Backström B próbája is pozitív

 

A svéd csapat orvosa a döntő utáni sajtótájékoztatón még azt mondta, most is jó szívvel ajánlaná a szert játékosának, de ma már nem adna Zyrtecet Backströmnek. Stanley Kupa-győztes honfitársa elárulta, az NHL-ben mindenki szedett ilyen szert, nagyobb dózisban. 

Lassan csordogálnak a hírek a szocsi olimpia legnagyobb botrányáról, összeszedtük az elmúlt 24 óra legfontosabb információit.

A svéd válogatott első számú centerének doppingvétségéről szóló hétfői összefoglalónkban azt írtuk, hogy a NOB-nak és a svédek orvosi stábjának is van mit megmagyaráznia az esettel kapcsolatban. Nos, az első svéd reakciók hasonló következtetésekre jutottak, bár elsősorban érthető módon arra voltak kíváncsiak, egyáltalán hogyan fordulhatott elő ez eset. A sportexpressen.se például megkérdezte a finnek orvosát, Harri Hakkarainent, aki elmondta, hogy októberben külön levélben hívta fel a figyelmet a NOB arra, hogy van néhány frissen tiltólistára került készítmény, amivel szemben eddig toleránsak voltak, de Szocsiban szigorúan tiltani fogják a használatát. A pszeudoeffedrin is ezek között szerepelt. Hakkarainen elmondta, hogy a finn válogatott orvosi stábja minden számításba jöhető játékosnak továbbította a figyelmeztetés, játsszon akár az NHL-ben, akár a KHL-ben, akár odahaza, vagy máshol. Több mint száz játékos válaszolt, hogy elolvasta és megértette az üzenetet.

Waldeback, a svéd csapat orvosa közben azt nyilatkozta, hogy az olimpia helyszínén is volt egy orvosi tájékoztató, ahol elmondták, napi egy tabletta nem okozhat problémát. Ő ezt az információt továbbadta a játékosnak, azzal a kiegészítéssel, hogy a mérkőzés kezdési idejétől minél távolabbi időpontban igyekezzék bevenni a pirulát, hogy legyen ideje kiürülni. Elképzelhető, hogy mivel a szlovén meccs, mely után a játékos a pozitív mintát adta, korai időpontban volt, így mégsem telt el elegendő idő.

Az ügy szempontjából másodlagos, de felmerül a kérdés: miért került hirtelen tiltólistára a pszeudoeffedrin? Erről Arne Ljungqvist, a NOB orvosi bizottságának elnöke és a WADA alelnöke a következőket mondta a már idézett svéd lapnak: “Eredetileg a pszeudoeffedrin teljes mértékben tiltott szer volt. Aztán az én javaslatomra lekerült a listáról, mivel annyira elterjedt volt az allergia kezelésében. (Ahogy korábban írtuk, 2003 és 2010 között nem korlátozták a használatát ? miklossy.) Mindenesetre a jelenlétét továbbra is mértük, majd azt láttuk, hogy a tiltás feloldása után szinte azonnal tömegessé vált a használata a sportolók körében, ami sohasem jó jel, így visszakerült a listára egy szándékosan magas szinten meghatározott határértékkel.” Magnus Ericsson, a Karolinska Egyetemi Kórház doppingellenes laboratóriumának vezetője nem válogatta meg a szavait, amikor a SportExpressen szóba hozta a Backströmnél mért 190 mg/ml-es értéket: “Vagy Waldeback a világ legkétbalkezesebb orvosa, vagy Backström vett be 2-3 pirulát, más lehetőség nincs.” A TV4 reggeli hírműsorában megszólalt a malmői focicsapat orvosa, Par Herbertsson is, aki szintén nem értette, hogyan engedélyezhették Backströmnek a Zyrtecet: “Húsz éve tanítjuk az sportorvosokat arra, hogy tartózkodjanak az ilyen szerektől, már a felkészülés során is. Ezek a készítmények egyébként Svédországban nem is nagyon elterjedtek. Ez botrány, egész Svédország megszégyenítése.”

Maga a játékos továbbra is kitart teljes ártatlansága mellett: “Nagyon kemény napokon vagyok túl ? nyilatkozta már Washingtonban, klubcsapatához visszatérve. ? Kihagytam az olimpiai döntőt, ez olyas valami, amit senkinek sem kíván az ember. Talán nem lesz több esélyem olimpiai döntőt játszani. Ez nagyon szomorú. A múltban már vettem részt olimpián és világbajnokságon is, most sem csináltam semmit másképp. Napi egy pirulát vettem be. Kit hibáztathatnék? Követtem az orvosom utasításait.”

waldeback

Backströmöt továbbra is mindenki igyekszik felmenteni. A korábban az NHL-ben 700 meccsnél is többet játszó Niclas Wallin például arról beszélt, hogy az ő idejében minden játékos szedett pszeudoeffedrint Észak-Amerikában, bár nem a Zyrtec D-vel, hanem egy erősebb dózisú készítménnyel. Ezzel együtt nehéz kiigazodni Backström és orvosa szavain. Nehezen hihető például, hogy hét éve is napi egy pirulát vett be, amikor még nem is tiltották ezt a szert. Az sem egészen világos, hogy miért vállalt az orvos ekkora kockázatot, miért állt ki a döntése mellett a Szocsiban tartott sajtótájékoztatón, majd a repülőn miért gondolta meg magát? Ilyen szinten ekkora hiba vétlen előfordulásának valószínűsége igen csekély. Ráadásul a Karolinska Egyetem doppinglabor-vezetőjének szavai sejteni engedik, hogy a határérték túllépésének közel 30%-os aránya kizárja a véletlen baleset lehetőségét. Amihez a WADA svéd alelnöke annyit tesz hozzá, hogy eleve viszonylag magasan állapították meg ezt a határértéket.

Időközben elvégezték a B próbát, ami szintén pozitív lett, tehát a szocsi doppinglabor sem hibázott, ami amúgy sem volt túl valószínű. A történet orvosi részéről összességében nem sikerült hihető verziót előadniuk az érintetteknek. A NOB és a WADA továbbra is hallgat, ők folyamatban lévő ügyeket nem kommentálnak. Ha majd egyszer megteszik, akkor viszont továbbra is komoly magyarázatot igényel, hogy miért kellett ennyire látványos médiaeseményt kreálni ebből az egyébként a fentiek ellenére sem különösebben súlyos doppingvétségből, amellyel mindenképpen befolyásolták az olimpia legnagyobb eseményének, a jégkorong olimpiai döntőnek a lefolyását.

Betartották-e a kötelező protokollt és határidőket, vagy ha nem, akkor miért nem. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy megállapítsuk, az ügynek itt még nincs vége.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum