Pustertal–Hydro Fehérvár AV19 0-1

   

Dupla shutout Bruneckben, a Volán végül Hári rávezetéseivel gyűjtötte be a pluszpontot egy maratoni meccs végén.

A pénteki, Klagenfurt elleni meccshez képest nem volt változás a fehérvári keretben, Petan, Nilsson, Findlay és Magosi sérülés, Szabó Dániel betegség miatt nem utazott Bruneckbe. A Volán kapujában Roy állt.

Az első húsz percben mindkét csapat előtt adódtak nagyobb gólszerzési lehetőségek, a Fehérvár előtt a legnagyobb akkor, amikor a harmad felénél a kiugró Leclerc ellen ziccerben szabálytalankodtak – a megítélt büntetőlövést azonban a sértett Sholl kapusba lőtte. Ezután egy vendégfór is kihasználatlanul maradt, ugyanígy a középső etap elején is.

A kapusok stabilan álltak a lábukon, a nyitó felvonás után a második periódus során is érintetlenek maradtak a hálók. Ebben a játékrészben már Roy-nak kellett többször közbeavatkoznia, a meccs felénél Hannoun lövésénél például komoly bravúrt mutatott be. A mindössze 4 kaput eltaláló fehérvári kísérlet nem okozott gondot a másik oldalon Shollnak. A harmad végén Ahl és O’Brien akaszkodtak össze 10-10 percért cserébe.

A harmadik felvonás derekán Deluca szólója maradt ki egy kiállítás árán, Donaghey kisbüntetését kivédekezte a Volán; a hazaiak 3/0-s, a mieink 2/0-s előnyös mutatóval zárták a rendes játékidő 60 percét. A meccs kevés érdemi krónikájához hozzátartozott még a hajrára fordulva Erdély Csanád remek egyéni alakítása, a válogatott csatár előbb áthúzta magát védőjén, majd erős fonáklövését Sholl kapta le a lepkéssel.

A harmadik harmad egyértelműen a Voláné volt, ám dupla shutoutot követően (Sholl 23/23-mal, Roy mindössze 14/14-gyel zárta a rendes játékidőt) következhetett előbb a hosszabbítás, majd miután az sem hozott döntést, a szétlövés. Ez maratonira sikeredett: a négyszer is próbálkozó Hári második kísérleténél sikeresen forsbergezett egy szépet, s bár ezt következőnek még kiegyenlítette Ahl, a fehérvári kapitány negyedik rávezetésére és a köténygólra már nem volt hazai válasz – a Volán így két ponttal gazdagodott a 11. Pustertal otthonában.

Mivel a 6. helyen álló Vienna szabadnapos volt, a Fehérvár így két egységet hozott rajta, ám a fordulót megelőzően a magyar csapat előtt 7. Klagenfurt begyűjtötte a 3 pontot az újonc Asiago ellen, így az 5. pozícióba ugrott fel. Folytatás a jövő heti nemzetközi szünet után, február 14-én Villachban.

avs pus

fotók: Iwan Foppa/HC Pustertal

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum