tanulják meg, hogyan kell tartósan extra teljesítményt nyújtani. Pedig már utánpótláskorukban az lenne az ideális, hogy küzdeniük kelljen egyáltalán a csapatba kerülésért. Olyan környezetet kell kialakítani számukra, hogy valami pluszt nyújtsanak minden egyes mérkőzésen. Időre és terhelésre van szükségük.

Miskolcon is kevés fiatal játszik olyan sorban, amelyikre komoly feladat hárul. Mi ennek az oka?

Nagyon nehéz egy fiatal játékosnak bekerülnie egy felnőttcsapatba, ez a MOL Ligában is így van. Az első két sor a teljes játékidő nagyjából kétharmadában van jégen. A 3. és a 4. sor a maradék mintegy húsz percen osztozik, sok szempont alapján. Mint említettem, nálunk sok lehetőséget kapnak a hátsó sorok is az emberhátrányos védekezésben. Ha ez az időszak elhúzódik, akkor elég sokat vannak ők is jégen. A Miskolc mai összeállításában csatárposzton nehéz dolguk van a fiataloknak, hátul több lehetőséghez jutnak.

Majoross HUN edzes 4

Fotó: Mudra László

Miért vesznek el tehetségesnek, sokszor kiemelkedően jónak tűnő gyerekek a felnőtt korba lépve a profi hoki számára?

Az utánpótláskorú bajnokságok arról szólnak, hogy kiben mennyi a veleszületett tehetség és mennyire akcelerált a többiekhez képest. Itt is meg kell említeni a problémát, játékosaink nincsenek igazi versenyhelyzetben fiatal korukban. Szinte automatikusan kerülnek csapatuk első két sorába, majd pedig az utánpótlás-válogatott keretébe. Éppen manapság változik ez a helyzet, az 1994-1996 körül születetteknél már jóval több a minőségi hokis, mint a korábbi évtizedekben. Ma már talán komoly cél a vb-szereplés, kimaradnak a keretekből olyan játékosok is, akik később felnőttben tudnak játszani. Igazából a felnőttcsapatba kerülés az első komoly kihívás számukra. Ez a siker nem jön ingyen, sokkal több türelemre és munkára van szükségük, mint addig. Ezen a szűrőn sokan elbuknak. Mert megszokták, hogy ők a sztárok, nagy a figyelem körülöttük, jönnek a gólok, sokat játszanak. De a szerep átalakul, egyik pillanatról a másikra a negyedik sorban találja magát, meccsenként csak 2-3 cserét kap a fiatalember a bizonyításra. El kell fogadnia, hogy lassú folyamat lesz az előrelépés, szerencse is kell hozzá, és a jövőben abban a 6-7 perc játékidőben  kell megmutatni, bizonyítani, eredményt elérni, amit az edző biztosít. Tehát egy teljesen más helyzetbe kerül, amitől sokan megijednek, nem tudják kezelni azt, idővel belefásulnak, és nemhogy erőt merítenének belőle, hanem frusztráltak lesznek, teljesítményük pedig tovább csökken, majd feladják.

Hogy lehetne egy versenyképes és értelmes új csapatot építeni a MOL Liga következő idényére?

Ha a fiatalok fejlesztését helyezzük előtérbe, akkor sok fiatalból álló csapatot kell építeni. Nagyon fontos, hogy egy juniorcsapatból sosem lehet felnőttcsapatot csinálni, ez rossz megoldás. Ha így tennénk, akkor továbbra sem lenne számukra kihívás, hiszen bekerül mindenki a csapatba és játszik továbbra is, csak már egy másik ligában. Nem fog tudni kitől tanulni, tapasztalatot átvenni. Ez nem előrelépés, hanem a probléma elodázása. Egészségesnek azt tartom, ha a szabályok által megengedett 4-6 légiós mellé veszünk 3-5 rutinos hazai játékost, és melléjük rakjuk be a 15 legjobb fiatalt. Ez a kontingens már lehet akár juniorkorú is, mert közülük úgyis csak a 7-8 legjobb kerül majd a csapatba. Ilyen modell esetében már a fiatalok között is nagy lesz a verseny, hogy ki kerül a sokat játszó pozíciókba. Ez egy nagyon szép szakmai munka, komoly szellemi kihívás a csapat- és a szakvezetésnek is, ami izgalmas építkezést jelent. Van kitől tanulni, van kire felnézni. Ehhez kell még a jó szakmai munka, és már fejlődnek is a fiatalok.  A Bp. Starsnál kezdett valami hasonló kibontakozni, mielőtt összedőlt a kártyavár. Abból a csapatból ma sokan stabil felnőtt játékosok a fiatalok közül, például Rajna Miki, Becze Titi, Nagy Ricsi, Fodor Csanád, vagy akár Szappanos Dávid. Az idei Fehérvárban is hasonló dolgok mutatkoznak meg. A MOL Liga megfelelő tér lehet a mai fiataloknak a fejlődésre, csak minél több csapatra lenne szükség, amely képes a fentieket megvalósítani. Azóta láttunk olyan ellenpéldát, ahol csak fiatal játékosok nem túl jó szakmai munkával sehová sem jutottak.

Min kéne rövid távon javítani az utánpótlásban ahhoz, hogy előrébb lépjünk a jelenlegi körülmények között?

A létszám most már jó. Sokszorosára duzzadt a fiatal játékosok száma, és a csapatoké is folyamatosan növekszik. A legnagyobb gond, hogy nincs elég azonos szintű csapat, így az élcsapatok számára kevés a rangadó. Ahhoz, hogy egy játékos előrelépjen, hetente kétszer kell olyan meccset játszania, amikor százszázalékos teljesítményre van szüksége a győzelemhez. Ettől az ideális állapottól most sajnos messze vagyunk. Szóba került az U20-as vb kudarca, azt is részben ilyen okokra vezethetjük vissza. Viszont jónak látom, hogy a felsőbb korosztályok külföldi bajnokságokban is versenyezhetnek. Ezáltal megtapasztalhatják, milyen más környezetben játszani, ismeretlen viszonyok között ismeretlen ellenfelekkel mérhetik össze tudásukat, ezek fontos élmények. A jelen helyzetben ez egy fejlődési lehetőség.

Beszéljünk néhány gondolat erejéig a felnőtt válogatottról, ahol Rich Chernomaz szövetségi kapitány mellett edzősködik. Hol tart a kirakatcsapatunk, mit várhatunk tőle Krakkóban és utána a következő 1-2 évben?

Kezdjük azzal, hogy milyen alaphelyzetben van ez a csapat. 2008 óta mindenki Szapporo fényében ítéli meg a magyar válogatottat. Pedig nem szabad elfelejteni, hogy 2008-ban történt valami, ami mindenféle realitástól száz százalékig elrugaszkodott. Lássuk be, az ezredforduló utáni néhány évben nemhogy az A csoporthoz nem volt semmi köze a magyarországi jégkorongnak, de inkább a C csoport végére predesztinált minket minden, ami idehaza zajlott akkoriban és az azt megelőző évtizedekben ebben a sportágban. Nézzük meg, hogy Kangyal Balázs, aki az A csoportos vb-n a csapatkapitányunk volt, milyen utánpótlás-programon ment át – és akkor itt a program szó után hangosan röhögnünk kéne –, vagy milyen képzést kapott a másik oldalon álló Marty St. Louis, aki ellen 2009-ben tétmeccsen hokizhatott. Ez felfoghatatlan. Becsapjuk magunkat, ha az A csoportba kalibráljuk a magyar jégkorongot. Bár azóta sok minden változott, és mondhatjuk, hogy egyre inkább, egyre jobban oda valók vagyunk, a realitás továbbra is legfeljebb az, ahol éppen a felnőtt válogatott tart. A magam részéről egyébként nem vagyok elégedetlen azzal, hogy a divízió 1/A csoport egyik legstabilabb szereplője a magyar válogatott. Amit eddig elmondtam, nem zárja ki azt, hogy újra feljussunk az A csoportba, akár idén, akár jövőre, de nem ez a realitás. Nyilván ha ez elvárható lenne, vagy elvárható lett volna 2008-ban, akkor nem nevezné a köznyelv csodának a szapporói feljutást. Biztos vagyok abban, hogy az áprilisi vb-re utazó csapat minden tagja és a komplett stáb mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredmény szülessen. A mi szívünkben a válogatott mindig is különleges helyen volt és lesz is. Nincs nagyobb megtiszteltetés a szakmában, mint Magyarországot képviselni.

Vannak, akik a kieséstől féltik a csapatot. Közéjük tartozik?

Mióta átalakították a csoportokat, ebben a hatosban mindig hat jó csapat küzd egymással. Innen csak jó csapat eshet ki. Korábban így járt például Ukrajna és Nagy-Britannia is, pedig ők szintén fel szerettek volna jutni az elitbe, mégis kiestek. Bár nagyon csalódott lennék, ha ez velünk is megtörténne egyszer, a példák azt mutatják, hogy nagy a trauma, de nem dől össze a világ, vissza lehet ide jutni és minden megy tovább. De még egyszer mondom, ez a lehetőség eszembe sem jut, nyerni megyünk Krakkóba.

Milyen csapatunk lesz?

Térjünk vissza Szapporóhoz egy kicsit. Ott szerepében lett király mindenki. Hosszú évek munkája után minden építőkocka a helyére került, éppen akkor, amikor a korösszetétel és a kémia a legjobb volt. A mostani csapat gyökeresen más. Nem csak azért új ez a csapat, mert a korábbi alapemberek közül 3-4 maradt, a régiek helyére került 8-10 új, hanem azért is, mert a korábbi oszlopok szerepe is megváltozott. Gyakorlatilag Vas Jánoson és Kovács Csabán kívül nincs más, aki ugyanabban a helyzetben lenne, tehát 19-20 új pozíciót kell megtalálni és betölteni. Ez teljes átalakulás. Azok, akiknek most húzóemberekké kell válniuk, új szituációba kerültek, olyanba, amilyenben életük során még nem sokszor voltak. Hiába jó játékosok, egy vagy két lépést tenniük kell előre a jégen és a jégen kívül is. Eddig követték a többieket, voltak előttük többen is. Most nekik kell irányt mutatni, tartást adni, igát húzni, kritikus helyzetben folyamatosan minél jobb döntéseket hozni. Ez egészen más kvalitásokat kíván. Húzóemberekké kell válniuk a jégen, és hangadókká, meghatározó, pozitív emberekké az öltözőben. Mindeközben a bő keretet alkotó 30 játékosnak csapatot, közösséget kell alkotnia, ahol a célok egy irányba mutatnak. Mindez együtt nem mehet végbe 1-2 év alatt, főleg akkor, ha a csapat nagy része nagyon fiatal.

A szapporói csapatban nem voltak ilyen gyors, képzett, ennyire jól korcsolyázó, évek óta topligákban játszó játékosok. De az eddig elmondottak miatt az egy érettebb társaság volt akkor, amikor a csúcsra jutott. A maiak fiatalemberek, egyelőre nem lehet tőlük ugyanazt várni. Szapporóban a meghatározó mag átlagban túl volt a harmincon. Az aktuális válogatottkeretnél azt tapasztalom, hogy a közvélemény türelmetlen, és talán ők maguk is türelmetlenek magukkal szemben. Várják a kiugró eredményt minden évben. Egy kis türelmet kell adnunk a maiaknak, miközben természetesen nagyon fontos, hogy folyamatosan lépjenek előre. Érdekes kérdés az is, hogy melyik rendszerben volt könnyebb feljutni. Sokan mondják, hogy a régiben, de nekem valahogy mégis barátságosabb a mostani. Korábban volt öt kiegyenlítetlen színvonalú meccsünk, ami közül ha egyet elvesztettünk, szinte biztos hogy nem juthattunk fel. Most van öt olyan meccsünk, amely nagyjából velünk azonos képességű csapatokkal zajlanak, de egyszer hibázhatunk. Ugyanakkor való igaz, korábban fel sem merülhetett, hogy kieshetünk, most azért van ilyen nyomás is a csapaton, hogy a viszonylag könnyebbnek számító meccseket mindenképpen nyerni kell. Egy sportember azonban mindig a következő feladatra koncentrál és azt akarja a legjobban megoldani. Úgyhogy korai még a krakkói világbajnokságról beszélgetni.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 2-10VÉGE
U20 15:40 KMHZNO 2-6VÉGE
U18 16:00 PEFAVS 0-6VÉGE
U20 17:40 AVSETO 9-0VÉGE
U20 17:40 VASDHK 4-6VÉGE
U18 17:45 SZDKMH 2-8VÉGE
U18 18:00 ZEGMIS 2-3VÉGE
U20 18:30 UTEMAC 2-3VÉGE
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 6-2VÉGE
U18 15:40 VSVETO 5-2VÉGE
U18 16:30 PEFSCC 1-7VÉGE
EL 17:50 VC2BRA 4-3 HVÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-1VÉGE
EL 18:30 TITUTE 5-2VÉGE
EL 19:00 MACFTC 6-1VÉGE
U18 19:00 EHLMIS 2-4VÉGE
U18 19:00 ZASAVS 4-5VÉGE
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
KHL 13:00 BAADMO 3-5VÉGE
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk