Monahan és Girgensons is egy évre írt alá

 

Az egykori 1/6-os fizetése már a kétmillió dollárt sem éri el.

Két újabb játékos egyezett meg klubjával azelőtt, hogy július 1-jével korlátlan szabadügynökké váltak volna: Sean Monahan a Montrealnál, Zemgus Girgensons pedig a Buffalónál marad a következő idényben. A még mindig csak 28 éves, 2013-as 1/6-os egykori nagy ígéret kanadai center az utóbbi négy szezonban folyamatos lejtmenetben van. Noha a 2018/19-es idényt még pont per meccs átlag felett teljesítette egyéni legjobbjával (78 meccsen 82 pont), az akkor alapszakasz-másodikként végző Calgary egyik vezéreként, utána zuhanórepülésbe kezdett, és egyre több sérülés is hátráltatta. A 2016-ban kötött hétéves, majdnem 45 millió dolláros (évi 6 375 000 millió) szerződéséből még hátra lett volna egy év, amikor tavaly nyáron a Flames egy mindössze 23 pontos évad után Montrealba cserélte a csapatkapitány-helyettest, s bár itt megint kezdett önmagára találni, 25 alapszakaszmeccsen szerzett 17 egység után decemberben jött az újabb, a szezon végét jelentő sérülés. A Canadiens most úgy döntött, egy esélyt még ad Monahannek: egy évre szóló kontraktust kötött vele, bónuszokkal együtt is immár csak 2 millió dollár értékben. Így még a stabil negyedik soros Girgensons is többet keres majd nála Buffalóban, aki szintén egy szezonra érvényes szerződést írt alá a Sabresszel. A 29 éves lett támadó a jelenlegi keretből a legrégebb óta, 2013-tól kezdődően viseli a buffalóiak mezét, a klub most egy 2 és félmillió dolláros csekkel hálálta meg évtizednyi szolgálatát.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum