Svédország?Szlovákia 0-4

 

A szlovákok a hibátlanul védő Patrik Rybár és a duplázó Juraj Slafkovsky vezérletével megnyerték az olimpiai bronzmeccset, amivel megszerezték első ötkarikás érmüket.

Mindkét oldalon ugyanaz a kapus védett a bronzmeccsen, mint az elődöntőkben: a svédeknél Johansson, a szlovákoknál Rybár állt a vasak között. Az első harmadban a svédek emberelőnyben szerezhették volna meg a vezetést, míg szlovák részről Hrivík kapuvasat lőtt. A 24. percben Szlovákia megszerezte a vezetést: a 17 éves Slafkovsky megindult, lőtt, a korong pedig védhetetlenül váltott irányt Folin botján. A meccs közepén kétszer is emberfórba került északi szomszédunk, az elsőben Cehlárik vasat talált, a másodikban pedig gól esett: Takác megtalálta a rést a kapuvas és a másik oldalra átigyekvő Johansson között, ezzel megszületett Szlovákia első emberelőnyös gólja az olimpián. A harmadik játékrész elején kimaradt egy szlovák fór. Két perccel a vége előtt Svédország lehozta a kapusát, ám ez arra volt elég, hogy Slafkovsky eldöntse a meccset és meglője a hetedik találatát az olimpián, amivel szinte már gólkirálynak érezheti magát. A végeredményt Regenda állította be egy újabb üres kapus góllal.

Szlovákia 4-0-ra nyert, ezzel megszerezte története első olimpiai érmét.

A 2022-es pekingi olimpia férfi jégkorong-tornájának eredményei és tervezett közvetítései:

Időpont Mérkőzés Közvetítés
/
Eredmény
2022. 02. 09, szerda, 9:40 Oroszország?Svájc 1-0
2022. 02. 09, szerda, 14:10 Csehország?Dánia 1-2
2022. 02. 10, csütörtök, 5:10 Svédország?Lettország 3-2
2022. 02. 10, csütörtök, 9:40 Finnország?Szlovákia 6-2
2022. 02. 10, csütörtök, 14:10 Egyesült Államok?Kína 8-0
2022. 02. 10, csütörtök, 14:10 Kanada?Németország 5-1
2022. 02. 11, péntek, 5:10 Dánia?Oroszország 0-2
2022. 02. 11, péntek, 9:40 Csehország?Svájc 2-1 b.
2022. 02. 11, péntek, 9:40 Svédország?Szlovákia 4-1
2022. 02. 11, péntek, 14:10 Lettország?Finnország 1-3
2022. 02. 12, szombat, 5:10 Kanada?Egyesült Államok 2-4
2022. 02. 12, szombat, 9:40 Németország?Kína 3-2
2022. 02. 12, szombat, 14:10 Oroszország?Csehország 5-6 h.
2022. 02. 12, szombat, 14:10 Svájc?Dánia 3-5
2022. 02. 13, vasárnap, 5:10 Szlovákia?Lettország 5-2
2022. 02. 13, vasárnap, 9:40 Finnország?Svédország 4-3 h.
2022. 02. 13, vasárnap, 14:10 Kína?Kanada 0-5
2022. 02. 13, vasárnap, 14:10 Egyesült Államok?Németország 3-2
2022. 02. 15, kedd, 5:10  Szlovákia (8.)?Németország (9.)
nyolcaddöntő
4-0
2022. 02. 15, kedd, 5:10 Dánia (6.)?Lettország (11.)
nyolcaddöntő
3-2
2022. 02. 15, kedd, 9:40 Csehország (7.)?Svájc (10.)
nyolcaddöntő
2-4
2022. 02. 15, kedd, 14:10 Kanada (5.)?Kína (12.)
nyolcaddöntő
7-2
2022. 02. 16, szerda, 5:10 Egyesült Államok (1.)?Szlovákia (8.)
negyeddöntő
2-3 b.
2022. 02. 16, szerda, 7:00 Oroszország (3.)?Dánia (6.)
negyeddöntő
3-1
2022. 02. 16, szerda, 9:40 Finnország (2.)?Svájc (10.)
negyeddöntő
5-1
2022. 02. 16, szerda, 14:30 Svédország (4.)?Kanada (5.)
negyeddöntő
2-0
2022. 02. 18, péntek, 5:10 Finnország (2.)?Szlovákia (8.)
elődöntő
2-0
2022. 02. 18, péntek, 14:10 Oroszország (3.)?Svédország (4.)
elődöntő
2-1 b.
2022. 02. 19, szombat, 14:10 Svédország (4.)?Szlovákia (8.)
bronzmérkőzés
0-4
2022. 02. 20, vasárnap, 5:10 Finnország (2.)?Oroszország (3.)
döntő
Eurosport 1
M4 Sport

swesvk_og

fotó: iihf.com

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum