Hazai jégen tarthat ki a Fehérvár lendülete
A ljubljanai Olimpija-kiütés után pénteken egy másik alsóházi csapatot, a Pustertalt fogadja a Volán.
A szezon legnagyobb győzelme után nagy kérdés, mennyit tud ebből profitálni a Hydro Fehérvár AV19, s a 8-2-es K.O. nyomán mennyire képes felszabadultan játszani saját közönsége előtt. Nyilván egy jól sikerült meccsből nem következik semmi egy teljesen másik ellenfélre vetítve, főleg nem az idei kiszámíthatatlan Volán esetében, de egy ilyen, rég várt gólzáporos siker remélhetőleg önbizalmat és lendületet adhat az alapszakasz hajrájára. A pénteki ellenféllel, a Pustertallal legutóbb éppen két hete találkozott a Fehérvár, akkor idegenben egy emlékezetes dupla shutout és emlékezetes Hári-büntetők után nyert 1-0-ra a magyar csapat, amely a játék összképe alapján akár a rendes játékidőben is dűlőre vihette volna az összecsapást. A Volán az idénybeli előző két egymás elleni mérkőzést is megnyerte, mi több, a farkasok legutóbb még 2021 novemberében tudtak győzni a székesfehérváriak ellen. Mivel az előző játéknapon a mieink előtt álló Linz, Klagenfurt kettős egyaránt vereséget szenvedett, a székesfehérváriak hátránya 7 egységre csökkent a még biztos negyeddöntőt érő 6. pozícióhoz képest, a matematikai esély tehát még él, de 4 meccsel az alapszakasz vége előtt reálisan nézve már inkább a 7-10. helyezettek kvalifikációs körére készülhet lélekben a Constantine-brigád.
A mérkőzés 17:30-kor kezdődik a Raktár utcában, élőben is követhető majd a szokásos streamoldalon.
További cikkek
- Húszgólos bécsi csatárt igazolt a Fehérvár
- Linzből igazol osztrák bajnok szlovák hátvédet a Fehérvár
- Korábbi NHL-es csatár a Fehérvárban
- ICEHL-elődöntős bekk a Volánban
- Erdély Csanád visszatér Fehérvárra
- Három légiós is elhagyja a Volánt
- Mindenképpen szeretném tovább növelni a meccsszámomat
- Klagenfurtban védte meg bajnoki címét a Salzburg
- Hetedik meccsen dől el az ICEHL bajnoki címe