Zuccarello még két évre a Minnesotáé

 

A 36 éves csatár 2026-ig marad északon.

Minden idők legjobb norvég hokisa 2019-ben került a Wildba, ekkor kötött 5 éves szerződést a klubbal, amely a 2023/24-es idény végén jár le. Ezt a kontraktust toldották meg most a felek újabb két évvel, aminek köszönhetően Zuccarello biztosan a Minnesota játékosa marad. Az új megállapodás összesen 8,25 millió dollárt garantál a szélsőnek, ami évi 4,125 milliót jelent. A szerződés fontos kitétele, hogy akárcsak az első öt évben, a hokist most sem lehet a beleegyezése nélkül áruba bocsátani.

A karrierjét a New York Rangersben kezdő, majd onnan a Dallas érintésével Minneapolsiba kerülő norvég így nyilatkozott a a szerződéshosszabbítást után: “Itt akarok lenni, itt akarok játszani, mert a családom és én boldogok vagyunk itt. Ez most az otthonom. Négy éve vagyok itt, és nagyon szeretek Minnesotában lenni. Az összes ember, aki a csapat körül dolgozik, a csapattársaim, a szurkolók, vagy bárki, akivel Minnesota államban találkoztam, mind-mind kedves és nagyszerű személyek, éppen ezért megtiszteltetés számomra, hogy még néhány évig itt maradhatok. Úgy gondolom, hogy itt akarom befejezni a pályafutásomat.”

Zuccarello 255 minnesotai mérkőzésén 218 pontot szerzett (72 gól, 146 gólpassz), teljes karrierje során pedig 766 mérkőzésen 573 egység (186 gól, 387 gólpassz) került a neve mellé.

zuccarello

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS ÉLŐ
AL 19:30 ÓHADBF ÉLŐ
AL 20:00 LHLIKO ÉLŐ
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum