Brad Marchand lép Patrice Bergeron örökébe

 

A 35 éves csatár lett a Boston Bruins történetének 27. kapitánya.

Ray Bourque, Milt Schmid, Zdeno Chára, Wayne Cashman és Joe Thornton. Csak néhány játékos azok közül, akik az idén 100 éves Boston Bruins történetében “C” felvarróval a mezükön léphettek jégre. A veretes névsor mellé most Brad Marchand csatlakozhatott, aki Patrice Bergeron visszavonulását követően lett a fekete-sárgák vezére. “Rendkívül büszke vagyok és megtisztelve érzem magam” – mondta Marchand a kinevezést követően. “Az, hogy a mezemen viselhetem a “C” betűt, többet jelent nekem, mint az bárki is gondolná. Ha megnézzük azokat a kapitányokat, akik előttem itt voltak, és azokat, akik alatt szerencsém volt dolgozni, valamennyiüket hihetetlenül büszkeség töltötte el, hogy kapitányok lehettek. Mindent megtettek a csapatért, amit csak tudtak. Hihetetlen volt látni, hogy milyen munkát tettek bele. Úgy gondolom, minden idők két legjobb kapitányának lehettem szemtanúja, akik ebben a franchise-ban voltak. Különböző módon vezették a csapatot, de mindig nagyon hatékonyak voltak, és célt értek. Én nem vagyok olyan, mint ők, így nem is tudom ugyanazt csinálni, de rengeteget tanultam tőlük. Megpróbálom megtalálni a saját utunkat mint csapat, mert azt gondolom, úgy tudunk a leghatékonyabbak lenni, ha csapatként dolgozunk, egy jó vezetői maggal.” Marchand két helyettese Charlie McAvoy és David Pastrnák lesz.

Marchand-t a Boston draftolta még 2006-ban az összesített 71. helyen. Eddig 14 szezont húzott le az NHL-ben, valamennyit a Bruins kötelékében. A 35 éves veterán csatár minden jelentősebb kategóriát figyelembe véve a top 10-ben szerepel a klub házi örökranglistáján, mind az alapszakaszban, mind a playoffban. Teljes karrierje során 947 mérkőzésen 862 pontot szerzett 372 gól és 490 előkészítés formájában. A 2011-ben Stanley Kupát nyert támadónak a rájátszásban 146 összecsapáson 53 gól és összesen 128 pont került a neve mellé.

bruins captains

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum