Sok a kérdőjel Backström ügye körül

   

A svéd csapat sajtótájékoztatót tartott a doppingügyben. Ha igaz a verziójuk, Backström feltehetően akkor sem játszhatott volna a döntőben, de a NOB sem járt el tisztességesen. Dr. Tiszeker Ágnes segített az eligazodásban.

Egyelőre elég sok a homályos pont a svéd válogatott csatár állítólagos doppingvétsége körül. A NOB és a Wada álláspontját nem ismerjük, azonban a svéd válogatott szakemberei, az IIHF svéd vezetői és NHL-es források is megszólaltak az ügyben. A rendelkezésre álló információk tehát meglehetősen egyoldalúak, de érdekes kérdéseket vetnek fel. A svéd szövetség vasárnap tartott egy sajtótájékoztatót Szocsiban, amelyen Tommy Boustedt csapatvezető, Björn Waldeback csapatorvos és Mark Aubrey, az IIHF orvosi részlegének svéd nemzetiségű vezetője mellett megszólalt maga Nicklas Backström is.

A sajtótájékoztatót Tommy Boustedt kezdte, aki rögtön az elején igen élesen fogalmazott: “A játékosok, az edzők, az egész szakmai stáb nevében elmondhatom, hogy mindannyian nagyon mérgesek vagyunk a történtek miatt. Véleményünk szerint a NOB lerombolta a svéd hoki történetének egyik legnagyszerűbb napját.” A svédek elmondása szerint a játékostól a szerdai szlovén meccs után vettek mintát, amelynek eredménye már két nap múlva, vagyis pénteken megszületett. Amíg a másik oldal ezt nem erősíti meg, addig nem lehet tudni, valóban így történt-e. A svédek állítása szerint csak az A próba bizonyult pozitívnak, a B próba elemzését még nem végezték el. A vasárnap helyi idő szerint 16:10-kor kezdődő döntő előtt két és fél órával, vagyis fél kettőkor Boustedt kapott egy telefont, amelyben a svéd olimpiai bizottság egy illetékese az iránt érdeklődött, hogy merre jár Nicklas Backström, mert délután két órakor meghallgatása lesz egy hotelben az olimpiai falun kívül. A játékost nem lehetett elérni telefonon, mert a jégpályán edzett, készült a mérkőzésre. A csapatvezető így kerékpárra pattant, azon szállította be a játékost a meghallgatásra. Útközben találkoztak csapattársakkal, akik természetesen nem értették, miért kerekeznek a meccs helyszínével ellentétes irányba.

A meghallgatás után a játékost eltiltották a mérkőzésről, így Backström és Boustedt vissza sem ment a Balsoj Arenában, hanem az olimpiai faluban, televízión keresztül nézték meg a mérkőzést. “Nem könnyen sírom el magam, de mindketten rettenetesen szomorúak voltunk, hiszen Nicklas élete legfontosabb meccsére készült, úgyhogy mindketten sírtunk. Ez nekem és a svéd hokinak is az egyik legkeményebb napja volt, és minderről a NOB tehetett. Beszéltem Nicklasszal, minden valószínűség szerint az ügyvédei jogi úton akarnak majd elégtételt venni. Ez az eset az NHL-játékosok további olimpiai részvételét is veszélyezteti, beszéltem a liga és a játékosok szakszervezetének néhány emberével, mindannyian nagyon feldúltak voltak az ügy miatt, melyet ellenük is ért támadásként értékelnek. A NOB amatőr módon viselkedett, ami nagyon szomorú, és hatással lesz Nicklasra, sőt globálisan a hokira is. Különösen az időzítés volt rettenetes, gyanúm szerint emögött sportpolitikai játékok zajlanak. A NOB két nappal korábban meghozta döntését, megvárták, amíg a lehető legnagyobbat szól az ügy.”

Ami a történet orvosi részét illeti. A játékos azzal védekezik, hogy allergiájára hét éve szed egy Zyrtec-D nevű készítményt, orvosi utasításra és engedéllyel. Ebben van egy pszeudoefedrin nevű hatóanyag, ami tiltólistán van. Nem általában, hanem egy bizonyos mennyiség fölött, ami újabb kérdéseket vet fel. A csapatorvos, Waldeback elmondása szerint már volt ezzel probléma Vancouverben is egy másik játékosnál, ott egy nap múlva újabb mintát vettek a játékostól, és mivel akkorra a határérték alá esett a tiltott szer mennyisége, így a játékos megúszta egy figyelmeztetéssel. “Nicklast többször ellenőrizték az olimpia előtt. Ő maga kérdezte meg tőlem, hogy szedheti-e tovább ezt a szert, azt válaszoltam, hogy napi egyet nyugodtan bevehet. Ha holnap megkérdezné, ugyanezt tanácsolnám neki. Nagy a felelősségem a történtekben. Másfelől felfoghatatlan, ami történt, egy játékos teljesítményét alig befolyásoló orvosságot szedett, ennek lett az a következménye, hogy élete legfontosabb napját pokollá tették. Ezt elképzelni sem tudtuk volna korábban.”

Mark Aubrey, az IIHF orvosi részlegének svéd vezetője elmondta, hogy a doppingellenőrzéseket az olimpián a NOB és a szervezőbizottság munkatársai végzik, a nemzetközi szövetség csak felügyeli, tanácsaival segíti a munkájukat, de a hatáskörök alapján ez a feladat a NOB-hoz tartozik. Backström esetéről annyit mondott, hogy a játékos doppingszempontból mindenképpen a körülmények szerencsétlen áldozata, aki többször átesett doppingszűrésen, a torna előtt feltüntette a gyógyszert az általa szedett készítmények között. Azt is elmondta, a megengedett mennyiség 150 nanogramm per milliliter, és úgy értesült, a játékosnál 190 nanogrammot mértek. “A dopping továbbra sem engedélyezett, de ez nem doppingeset” – zárta le Aubry, aki sejtetni engedte azt is, hogy információi szerint csak a A próba eredménye van meg, a B próbát nem vizsgálták még. A svéd szakember ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a játékok alatt végzett ellenőrzések szigorúbbak, elképzelhető, hogy a korábban végzett teszteken nem volt erre a hatóanyagra próba.

Matthew Schneider, az NHL-es játékosok szakszervezetének szakértője szerint is baj van az eljárással: “Világos, hogy nem doppingolt a játékos. Egy bizonyos ponton túl a józan észnek kellett volna érvényesülnie, de ez nem történt meg. Nagyon sok kérdés felmerül ezzel kapcsolatban. A folyamatban nem vettünk ugyan részt, de Backström a mi játékosunk. Számunkra kiemelten fontos az ügy, hatalmas kárt okoztak ezzel a döntéssel. Elvették a játékostól élete egyik legfontosabb napját.”

A játékos is megszólalt, Backström a következőket mondta: “Nincs mit titkolnom. Vannak allergiás problémáim, sok éve szedem a Zyrtec-D-t, úgyhogy a történtek valósággal sokkoltak. Nem érzem úgy, hogy bármit is másképpen csináltam volna, mint a megelőző hét év során. Hosszú évek óta játszom a válogatott színeiben, rengeteg mérkőzésen vettem részt, de soha nem volt ilyen problémám. Nagyon szomorú vagyok, nagyon sajnálom a srácokat, akik közül sokan ott voltak az öltözőben, amikor el kellett mennünk a meghallgatásra. Őszintén szólva nem is tudom, mit lehet ilyenkor mondani. Az NHL-ben idén már kétszer vizsgáltak és egyszer a NOB is, még januárban. Akkor is szedtem ezt a gyógyszert. Már hét éve szedem, évente négy ellenőrzés van az NHL-ben. Két hete vagyok itt, ez volt életem egyik legszebb két hete, amelyet egy nagyszerű csapat tagjaként tölthettem. Kész voltam, hogy életem legfontosabb meccsén pályára lépjek, erre két és fél órával a meccs előtt eltiltanak. Nagyon szomorú vagyok. Erről még sokat kell beszélgetnünk és vannak még további tesztek is, amelyeket el kell végezni. A lehetséges jogi lépésekről a következő néhány napban döntünk.”

Mint látható, az ügyben elég sok a bizonytalan pont, a történetet Magyarországról nem is fogjuk tudni teljes mélységében feltárni, de a tisztánlátás végett felhívtuk dr. Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjét, hogy adjon felvilágosítást. Tiszeker készségesen nyilatkozott blogunknak, mint elmondta, ha ez a történet igaz, akkor bár a játékos vitte el a balhét, de a felelősség egyértelműen a svéd olimpiai bizottságot, illetve annak orvosi stábját terheli. Részleteket előzetesen nem tudott az ügyről, de a Zyrtec-D köztudottan tiltólistás készítmény, nekünk is ajánlotta a MACS honlapját, ahol kiemelt helyen szerepel a meg nem engedett gyógyszerek és hatóanyagok között. Tiszeker elmondta, hogy bár Magyarország nem nagyhatalom a téli olimpiákon, de így is napi kapcsolatban volt a magyar csapattal, ilyesmi egyszerűen nem fordulhat elő normális esetben. Maga a szer egyébként nem számít kemény doppinganyagnak, teljesítménynövelő hatása kérdéses, ennek szedésétől nem jégkorongozik senki jobban. A légutak megtisztítását szolgálja, amitől a beteg könnyebben lélegzik, illetve az eldugult részeken kisebb a baktériumok megtelepedésének valószínűsége.

Versenyidőszakon kívül a szedése engedélyezett, csak versenyek ideje alatt korlátozzák a mennyiséget. Az olimpián egyébként a versenyidőszak az olimpiai falu megnyitásától annak bezárásáig tart, ez idő alatt nem lehet átlépni a határértéket. Ha a játékos valóban napi egy tablettát szedett volna be, minden valószínűség szerint, nem is lett volna semmi baj. A szer egyébként 24 órán belül kiürül. Ennek fényében, tesszük hozzá mi, viszont nehezen érthető a svédek védekezése, hogy miért nem ismételték meg a tesztet egy nappal később, hiszen addigra nyilvánvalóan eltűnt volna Backström szervezetéből a pszeudoefedrin, a doppingvétséget pedig ennek ellenére elkövette. Az már a NOB szempontjából fogós kérdés, hogy miért csak vasárnap délután volt a meghallgatás.

backstrom_slo

A MACS vezetője az ilyenkor szokásos ügymenetről elmondta: “A labornak elvileg 24 órán belül jeleznie kell, ha pozitív a minta. Az olimpián azonban kitelepült laborok vannak, amelyek intenzív kihasználtság mellett dolgoznak, különösen a játékok vége felé. Ezzel együtt elképzelhetetlen, hogy 48 órán belül ne lett volna meg az eredmény. Ha a sportoló valóban szerdán adott mintát, akkor az elemzés eredményének péntekre mindenképpen meg kellett lennie. Az eredmények közlésére szigorú szabályok vonatkoznak, éppen a manipuláció lehetőségének kizárásának érdekében.”

A normál ügymenet szerint ilyenkor a sportoló vagy a csapat kap értesítést a pozitív eredményről. Ennek fényében a sportoló eldöntheti, hogy kéri-e a B minta ellenőrzését azért, hogy a tévedés lehetőségét kizárják. Backström egyből elismerte a vétséget, megnevezte a szert, sőt, az előzetes bejelentő lapon is feltüntette azt, ami fontos bizonyíték a jóhiszeműsége mellett.

Ugyanakkor az eddig elmondottakból nem derül ki, hogy miért kellett péntektől vasárnap kora délutánig várni, hogy értesítsék a sportolót, miért az öltözőből kellett az utolsó pillanatban kirángatni a játékost. “Ez nem hangzik jól – értett egyet a MACS vezetője. – Nem elegáns dolog, éppen azért vannak a szigorú eljárási szabályok, hogy ilyenkor hagyjunk időt a csapatnak és a játékosnak, hogy reagáljanak a helyzetre. A svéd olimpiai bizottság feladata, hogy ilyen esetben kielégítő magyarázatot kérjen a NOB-tól arra vonatkozóan, hogy az eljárási szabályoknak megfelelően jártak-e el és miért csúszott ennyit a játékos meghallgatása. Nem szép ez a történet, aminek legnagyobb vesztese kétségkívül a játékos.” Az eddig elmondottakból számunkra az derül ki, hogy Par Marts, a svédek szövetségi kapitánya jogosan kéri számon a bánásmódot, amely nem volt méltó sem az eseményhez, sem az érintettekhez.

Azonban nem csak a NOB adós még fontos válaszokkal, hanem a svédek is. Az ugyan látszik, hogy ez az eset tényleg inkább baleset, mintsem súlyos doppingvétség, mégis nehezen érthető, hogyan léphette át a pszeudoefedrin a határértéket, ha a játékos tényleg csak napi egy pirulát vett be. Egyáltalán, nehezen érthető meg, hogy miért kellett ezzel a gyógyszerrel kísérletezni, ha már Vancouverben hajszál híján eltiltottak valakit miatta és ha vannak olyan, a tiltólistán nem szereplő készítmények, amelyekkel az kiváltható. Nem értjük azt sem, milyen alapon várja el a svéd olimpiai bizottság a doppingolást ellenőrzőktől, hogy hunyjanak szemet a határérték átlépése felett. Számos vicc jut erről eszünkbe, de nincs kedvünk ezzel tréfálkozni, hiszen az ügy itt nem fog megállni, az IIHF-nek saját hatáskörben további szankciókat kell megállapítania, amelyek a legnagyobb jó akarat feltételezése mellett is a világbajnokságába is kerülhet Backströmnek.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk