Brandon Hagel 8 évre a Tampáé

 

A 24 éves csatár mostantól több, mint négyszer annyi pénz markolhat fel, mint eddig.

Brandon Hagel 2022 tavaszán, a trade deadline előtt került a Chicagóból a Tampába. A 2022/23-as idény volt az első teljes szezonja a Lightningban, ami parádésan sikerült, hiszen egyéni legjobbját érte el a gólokat (30), a gólpasszokat (34), a pontokat (64), az emberelőnyös pontokat (13), a kapura lövéseket (178) és az átlagos jégidőt (18:39) tekintve egyaránt. Mindezek mellett 92 szerzett korong került a neve mellé, amitől többet csak Mitch Marner tudott felmutatni az NHL teljes mezőnyében. Hagel teljesítménye maximálisan meggyőzte Julien BriseBois-t, a klub GM-jét, aki már most megegyezett a balszélsővel a folytatásról. A csatár kontraktusa eredetileg 2024 nyarán járt volna le, és mindössze évi 1,5 millió garantált, ezt követően viszont szezononként 6,5 milliót vághat majd zsebre, ami 2032-ig összesen 52 millió dollárt jelent. A szerződés fontos kitétele még, hogy a játékost a kontraktus utolsó 6 évében nem lehet elcserélni a jóváhagyása nélkül.

Érdekesség, hogy Hagel az évi 6,5 millió dolláros gázsijával a Tampa Bay harmadik legjobban fizetett csatára lesz Nyikita Kucserov és Brayden Point mögött, jelenleg még Steven Stamkost is beelőzi, mert a kapitánynak egyelőre nincs érvényes kontraktusa 2024-re.

brandon_hagel

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum