Az Érsekújvárban több a színes ceruza

 

Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője ellenfélként figyelte mindkét MOL Liga-döntős csapatot a szezonban. Kielemezte játékukat és elárulja, kit tart esélyesebbnek a vasárnap kezdődő fináléban.

“Két eltérő karakterű csapat jutott a MOL Liga döntőjébe, és ez nagyon érdekes mérkőzéseket ígér – vágott bele az elemzésbe Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – A Miskolc egyszerű, fizikai játékra épülő hokit játszik, és ebben alighanem ma ők a legjobbak a MOL Ligában. Mellesleg véleményem szerint a legjobban összerakott csapata is a ligának. Remekül sikerültek az igazolásaik, mindenki megtalálta a helyét, mindenki tudja a feladatát. Ráadásul a motivációval sem lehet semmi gond, elvégre a klub történetében még soha nem sikerült nyerni semmilyen címet eddig az idényig. A magyar bajnoki cím már megvan, de abban egészen biztos vagyok, hogy ez nem csillapította a srácok éhségét, sőt inkább meghozta az étvágyukat. Majoross Gergely kollégám kitűnően rakta össze a csapatot. Minden megvan a Miskolcban, ami ahhoz kell, hogy egy csapat sikeres lehessen. Vannak pontszerző soraik és vannak rakkolós, nagy munkát végző soraik. Ami az esetükben kérdés lehet, az leginkább az, mennyire lesznek lámpalázasak a döntőben, vagy mennyire pörögnek túl. Mindkettőnek megvan a maga veszélye, de ahogy a csapatot eddig figyeltem, Majoross Gergely e tekintetben is jó munkát végez, nagyszerűen kézben tartja a csapatát.

Az Érsekújvár a másik oldalon elképesztő mennyiségű rutint tud felvonultatni. Nem volt egyszerű szezonjuk, immár a harmadik edzőnél tartanak, és ennek ára van. Három koncepció, három játékmód, háromféle módszer szerint készültek eddig, hiszen lehetnek akármekkorák is a hasonlóságok, nincs két egyforma edző. Ez persze egy bizonyos szintig rutinnal, tudással kompenzálható. Szlovák stílusú hokit játszanak, minden játékosnak remek a bottechnikája, kiváló a lövőtechnikája és egytől egyig nagyszerűen korcsolyáznak. Az összjátékra és a váratlan megoldásokra építenek. Több ezer cseh és szlovák első osztályú meccs tapasztalata van mögöttük, ebben verhetetlenek.

Szilassy Zoltan UTE 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Egy ilyen párharc mindig szól arról is, hogy ki hogy tud gazdálkodni azzal, amije van. Játékosokkal, erővel, taktikai repertoárral. A Miskolc játéka szerintem közelebb áll ahhoz, amerre a mai modern hoki tart. Egyszerűbben játszik, célratörőbben. Látszik, hogy a vezetőedző a csapat felépítésénél nagyon tudatosan tette egymás mellé az építőkockákat. A játékosok rendkívül fegyelmezetten, alázattal teszik a dolgukat. Mindenki pontosan tudja, hol a helye, mi a dolga, azt teszi, amire edzője kéri, azt viszont igyekszik maradéktalanul megvalósítani. Ehhez Majoross Gergelyt ismerve bizonyára számtalan személyre szabott videóelemzést is kaptak a játékosok.

Mindkét csapat tele van meghatározó játékosokkal, de azt gondolom, az Érsekújvárban több van belőlük. Lubomir Hurtajnak minden sorába jutnak olyanok, akik egyedül is képesek eldönteni meccseket. Mindkét oldalon többen vannak, akinek a játékát érdemes figyelnie a nagyérdeműnek. A Miskolc védői közül kiemelkedik Jesse Dudas, aki kőkemény játékos, borzasztó lövőerővel, talán csak az érsekújvári Pavel Kowalczyk mérhető hozzá ebben a műfajban. Becze Tihamér játékát személy szerint nagyon szeretem. Energikus, munkás, vagány, ugyanakkor technikás és ponterős is. Magyar útlevele van, de a tudása egy jó légióséval vetekszik, ezért kiemelkedően értékes. Tóth Adrián kis termete ellenére rendkívül gólveszélyes, nagyon mozgékony, jól találja meg a réseket a kapu előtt, elsősorban a sarkok irányából tud rendkívül veszélyesen  betörni a kapu elé. Hajós Roland együtt talán mostanra érett be, mindketten most értek abba a korba, amikor már szinte mindent tudnak a játékról, és a fizikai állapotuk is nagyszerű. Hajós lett ebben a szezonban a miskolciak kapitánya, és úgy látom, a bizalom feldobta, Tóth Adriánnal együtt ficánkolnak a pályán. Sortársuk, Keegan Dansereau pedig Mihalikkal együtt a Liga legeredményesebbje volt az alapszakaszban, a 60 pont az 60 pont, nincs mit magyarázni rajta, ez önmagáért beszél.

Az Érsekújvárban ahogy mondtam is, a Miskolchoz képest több a színes ceruza, az olyan játékos, aki egymaga képes eldönteni a meccset. Közülük én most Marek Uramot emelném ki. Őt a rájátszásra hozta vissza a csapat, és azóta már több meccset is ő döntött el. Hiába múlt el már 40 éves, remek fizikai állapotban van, nagyszerűen korcsolyázik, nem fárad, jól állja a párharcokat. Mindannyian tudjuk, hogy világbajnoki aranyérmes játékosról van szó, azt pedig nem adják ingyen. Remekül lát a pályán, nagyon jól hozza helyzetbe a társait, de ha kell, maga is képes eredményesen befejezni az akciókat. Kevesebb szó szokott esni róluk, de az újváriak másik erősségének a kapusposztot tartom. Csapatom, az UTE ellenük kezdte a playoffot, és aztán láttam több meccsüket Dunaújvárosban is. Az a véleményem, hogy mind Cikánek, mind Krajcovic kiváló teljesítményre képes, az elődöntőben többször is úgy nyert a Zámky, hogy a Dab.Docler sokkal többet lőtt kapura. Nem volt az a párharc olyan sima, mint a 4-1-es győzelmi arány mutatja.

Nem könnyű megtippelni a sorozat kimenetelét. Az biztos, hogy az első meccsnek óriási jelentősége van. Ott sokat számíthat az Újvár rutinja. Emlékezhetünk a Miskolc eldöntőjére a Brassó ellen. A Brassó egy kapuvasra és néhány másodpercre volt az első meccs megnyerésétől. A Miskolc fordított, és besöpörte a párharcot. Most sem lesz mindegy, hogy alakul a vasárnapi meccs. Személy szerint az az érzésem, hogy a Miskolc jobb erőben van, ezért ha a csata elhúzódik, akkor az esélyei meg fognak nőni. Nem számítok söprésre, de 7 meccses csatára sem, és valamivel esélyesebbnek látom a Miskolcot. Ha szoros lesz a döntő, az egyben a mi csapatunk számára is dicséret, hiszen mi is okoztunk nehéz perceket az Érsekújvárnak.

Ha lehetek ennyire elfogult, akkor elárulom, hogy drukkolok Majoross Gergely edzőkollégámnak, akivel sokáig együtt játszottunk, aztán nagyjából együtt kezdtük tanulni ezt a szakmát, ugyanazoktól a mesterektől. Ha MOL Ligát nyer a Miskolccal, az arra is jó visszajelzés, hogy mindaz, amit Glen Williamsontól, Rich Chernomaztól vagy Stephan Lundhtól kaptunk, jó iskola volt.”

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
NHL 00:05 CBJTML 
    • SPÍLER TV
NHL 03:00 ANAEDM 
    • SPÍLER TV
U18 16:40 KMHPEF 
KHL 17:30 SZKLOK 
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk