Majd’ negyedszázada nem látott ilyet az NHL

   

Sebastian Aho két egymást követő napon szerzett négy pontot.

Nem sok izgalom volt az SAP Centerben, ahonnan az Edmonton távozott sima sikerrel. Az Oilers már az első harmadban négyet lőtt a San Josénak, végül 5-0-ra nyert. A vendégeknél a Ryan McLeod, Zach Hyman, Evan Bouchard trió egyaránt góllal és gólpasszal zárt, Stuart Skinner 25 védéssel nullázta le a hazaiakat. Az Oilers egymás után harmadszor nyert, s ebben a szezonban mindössze másodszor áll pozitív mérleggel.

A Philadelphia 4-1-re nyert Vancouverben, ezzel megszakította a kanadai gárda kilencmeccses pontszerző sorozatát. A Flyers a középső játékrész végén döntötte el a mérkőzést, amikor két perc alatt háromszor vette be a Canucks kapuját Jegor Zamula, Sean Walker és Joel Farabee jóvoltából.

Az Andrej Szvecsnyikov, Sebastian Aho páros döntötte el a Carolina–Montreal összecsapást. Az 5-3-ra végződött mérkőzésen az orosz szélső mesterhármast lőtt, a finn csatár pedig négy találatot készített elő. Aho egy nappal korábban a Nashville ellen is négy egységgel zárt, ezzel ő lett a Hartford/Carolina első játékosa, aki két egymást követő napon négy pontot szerzett. Az NHL-ben sem gyakori az ilyen bravúr: legutóbb Jeremy Roenicknek sikerült jó 24 évvel ezelőtt, még 1999. november 25-én és 26-én a Phoenix mezében.

A Vegas egy Los Angeles elleni sikerrel zárta le négymeccses kudarcsorozatát. A bajnokcsapat 3-2-re győzött, nagyrészt Logan Thompsonnak köszönhetően, aki 32 védéssel járult hozzá a pontok megszerzéséhez. A győztes találat William Karlsson nevéhez fűződik, aki a vonatkozó listán feljött a klub örökranglistájának harmadik helyre Reilly Smith mellé. A virtuális dobogó első két helyén Jonathan Marchessault (28) és Max Pacioretty (20) áll.

NHL, december 28.:

Carolina–Montreal 5-3

Vancouver–Philadelphia 1-4

Las Vegas–Los Angeles 3-2

San José–Edmonton 5-0

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum