Nem ilyen jubileumról álmodott Jeff Skinner

   

A Buffalo klasszisa lett az első NHL-játékos, aki 1000 alapszakasz-mérkőzést teljesített úgy, hogy közben a playoffban még egyetlenegyszer sem lépett jégre.

Két és fél perc alatt dőlt el a Buffalo–Washington találkozó. A KeyBank Centerben a befejező játékrész legelején még 3-2-re vezetett a Sabres, de jött a már említett rövidzárlat, a hazaiak pedig ezen idő alatt háromszor is mattolták a Capitals védelmét. A 6-2-re nyerő Buffalóban JJ Peterka, Tage Thompson, Alex Tuch és Rasmus Dahlin is három ponttal zárt.

A Montreal 5-3-ra verte a Floridát, ezzel véget vetett a Panthers elleni hét találkozót felölelő kudarcsorozatának. A Florida a második harmad kezdetén még vezetett 2-1-re, és úgy nézett ki, hogy folytatni tudja a sorozatát, de a Canadiens feltámadt, és zsinórban négy gólt ütve megfordította a találkozót. A Habs kapitánya, Nick Suzuki két góllal, közte a győztes találattal járult hozzá a győzelemhez. A Florida az utolsó öt mérkőzéséből négyet, a legutóbbi tízből nyolcat elvesztett.

Kicsit hasonló volt a forgatókönyv New Jersey-ben, ahol a Pittsburgh volt a vendég. A Devils a 47. percig vezetett 3-1-re, de aztán jött a teljes leolvadás a hazaiaktól, amit a Penguins öt góllal büntetett 10 perc alatt, így végül 6-3-ra győzött. Az öt találatból kettőt-kettőt vállalt magára Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin is.

A New York Islanders egy Chicago ellen aratott 2-1-es győzelemmel tartotta életben playoffálmait. Az Isles a Blackhawks korai gólja után Bo Horvat és Simon Holmström találatával fordította meg a meccset a befejező játékrészben.

Minnesotában ért véget az Ottawa ötös győzelmi sorozata. A Wild ugyan leadta kétgólos előnyét, de hét perccel a befejezés előtt Vinni Lettieri révén beállította a 3-2-es végeredményt. A győzelemmel a Minnesota hat pontra megközelítette a nyugati nyolcadik helyen álló Los Angelest, amelynek ugyanúgy nyolc mérkőzése van hátra, mint riválisának.

A Nashville–Boston találkozón 54 percig minden a két kapusról, Linus Ullmarkról és Juuse Sarosról szólt. Mindketten hibátlanul védtek, ám a végjátékban a Bruins megtörte Saros ellenállását, és három gyors gólt ütve eldöntötte a meccset. Svéd kollégája ellenben végig kitartott, Ullmark 31 védéssel szerezte meg idei második shutoutját.

linus_ullmark

A Calgary hazai pályán szenvedett vereséget az Anaheimtől 5-3 arányban, amivel matematikailag még nem, a gyakorlatban viszont lemondhat a rájátszásról. Az öt vereség után ismét győző Ducks 2-1-es hátrányból fordított a kettőt vágó Alex Killorn, valamint a három-három pontot szerző Troy Terry, Olen Zellweger párosnak köszönhetően.

A Vegas nagyon gyorsan lerendezte a Vancouver elleni rangadót. A Golden Knights az első harmadban négyet pakolt be a Pacific-csoportot vezető kanadai alakulatnak, és végül nagyon simán győzött 6-3-ra. Jonathan Marchessault két gólpasszt adott, és megszerezte idei 41. találatát – nem draftolt játékosként ennél több gólt az elmúlt 20 évben csak Artyemij Panarin és Martin St. Louis tudott szerezni.

NHL, április 2.:

Buffalo–Washington 6-2

Montreal–Florida 5-3

New Jersey–Pittsburgh 3-6

NY Islanders–Chicago 2-1

Minnesota–Ottawa 3-2

Nashville–Boston 0-3

Calgary–Anaheim 3-5

Las Vegas–Vancouver 6-3

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum