Kazahsztán–Ausztria 2-1
Kazahsztán második meccsét is megnyerte a pozsonyi olimpiai selejtezőben, Ausztria másodszor is kikapott, így ők már biztosan nem jutnak tovább.
Kazahsztán nagy csatában, 2-1-re legyőzte Ausztriát a Pozsonyban zajló olimpiai selejtező második játéknapján, ezzel az osztrákok továbbjutási esélyei végleg elszálltak. Mozgalmasan kezdődött az első harmad, az első öt percben több történt, mint az utána következő 35-ben. 01:45-nél a magyarok ellen is eredményes Breusz talált az osztrák kapuba. Majd egy perccel később kazah előny maradt ki, rá két percre pedig az osztrák Vinzenz Rohrer büntetőt hibázott. Mondhatnánk, hogy a második harmadban semmi nem történt, statisztikailag valóban nem volt mit feljegyezni, de az összesen 28 kapura lövés is mutatta, hogy mozgalmas játékrész volt, de maradt a sovány 1-0-s kazah vezetést a záró harmadra.
Az utolsó játékrészre felpörögtek az események. Előbb az osztrákok mozgósítottak mindent az egyenlítésért, és 42:31-nél Raphael Herburger góljával egalizálni tudtak, a büntetőt rontót Rohrer gólpasszal hozta helyre a korábbi hibáját. Aztán 52:12-nél Tamirlan Gajtamirov góljával megint Kazahsztánnál volt az előny. A végén az osztrákok mindent megpróbáltak, kereken nyolcvan másodperccel a vége előtt levitték a kapust. Ausztria hiába nyerte az utolsó harmad kapura lövését 20-6-ra, mi már megtanultuk csütörtökön, hogy ez a kazahok legyőzéséhez kevés.
fotó: sport12.kz
A pozsonyi olimpiai selejtezőtorna programja:
Augusztus 29., csütörtök, 14:00: Kazahsztán–Magyarország 5-2
Augusztus 29., csütörtök, 18:00: Szlovákia–Ausztria 2-1
Augusztus 30., péntek, 14:00: Kazahsztán–Ausztria 2-1
Augusztus 30., péntek, 18:00: Magyarország–Szlovákia (Sport 1)
Szeptember 1., vasárnap, 14:00: Ausztria–Magyarország (Sport 1)
Szeptember 1., vasárnap, 18:00: Szlovákia–Kazahsztán
További cikkek
- Ez fog történni, ha az oroszokat mégsem engedik be az olimpiára
- Íme a nyolc pozsonyi magyar gól
- Mindhárom olimpiai selejtezőtorna a házigazda sikerét hozta
- Szlovákia jutott ki az olimpiára
- Ausztria–Magyarország 4-3
- Sofron István nélkül szállunk harcba Ausztria ellen
- Dánia csak hosszabbításban tudta legyőzni Japánt
- Szlovákia–Magyarország 7-3