

Elmarad a MOL Liga-döntő 1. mérkőzése
Az Érsekújvár lemondta a vasárnapi mérkőzést, fáradtságra hivatkozva nem vállalja az utazást.
“Elmarad a ma, azaz 2015. március 8-án este 18.00-ra kiírt Miskolci Jegesmedvék?HC Nové Zámky mérkőzés, a MOL Liga döntőjének első összecsapása, mivel a HC Nové Zámky nem vállalja az utazást ? áll a MOL Liga közleményében. ? A győzelem így automatikusan a Miskolci Jegesmedvékhez kerül. A finálé a Miskolci Jegesmedvék 1-0-s vezetésével folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel.
A HC Nové Zámky a MOL Liga-döntő menetrendje kialakításakor jelezte, hogy mivel a szlovák harmadosztályban is szerepel, és ott is bejutott a fináléba, annak a két győzelemig tartó párharcnak a második és esetleges harmadik mérkőzésére pedig március 7-én, szombaton, illetve 9-én, hétfőn kerül sor, ezért kérte a MOL Liga döntő mérkőzéseinek későbbi időpontra történő halasztását.
Ugyanakkor a MOL Liga-döntő menetrendjének kialakítása az összes érdekelt igényének figyelembevételével készült, a finálé másik résztvevője, a Miskolci Jegesmedvék és maga a MOL Liga is rugalmas és együttműködő volt a HC Nové Zámkyval. Ennek megfelelően a korábban tervezett időpontokon módosított, így a döntő első mérkőzése az eredetileg kiírt március 7-éről március 8-ára módosult, illetve a sorozat más mérkőzéseinek időpontja is módosításra került.
A MOL Liga-döntő menetrendjét elfogadó HC Nové Zámky egyoldalú döntése példátlan és súlyosan csorbítja a MOL Liga hosszú évek munkájával kivívott jó hírnevét.
Ki nem állás esetén a szabályzat alapján a rájátszásban a győzelmet automatikusan az ellenfélnek kell jóváírni ? a finálé tehát a Miskolci Jegesmedvék 1?0-s vezetéséről folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel ?, továbbá a vétkes felet pénzbüntetéssel kell sújtani. A MOL Liga a további lépések megtétele érdekében nagyon rövid időn belül tárgyalja majd az esetet.”
Sucharda Ferenc, a HC Nové Zámky elnöke. Fotó: Mudra László
További cikkek
- Újabb építkezés vár Fodor Szabolcsékra
- Mindhárom erdélyi csapat a bajnoki címre pályázik
- Egy kiscsapat csinál-e több nyarat?
- Viikilä hivatalosan is BJAHC-os marad
- Bajnokesélyes keretet rakott össze a Brassó
- KHL-t is megjárt izraeli válogatott csatár a Sportklubban
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 3-5
- Nagy visszavonulók és maradók, új sztáredző és légióskontingens – melyik lesz a mérvadó Miskolcon?
- Kreisz Brúnó az SPHL-be igazolt