Magyar Péter: Olyanok vagyunk, mint egy kis család

 

Boncolgatjuk még az U18-as válogatott divízió 1/B-s világbajnoki sikerének kulisszáit.

Ezúttal Magyar Péter felszerelés-menedzsert idézzük, akivel az utolsó meccs előtt készült videós interjú az asiagói jégcsarnok öltözőjében, amelyet meg lehet nézni az MJSZ videós csatornáján. Svasznek Bence stábjának oszlopos tagja sokadik világbajnokságán vett részt, dolgozott az összes fiú korosztályban az elmúlt 9-10 évben, így természetesen van összehasonlítási alapja is. A nemzeti csapatokhoz még a Glen Williamson-érában került, először Méribelbe utazott az U18-as válogatottal, de U14-től kezdve a felnőttválogatottig, minden csapatnál megfordult.

„Az ember természetesen tartja a kapcsolatot a korábbi csapatainak tagjaival, mondhatom, hogy jó viszonyban vagyok mindenkivel. Rettentően büszke vagyok azokra a játékosokra, akik sok mindent elértek az évek során.” Nagy kérdés, sejtette, érezte-e, hogy ez az U18-as válogatott sokra viheti. „Határozottan láttam bennük a potenciált. Velük egy kicsit hamarabb kezdtük a közös munkát, mint általában, tavaly januártól dolgozunk együtt, rögtön látszódott ezeken a játékosokon, hogy lelkesebbek az átlagnál, ráadásul szorgalmasak is. Meghatározó volt a tavalyi St. Pölten-i torna, csodálatos egy hetet töltöttünk együtt, érezni lehetett, hogy nagyon egyben van a társaság. Ezekkel a srácokkal nagyon élvezetes dolgozni. Hozzáteszem, az évek alatt nagyon sokat fejlődött idehaza a jégkorong, a körülötte lévő stábok és a körülötte lévő lehetőségek is, amiért nagyon sokat tett a jégkorong szövetség. Egyre nagyobb hangsúly helyeződött arra, hogy minden biztosítva legyen az utánpótlás számára a sikerek és az előrelépés érdekében. Ez mindenben megmutatkozik. Most már ott tartunk, hogy az U18-as korosztályban felnőtt módjára gondolkodnak és viselkednek a játékosok az öltözőben is, nem csak a pályán. Sokkal rutinosabban lehet kezelni őket és ők is rutinosabban veszik a feladataikat, miközben látják és pontosan tudják, hogy mindannyian az ő sikereikért dolgozunk. Csak egy példa: régen még divat volt, hogy ha ott maradt egy pászka az asztalon, valaki esetleg eltette. Ma már ez nem divat, fel sem merül. Egyre komolyabbnak érzem a fiatalokat a jégkorong körül és ezt jó megélni – miközben félreértés ne essen, a korábbi srácokat és játékosokat is kedveltem” – fogalmazott Magyar Péter, aki szerint tehát „nagyon jól nevelt kis társaság” ez a mostani, a játékosok megértették, mit várnak el tőlük ebben a partneri viszonyban.

Az asiagói vb-n Barna Mártonnal és Szirányi Dániel fizioterapeutákkal dolgozott az öltöző és a kispad nyugalmáért és a játékosok kényelméért, kiszolgálásáért. „Maci a vb idejére csatlakozott hozzánk, „Szikrussal” viszont elválaszthatatlan páros vagyunk lassan 2018 óta. Nagyjából ismerjük már egymás gondolatait is, így nagyon jól ki tudjuk egészíteni egymást. Jó a stáb, mindenki odateszi magát és azt hiszem, még egy kis pluszt is beletesz.” Magyar Péter azt mondja, a munka legérdekesebb része a mérkőzésekre készülés, ami tele van izgalommal és persze várakozással.

„Próbáljuk megvalósítani a játékosok felé, amit kérnek, azt szeretnénk, hogy érezzék, profi körülmények között vannak – eközben izgulunk értük és bízunk bennük. A mi kis csapatunknak, stábunknak a fő erénye, hogy soha nem idegeskedünk semmin, mindig mindent megoldunk, megpróbálunk jó kedvűek lenni, viccelődni. Voltak borzalmas pillanataink nekünk is, például a Covid-időszak miatt decemberben két utazásunk is meghiúsult ezekkel a srácokkal, a norvégiai és a kanadai út is elmaradt. Ez nagyon letaglózta a stábot és a gyerekeket is, mert nagyon készültünk rá, de felálltunk és úgy kezdtük el ezt a vb-felkészülést, hogy mindent beleadunk, és mindenki jól érzi majd magát. Így is lett. Ők barátok, olyanok, mintha a gyerekeink lennének. Egy vb vagy egy összetartás, túra során minden egyes kívánságukat teljesítjük. Szeretjük őket, olyanok vagyunk, mint egy család. Mindig változik a csapat, mindig van bohókás, kedves, vicces, jópofa vagy egy kicsit nehéz srác, de mindegyiküket szeretjük és mindebben segítjük őket, távlati célként azért, hogy a jövőben felnőttválogatottak legyenek.”

A Magyar Péterrel készült interjút itt lehet megnézni:

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 6-1VÉGE
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 USACZE 4-8VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINCAN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum