Semmit sem zárok ki a jövőmet illetően

Horváth Milán után névrokonát, a jelenleg a válogatottal edzőtáborozó Horváth Bálintot is megkérdeztük a balul elsült francia légiósszezonról – a 25 éves válogatott támadó nem is rejtette véka alá, hogy hamarosan az ő brianconi távozása is hivatalossá válik.

A korábban Svédországban pallérozódó center kitért többek között az okokra és miértekre, értékelte egyéni teljesítményét, illetve a magyar stábbal való közös munkát, nem utolsósorban pedig helyzetjelentést adott a világbajnoki felkészülésről és jövőbeli terveiről (megj: az interjú még a lengyelországi vereségek előtt készült).

Horváth Milán már mesélt nekünk hosszabban a brianconi tapasztalatairól, te hogyan láttad ezt a kieséssel végződő Ligue Magnus-szezont?

Én is ugyanazt gondolom a franciaországi idényünkről, bár hirtelen így edzés után nem tudnám szóra-szóra felidézni a Milu által elmondottakat (nevet). Az viszont fix, a brianconi kiruccanásunk enyhén szólva sem nevezhető sikertörténetnek. A körülményekhez képest talán kihoztuk belőle a maximumot, ennek ellenére természetesen szó sincs arról, hogy elégedetten zártam volna a klubszezonomat, bőven van hiányérzetem. A legelején még minden úgy alakult, ahogyan azt a vezetőség ígérte, aztán az idő előrehaladtával körvonalazódott, hogy itt sincs kolbászból a kerítés; gondolok itt a lakhatásra, ami hagyott némi kívánnivalót, vagy akár a felszerelésekre – ezek terén sem minden úgy történt, mint ahogy előzetesen lepapíroztuk. Ennek ellenére illik megemlíteni azt is, hogy a klub a hiányzó anyagi források ellenére is mindent megpróbált, hogy lehetőleg ne szenvedjünk hiányt. Csak azért nem fogok rossz szájízzel visszagondolni erre az idényre, mert éreztem a szándékot, hogy az összes nehézség ellenére mindenki a legtöbbet szeretné kihozni ebből a történetből. Egyik alapvető célunkként a szurkolók lelátóra való visszacsalogatását fogalmaztuk meg, amit abszolváltunk, a másik követelmény viszont a bentmaradás kiharcolása lett volna, amit meg ugye nem sikerült teljesítenünk. A jégen legalábbis biztosan nem: a kerekasztal mellett ugyan van még némi sansz, hiszen egy másik csapat becsődölése jelenleg is a levegőben van, de ez természetesen nem ugyanaz az érzés, nyilván nem ilyen módon szerettük volna megőrizni az élvonalbeli tagságunkat.

A svéd harmadosztályból a francia élvonalba szerződtél, ahol nyitásként rögtön 26 pontot termeltél, ezzel negyedikként végeztél a házi pontlistán. A csapat kudarca ellenére a saját teljesítményeddel elégedett lehetsz nagyjából?

Nyilvánvalóan ahogyan a csapatéban, az én egyéni produktumomban is fellelhetőek mélységek és magasságok. Ha választanom kellene, azt mondanám, elégedett vagyok – ha viszont a szívemre teszem a kezem, akkor úgy érzem, többet is kihozhattam volna a francia légióskodásból, mind a játékszínvonal, mind a pontok tekintetében. Ez volt az első Svédországon kívüli idényem, azt a részét kifejezetten könnyítő tényezőként éltem meg, hogy itt már nem kellett civil állást vállalnom a jégkorong mellett, kizárólag csak a hokira koncentrálhattam. Amikor megtapasztalod, mennyivel könnyebb csak az edzésekre fókuszálni, utána már nem szívesen vállal az ember újra civil munkát még a jégkorong mellé…

Milyen különbségeket tapasztaltál a svéd harmadosztály és a francia élvonal között, hogyan képzeljük el az erőviszonyokat?

A svéd harmadban rengeteg olyan helyi kiöregedett játékos hokizik, akik ugyan nem kerültek be az Allsvenskanba vagy az SHL-be, de ettől függetlenül kiváló kvalitásokkal bírnak. A francia bajnokságot azért keményebbnek titulálnám, személy szerint nekem nagyon tetszett az a stílus, amit az ottani csapatok képviselnek. A HockeyEttan picit védekezősebb, taktikusabb, emiatt talán kevésbé „őszinte” és nyílt a játék.

Milyen volt a közös munka Vas Marciékkal?

Remekül tudtunk együtt dolgozni, meglehetősen jól jött Milunak és nekem is, hogy az első légiósévünkben bármiben számíthattunk rájuk szakmailag és magánemberként is. Vas Marciék is rendkívül nehéz körülmények közepette edzősködtek, meglehetősen limitáltak voltak a szakmai stáb lehetőségei. Habár a bejelentésük óta még nem beszéltünk, és nem estünk még át az úgynevezett „exit meetingen”, a közeljövőben szerintem ezt is pótolni fogjuk. Élveztem a közös munkát, sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.

Rátérve picit a válogatottra, hogy halad a felkészülésetek, jelenleg kikkel mész egy sorban?

Az edzéseken Nagy Krisztiánnal és Sárpátki Tamással alkottunk egy támadótriót. Még nagyon az elején vagyunk, természetesen ilyenkor még inkább a védekezésre koncentrál az ember, először az legyen rendben. A stáb azt kéri, hogy minden gyakorlatot meccstempóban végezzünk, ezért kifejezetten magas intenzitásúak a tréningek mostanában – fel kellett vennünk ezt a stílust az első időszakban, mert szerintem nem mindenki így gyakorlatozik szezon közben. De úgy vélem, jól haladunk, bírjuk a gyűrődést.

Ennyire pocsék szezon és körülmények, valamint az elmondottak után borítékolható, hogy Horváth Milán és a magyar szakmai stáb után te is búcsút intesz a francia Alpoknak. El tudnád képzelni, hogy a következő szezonban Magyarországon próbálj szerencsét?

Annyit elmondhatok, hogy csakúgy, mint az összes többi magyar, én is távozni fogok Brianconból – azt viszont egyelőre nem árulhatom el, melyik csapatnál kezdem a következő idényt. Mindent az ügynököm intéz, ebben a pillanatban kizárólag a válogatottra szeretnék koncentrálni, kemény munkával a nemzeti együttes hasznára szeretnék válni. Első körben légióskodásban gondolkozom, megpróbálnék minél magasabb szinten maradni, de semmit sem zárok ki a jövőt illetően.

fotó: Vörös Dávid/MJSZ