Patrice Bergeron visszavonult

A Boston Stanley Kupa-győztes csapatkapitánya, a Selke-trófea hatszoros győztese 20 éves pályafutás végére tett pontot.

Ha van olyan sportoló, aki valóra váltotta az álmait, akkor az nem más, mint Patrice Bergeron. “Amikor 12 éves lehettem, egy tanárnő megkért mindenkit az osztályomban, hogy írjunk az álmainkról. Számomra az álmom már akkor világos volt: sikeres profi hokis leszek.” Ezt az ígéretét maximálisan be is tartotta a most 38 éves hokis, hiszen elmondhatja magáról, hogy visszavonulásával egyértelműen lezárt egy korszakot nemcsak a Boston Bruins, hanem az NHL történetében is. A karrierje befejezése alkalmából nyílt levelet kiadó Bergeron így folytatta:

“Valószínűleg kissé naiv voltam, amikor felnőttem, mert az én fejemben ez az álom sosem volt kérdés, hogy megtörténik-e, hanem az, hogy mikor. Az álmaim valóra váltásához vezető út nem volt könnyű. Szembesültem a nehézségekkel és rengeteg áldozatot hoztam, de mindvégig csak nőtt a játék iránti szeretetem és az elhatározásom, hogy elérjem a céljaimat, mindig erős maradt. Az elmúlt 20 évben minden nap meg tudtam élni az álmaimat. Az a megtiszteltetés ért, hogy a világ legjobb szurkolói előtt játszhattam a Bruins mezében és képviselhettem hazámat a nemzetközi játék legmagasabb szintjén. Mindent beleadtam a játékba, amit fizikailag és érzelmileg tudtam és a játék többet adott vissza, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni. Teljes szívvel és nagy hálával jelentem be ma, hogy visszavonulok profi hokis játékosként.

Bármennyire is nehéz ezt megírni, annak tudatában írom, hogy milyen áldottnak és szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen karriert futottam be és hogy lehetőségem van arra, hogy a saját feltételeim szerint fejezzem be a játékot, amit szeretek. Nem könnyen hoztam meg ezt a döntést. De miután hallgattam a testemre és beszéltem a családommal, a szívem mélyén tudom, hogy ez a megfelelő idő arra, hogy abbahagyjam a játékot, amit szeretek. Azt is tudom, hogy ezeket a sikereket egyedül elérni nem lett volna lehetséges, ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem azoknak az embereknek, akik segítettek céljaim elérésében és akik a karrieremet olyan különlegessé tették. A gyerekként a Quebec Cityben töltött hokis napjaimtól kezdve egészen az Acadie-Bathurstban töltött junior korszakig rengeteg edző, csapattárs és szülő segített abban, hogy beleszeressek a hokiba. Köszönöm, hogy megalapoztátok azt, ami egy életre szóló szenvedélyemmé vált. 2003-ban a Bruins draftolt engem és attól a pillanattól kezdve, hogy felvettem a drafton kapott mezemet, mindenki hitt bennem a franchise-ban. Szeretnék köszönetet mondani a Jacobs családnak, a csapat vezetőségének, az edzőknek, a segítő személyzetnek, a csapat orvosainak és pszichológusainak, a játékosmegfigyelőknek és a TD Garden személyzetének. Ezeknek az embereknek az elkötelezettsége, a jégen és a jégen kívül nyújtott folyamatos támogatása tette a fekete-arany mez viselését minden nap olyan különlegessé.

Az előttem lévő játékosok mindig tárt karokkal fogadtak és mindig ott voltak, hogy bátorítsanak, meghallgassanak és segítsenek jobban megérteni a Bruinsnál való játékkal járó hagyományokat és felelősséget. Bár nem volt mindig könnyű, mindig igyekeztem mindent megtenni, hogy megértsem, hogy a profi hokis lét része a média iránti felelősség is. Örömömre szolgált, hogy néhányukat személyesen is megismerhettem az évek során és mindig nagyra értékeltem, hogy tisztességesen tudósítottak rólunk. Az elmúlt 20 év során az a megtiszteltetés ért, hogy sok nagyszerű csapattárssal léphettem jégre. Mindegyikőjüktől próbáltam tanulni valamit és mindig igyekeztem a lehető legjobb csapattárs lenni. Soha nem fogom elfelejteni a bizalmatokat, a nevetést, a végtelen emlékeket, a hullámvölgyeket és végül a hosszú távú barátságokat. Örökké hálás leszek, hogy egy ilyen kivételes csapat tagja lehettem, és a 2011-es győzelem büszkeségét örökre magammal viszem.

New England csodálatos emberei befogadtak egy fiatal francia-kanadai embert, aki nem beszélt jól angolul, és úgy bántak velem, mintha a sajátjuk lennék. El sem tudnék képzelni jobb közösséget, vagy szenvedélyesebb szurkolótábort, mint a Boston Bruins. A szenvedélyetek, az elkötelezettségetek és a kedvességetek irántam és a családom iránt soha nem fogom elfelejteni. Tudjátok, hogy minden alkalommal, amikor jégre léptem, igyekeztem a legjobb formában játszani értetek, a jégen kívül pedig igyekeztem a tőlem telhető legjobbat nyújtani annak a közösségnek, amely támogatott engem. A kapcsolatok és a barátok, amelyeket a családom és én itt szereztünk, felbecsülhetetlenek. Boston egy különleges hely számomra és a családom számára, és örökre az is marad. A Boston felsője mellett csak egyetlen másik mezt akartam valaha is viselni és ez a kanadai mez. A hazámat a legmagasabb szinten képviselni szintén a legbüszkébb pillanataim közé tartozik, amiből kiemelkedik a két olimpiai aranyérem Vancouverből és Szocsiból. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített abban, hogy ezek az élmények lehetővé váljanak.

A profi sportolói életben eligazodni nem könnyű, és a két ügynököm, Kent Hughes és Phil Lecavalier segített nekem megtalálni az utamat. A karrierem hullámvölgyein keresztül nyújtott útmutatásuk segített kiküszöbölni a zavaró tényezőket és a bizonytalanságot, hogy a lehető legjobb játékosként csak a játékra koncentrálhassak. Bostonban és Quebecben is nagyszerű szakemberekből álló csapatom volt, akik mind a fizikai, mind a mentális egészségemben nagy szerepet játszottak és lehetővé tették, hogy maximálisan kiaknázhassam a bennem rejlő lehetőségeket.

Az első naptól kezdve a québeci barátaim és a kiterjedt családom mellettem álltak. Nagyon hálás vagyok a folyamatos támogatásotokért. Először is szeretnék köszönetet mondani a szüleimnek, hiszen minden veletek kezdődött, a ti rendíthetetlen szeretetetekkel. Nem is kérhettem volna jobb szülőket. Amit elértem, és amivé váltam, azt nektek köszönhetem. Az áldozatokat, amelyeket mindketten hoztatok a céljaimért, jobban értékelem, mint azt valaha is ki tudnám fejezni. Mindig hittetek bennem és az álmaimban, még akkor is, amikor senki más nem hitt. Mindig megtaláltátok a megfelelő utat, hogy végtelen támogatással segítsetek engem ezen az úton. Büszke vagyok a bátyámra, Guillaume-ra. Nehéz szavakat találni arra, hogy elmagyarázzam a kötelékünket. Te voltál a legnagyobb hatással az életemre és a legjobb példakép, amit egy kistestvér csak remélhet. Az álmom azzal kezdődött, hogy fiatal fiúként utcai hokiztam veled és te voltál az első számú szurkolóként minden lépésemben. Örökké hálás leszek minden tanácsodért, bátorító szavaidért és azért, hogy mindig volt időd egyszerűen meghallgatni engem. Köszönöm a feleségemnek, Stephanie-nak. Steph, te vagy a sziklám. Félretetted a karrieredet és lehetővé tetted, hogy a szenvedélyemnek éljek. A hála kevés kifejezés arra, hogy mennyire értékelem az áldozataidat. Mindig minden helyzetben a pozitívumot látod és a feltétel nélküli szereteted a világot jelenti számomra. A legfontosabb, hogy mindig férjként és apaként tekintesz rám, nem pedig hokisként. A gyerekek és én nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt vagy nekem. Szeretlek. És itt vannak a gyermekeim: Zack, Victoria, Noé és Felix. Apa nagyon szeret titeket. Ahogy lapozom életemnek ezt a fejezetét, remélem, hogy a tapasztalataimon keresztül rájöttök, hogy az életetekben bármi lehetséges. Higgyetek az álmaitokban és kövessétek a bennetek lévő hangot. Dolgozzatok végtelenül azért, amitől csillog a szemetek, és amikor nehéz idők jönnek, álljatok fel és csináljátok tovább. Én vagyok a legjobb példa arra, hogy bármi lehetséges és hogy csodálatos dolgok történnek, ha hiszel magadban és azt csinálod, amit szeretsz. Apu mindig a mögöttetek lesz, bárhová is sodorjon titeket az élet.

Végül a hokisok következő generációjának. Nekem 12 évesen volt egy álmom és kemény munkával és kitartással az álmaim jobban valóra váltak, mint azt valaha is elképzeltem volna. Tiszteljétek a játékot és a társaitokat. Fogadjátok örömmel a megpróbáltatásokat és egyszerűen csak élvezzétek az életet. Nem számít hova jutsz tovább, a játék rengeteg boldogságot fog neked okozni. Ma távozom és nem bántam meg semmit. Csak hálát érzek, hogy megéltem az álmomat és izgatottan várom, hogy mi vár most rám és a családomra. Most befejeztem az életem egy szakaszát, ám alázatos és megtisztelő, hogy ezt a hihetetlen várost és a Boston Bruins szurkolóit képviselhettem.”

A 38 éves center a QMJHL-ben szereplő Acadie-Bathurst Titanból került az NHL-be, miután a Boston a 2003-as draft 45. helyén kiválasztotta. A bemutatkozására nem kellett sokat várni: már a 2003/04-es idényben alapember lett, mivel újoncként 71 mérkőzésen 39 pontot szerzett. Ezt követően összesen 20 évig, egészen a visszavonulásáig szolgálta a Bostont. 1294 alapszakasz-mérkőzésen 1040 pont (427 gól, 613 assziszt) került a neve mellé, amihez a playoffban hozzátett még 128 egységet (50 gól, 78 assziszt) 170 találkozón. 2011-ben Stanley Kupát nyert a Boston tagjaként, 2010-ben és 2014-ben olimpiai aranyérmet szerzett, 2004-ben pedig a világbajnokságot nyert, így tagja a Triple Gold Clubnak. 2013-ban King Clancy-trófeával, 2021-ben Mark Messier Leadership Awarddal tüntették ki. Már ezzel is az eredménysorral is örökre beírta volna magát az NHL történelmébe, de ezt még megfejelte azzal, hogy legjobban védekező hokisnak járó Selke-trófeát rekordnak számító hat alkalommal (2012, 2014, 2015, 2017, 2022, 2023) vihette haza.

Nem kétséges, hogy Bergeron a Hall of Fame biztos várományosa, 37-es meze a TD Garden mennyezetére kerül majd, és a visszavonulásával nemcsak a Boston Bruins, de az NHL egy korszaka is lezárult.