Joonas Donskoi visszavonult

   

A finn csatár mindössze 31 évesen döntött a karrierje befejezése mellett, a sorozatos fejsérülései miatt.

“Mindenkinek, aki támogatott a jégen és a jégen kívül”- kezdte a közösségi médiában tett bejelentését Joonas Donskoi, majd így folytatta: “Miután pályafutásom során többször szenvedtem agyrázkódást, úgy döntöttem, hogy a mai naptól visszavonulok a profi jégkorongtól. Rendkívül nehéz elengedni valamit, amibe az egész életedet beletetted, de jelenleg tudom, hogy ez a helyes döntés a saját jólétem és jövőm érdekében. Megélhettem az álmomat, hogy NHL-játékos lehessek, amiért rendkívül áldottnak érzem magam, és hálás vagyok érte. Azt hiszem, sikerült elérnem a saját lehetőségeimet és határaimat, ami mindig is a legnagyobb célom volt. Ez nem lehetett volna lehetséges annyi ember nélkül, akik karrierem során segítettek nekem ezen az úton. Köszönöm a San José Sharksnak, a Colorado Avalanche-nak és a Seattle Krakennek, hiszen megtiszteltetés volt részese lenni ennek a három klasszis franchise-nak, városnak és szurkolótábornak. Minden csapattársamnak, edzőmnek, tréneremnek, orvosomnak, a front office-nak és szurkolóimnak csak annyit mondhatok, hogy köszönöm életem legjobb éveit. Nagyon sok nagyszerű embert ismertem meg, és életre szóló barátságokat kötöttem a jégen és azon kívül is. Köszönöm az egész Bartlett családnak, hogy az NHL-es karrierem során végig képviseltek, és segítettek átállni a jégkorong utáni életbe. Végezetül köszönöm a feleségemnek, Devinnek, aki nélkül nem tudom, hol lennék. Az elmúlt években sokszor voltam gödörben, de te kitartottál mellettem, és mindennap támogattál. Alig várom, hogy mostantól a családunk legyen az első.”

A Kärpätben nevelkedett, mindkét oldalon bevethető szélsőt 2010-ben draftolta a Florida a 99. helyen, ám az NHL-ben már a San José mezében mutatkozott be 2015-ben. Összesen négy szezont húzott le a kaliforniai gárdában, majd két idényt a Coloradóban. 2021-ben a Seattle vitte el az expanziós drafton, de ekkor még nem lehetett tudni, hogy ez lesz az utolsó idénye. Donskoi sorozatos fejsérülései miatt a teljes 2022/23-as szezont kihagyta, most pedig a visszavonulás mellett döntött. Az NHL-ben 474 mérkőzésen 80 gól és 208 pont került a neve mellé, amihez a playoffban még hozzátett 32 egységet 69 fellépésen. A Kärpättel finn bajnoki címet ünnepelhetett 2014-ben és 2015-ben, a San Joséval pedig egészen a Stanley Kupa-döntőig menetelt 2016-ban.

joonas-donskoi

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum