Annyit léptünk előre, hogy azt gondolni sem mertük volna

Nyolcból negyedszer jutott rájátszásba a Fehérvár az EBEL-ben, másodszor végzett a felsőházban. A jégkorong ünnepe következik Székesfehérváron, felvezetésként visszatekertük az eseményeket július közepéig és végigfolyattuk az időt még egyszer.

Az egész úgy kezdődött, hogy a Fehérvár AV19 vezetőedzője, Marty Raymond kéthetes szappanopera végén július 25-én távozott a magyar csapattól, sokéves szerződést írt alá az olasz élvonalban. Addigra már tudni lehetett, hogy szűz kéz vezeti EBEL-csapatunkat a 2014/15-ös szezonban, Raymond segítője, Rob Pallin, továbbá az is nyilvánosságra került, hogy egyet előrelép Sille Tamás is. Ez végül is a jeges felkészülés előtti hétvégén vált hivatalossá.

Rob Pallin jégkorongblogos székfoglalójában megindult azon az úton, amelyen jelenleg is halad. Elmondta, mindenkinek jár egy valódi esély. Állta a szavát, minden korábbinál többet játszottak a Volánban a fiatal játékosok, de senki nem kapott olcsón semmit. Az amerikai edző az első hetekben sorra mondta fel az aktuális feladatokat. Négy szilárd sorunk van, csapatként rosszabbak voltunk, a védekezésre kell összpontosítanunk, van mit rendbe tennünk, ennyi kapott góllal nem lehetünk eredményesek. És ekkor még csak a felkészülés végén jártunk.

A szezont felvezető anyagunkban megfogalmazta azt a mondatot, amely sikerességének az alapja és amely az eddig lejátszott 54 mérkőzés szinte mindegyikére igaz: Mindent megtettünk, amit lehetett. A közönség pedig igazán belátó, egy szemernyivel sem vár többet. Az első mérkőzésen aztán a Villachot vertük, hátrányból fordítva, a győztes gólt az 59. percben megszerezve. Jó nyitány és jellemző arra, ami utána történt. Ez egy ilyen szezon volt.

Az első mérkőzést ebben a felállásban kezdte a csapat:
Rajna (Robinson)
Ejdepalm, Wehrs, Sarauer, LoVecchio, Marino
Tokaji, Szirányi, Kóger, Bartalis, Banham
Orbán, Kiss D., Kovács Cs., Sikorcin, Magosi
Reiter A., Hetényi P., Vincze, Erdély, Kocsis

Sok minden megváltozott, hosszú út vezetett addig, hogy helyükre kerüljenek az építőkockák, hogy aztán az egészet újrakeverve organikusan és folyamatosan változzon minden, s már eldönteni is nehéz legyen, hogy mi a legjobb összeállítás. De ne rohanjunk előre, lássuk csak sorban, hogy alakultak a dolgok.

Kezdjük azzal, hogy ismét jelentős átalakításon esett át a csapat az előző szezonhoz képest. 2014 tavaszán távozott három válogatott játékos, Bálizs Bence, Pozsgai Tamás és Mihály Árpád, valamint a már szezon közben hazautazó Gawryletz mellett még öt légiós, Jackman, Sertich, McGregor, Yellow Horn és Naglich.

Az erősítést minden eddiginél korábban megkezdte a menedzsment, ehhez képest még talán sosem volt döcögősebb a szezonkezdet ebből a szempontból. Májusban ? szinte érthetetlen okokból ? Magyarországra igazolt az ECHL aktuális pontkirálya, Brandon Marino. Júniusban meglett a szintén jó pedigréjű Jeff LoVecchio aláírása. Kóger Dániel és Bartalis István hazahozatala sokadik nekifutásra, de egyszerre sikerült, így július elejére kialakult egy egész jó váz. Hetényi Zoltán betegsége miatt kellett egy másik kapus Rajna Miklóson kívül, ez Josh Robinson lett. El ne feledjük, volt még egy légióshátvéd, Matt Register, akinek akklimatizálódási kísérlete kudarcot vallott, a ponterős bekk hazakéredzkedett, a szezont az ECHL-ben húzta le, 4 meccsre az AHL-be is felkerült. Éppen ezért szeptember első napján további két külföldi bekket igazolt a Volán, először csak próbaidőre, Kevin Wehrs a Brassóból érkezett, míg Ray Macias a brit élvonalból. Előbbi maradhatott, utóbbi tétmeccs nélkül távozott. Így indult a szezon szeptember közepén.

Hogy aztán továbbra is folyamatosan alakuljon a keret. Wehrs szinte az utolsó pillanatban csatlakozott, hónapok kellettek, mire igazán felvette a ritmust, azóta megbízható és néha még káprázatos gólt is lő. A Salzburgnál indexre került fiatal hátvéd, Michael Boivin a legjobbkor csatlakozott. Október közepén a kisebb hullámvölgyben lévő csapatot a grabancánál fogva rántotta emelkedő pályára, érkezése kulcsmomentum volt. Más kérdés, hogy itt-tartózkodása második felére a csapatátlag felé tendált a teljesítménye, s ha bele nem is szürkült, de gyakorlatilag maga válaszolta meg azt a sokáig megválaszolhatatlannak látszó kérdést, hogy miért mondott le róla a Red Bull a javunkra. Ettől még mindenképpen komoly értéket képvisel a mai Fehérvárban.

Josh Robinson kapuson ideje korán látszott, hogy nem húsvétozik Magyarországon. Átlagban közel 4 gólt szedett be, és ez hiába volt csak részben az ő bűne, vitathatatlanul nem vált be. Helyére egy nagyágyú érkezett, Christian Engstrand a svéd élvonal krémjéhez tartozik, az AIK kapujából KHL-szerződésig jutott, de helyette mégis a Volán kapujában találta magát december közepén. Ez mutatja, nála sem minden százas. Ha megváltóvá nem is vált, megbízható alapot adott, és mellette Rajna Miklós is sokkal magabiztosabbá vált. Mára egymás méltó partnerei, ez óriási dicséret a magyar kapus számára.

Ne feledkezzünk el a magyar játékosokról sem. Szezon közben ketten is távoztak, mert kevés játéklehetőséget kaptak. Előbb Tóth Gergő, majd Kiss Dániel döntött úgy, hogy máshol nagyobb tér nyílhat előtte, és mindkettejüknek jót tett a váltás, kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak az UTE-ben. Olyannyira, hogy Kiss Dániel visszajátszotta magát a felnőtt válogatott keretébe, toruni teljesítménye alapján meglepő lenne, ha nem kapna behívót a vb-re készülő csapatba. Sokadik példája ő annak, hogy érdemes váltani, még akár egy szinttel lejjebb menni is, mert annál nincs rosszabb egy játékosnak, ha nem kap bizalmat és kellő jégidőt.

További három csapattagban maradhatott komoly hiányérzet a szezon végére. Nemes Benjámin integrációja nem járt sikerrel a második fehérvári szezonjában sem. A korábban ponterős center EBEL-szezonja messze van attól, ahogy eltervezte. Viszonylag kevés lehetőséget kapott, és a gólszerzés továbbra sem jött össze. Ugyancsak meglepő, hogy Kocsis Ferenc teljesen kikerült a felnőtt csapat látóköréből, a fiatal csatárok közötti rangsorban tán leghátrébb áll Pallinnál. Az előző szezon után a sok szakember által a felnőttbe jósolt 18 éves hátvéd, Szaller Márk pedig tétmérkőzésen be sem mutatkozhatott, csak az előszezonban próbálgatta Rob Pallin.

A munkát nagyban nehezítette, hogy több játékos is ? Hetényi Z., Varga, Sikorcin, Kóger, Tokaji, Bartalis, Szirányi ? hosszú időre kidőlt, ez egyáltalán nem volt jellemző a Fehérvár korábbi éveire. Idén azonban olyan is előfordult, hogy egyszerre hat meghatározó játékos hiányzott egy mérkőzésről. A csapat ettől pörgött tovább. Kulcskérdés volt persze, hogy a fiatalok közül jó néhányan megkapták a lehetőséget és határozottan élni tudtak vele. Erdély Csanád, Vincze Péter és az utóbbi egy hónapban a juniorcsapatból előhúzott Sárpátki Tamás mérkőzést eldöntő tényező lett, ide sorolandó a némileg idősebbek közül Németh Attila ? végre megint olyan, mint tavaly a komoly fejsérüléséig volt ?, hátul pedig Reiter Attila kezd belenőni a feladatba, az U23-as Varga Arnold meg már meg is tette ezt.

A légiósok és a magyar rutinrókák pedig hozzák magukat. Ebben a szezonban épp az volt a látványos, hogy miként változnak a formák, a teljesítmények. Szinte minden játékos volt lent és fent, produkált rosszabb időszakot két hosszú jó széria között. Kovács Csaba újra meghatározó játékossá vált, 19 gólja önmagáért beszél. Bartalis István a liga egyik leggyorsabb csatára, vajkeze van, rajzolja a korongokat az ütőkre, Kóger Dániel egyre többet bizonyít, nehezen jött az első gól, de azóta pörögnek az események körülötte. Benk András csinálja azt, amiben az egyik legjobb idehaza, ebben méltó társa a folyamatosan javuló Magosi Bálint, kinek szaporodó jó megoldásai és nagy gólja további lökést adhat számára a rájátszás előtt. Magához képest még talán Sikorcin Ladislavban maradt a legtöbb, de összességében ő is kiválóan túrja a jeget.

A védelemben Orbán Attila a szezon felfedezettje, Pallin elhitette vele, hogy jó hátvéd, és mit tesz isten, novembertől elkezdett a jégen jó hátvédként viselkedni. Az új edző teljesen átalakította játékát és ez egyszerre vált az egyén és a csapat javára. A többiek is jómunkás arcukat mutatják a szezonban. Bár például Szirányi Bence esetében megállapítható, megcsappant a gólok száma (8-ról 1-re), valójában egy kevésbé kockázatos, de masszívabb védekezés látható tőle a meccseken. Érdekes kettősség ez, hiszen az edző mindemellett bátrabb támadójátékot enged egyes bekkeknek, mint az tavaly látható volt. Sokszor érezhető, hogy valóban csapatmunka a védekezés, segítik egymást játékosaink. Tokaji Viktor rutinja és nyugalma még mindig sokat jelent. Hetényi Péternek hajszál híján nem állnak össze a dolgai, átmenetileg lemaradt a jégidőért folytatott versenyben.

Rob Pallin hónapok alatt a szurkolók kedvenc edzőjévé vált. Talán még senki sem volt ennyire elfogadott, megkérdőjelezhetetlen munkát végző ezen a kispadon Pat Cortina óta. Pedig sokszor rendhagyó interjút ad, de megnyerően, meglepően profin és jól kommunikál. Ügyesen tesz úgy, mintha betekintést engedne a dolgok mélyére, miközben dehogy. Jó példa erre az Ez a filozófiám címmel megjelent nyilatkozata.

Hogy messze nem annyira könnyű ember, mint amennyire a lelátó népe előtt láttatja magát ? isten ments, hogy ezt számon kérjük rajta ?, az talán a Jeff LoVecchióval történt konfliktusa mutatja meg igazán. Előbb apránként, több lépésben letette a negyedik sorba a gólképtelenné vált gólkirályjelöltet, majd a helyzet végső soron a közönség kedvence, a csapat leggólerősebb játékosa távozását eredményezte. De attól válhat komoly edzővé, ha ezeket a csatákat is megnyeri, sőt a maga javára tudja fordítani a kialakult helyzetet. Mert az talán mégiscsak példátlan az EBEL-ben, hogy a legjobb góllövő távozása után nem igazolnak senkit a helyére. Pallin nem ragaszkodott új légiós megszerzéséhez, talán ez is számított azon kívül, hogy pénz sem nagyon volt rá. Mit volt mit tenni, megtöltötte a spájzben álló házi lekvárból a palacsintát. Az eredmény pedig önmagáért beszél, két körrel a vége előtt megszerezte a csapat a 6. helyet, és egy sokkal egységesebb képet adó együttessé vált a középszakasz végére. Újra ég a tűz, varázslatos dolgok történnek a Raktár utcában hétről hétre.

Az a gárda, amelyet az optimista szurkolók is valahová a 8. hely környékére vártak, végül a 4. pozícióban zárta a szezon playoff előtti részét. Rob Pallin ? akinek vezetőedzőként 5-ből 2 pontot számoltak meg az ilyesmire vállalkozókedvet érzők ? és csapata elérte, hogy az az osztrák fórum, ahol a szezon előtt a 8?11. helyre jósolták a magyar klubot, most azt írja, hogy a Fehérvár 4-1-re vagy 4-2-re nyeri a negyeddöntőt a Vienna Capitals ellenében.

A Jégkorongblognak sosem volt kenyere a jóslás, főleg nem kockáztatjuk a tévedhetetlenség nimbuszát, mióta Gromov Albert megírta ? na jó, prognosztizálta ?, hogy Szapporóban feljutunk az A csoportba. Most sem szeretnénk megtippelni, mi vár ránk a bécsiekkel folytatott versenyfutásban, felesleges terhet nem szívesen raknánk a puttonyba. Hátradőlünk és várjuk az élményeket. Jó, hogy egyszerűen csak annyit érzünk, nem veszthetünk, akármi lesz is az eredmény. Mert alig több mint egy év alatt annyit léptünk előre, hogy azt gondolni sem mertük volna. Legfeljebb borgőzös álmodozások során. A remény fontos dolog, a hit nemkülönben, köszönet jár érte mindazoknak, akik éltetik és táplálják ezeket bennünk, egyszerű hokiszurkolókban.