Szlovénia–Románia 6-1
A szinte végig fölényben játszó, tavaly még A csoportos válogatott megszerezte első bolzanói sikerét.
A vasárnap a jeget egyaránt vereséggel elhagyó válogatottak kapust cseréltek az első meccsükhöz képest: Szlovénia kapujában Kroselj, Románia vasai között Adorján állt. A meccset hiába kezdték jobban a szlovénok, a negyedik percben Silló lövésébe talán beleért az orosz-román Zagidullin, mindenesetre ezt nem tudta lereagálni a délnyugati szomszédunk hálóőre. A folytatásban is a tavaly még A csoportos válogatott nyomott, fölénye a nyitó harmad vége felé érett góllá, amikor Bohinc kék vonalas lövését nem tudta hárítani Adorján. Szlovénia dominanciájáról sokat elmond a 16-5-ös kapura lövési mutató. A második felvonásban is hatalmas fölényben játszottak a szlovének – ezt a 13-2-es lövési statisztika is alátámasztja –, ez három gólban is megnyilvánult: a 39. másodpercben egy kontratámadás végén Ticar verte be a pakkot a lepkés kesztyű mellé, míg a meccs 37. percében Sabolic emberelőnyös lövése a keresztvason csattant, de a kipattanót Török közelről betette Adorján kapujába, valamint nem sokra rá Podlipnik lövésébe mesterien ért bele Mahkovec. Délnyugati szomszédunk a harmadik harmadban is kihasználta, hogy Románia nem védekezik keményen a kapu előtt, ugyanis Mahkovec újabb beleérős gólt hozott össze. A folytatásban Ticar egy pontos lövéssel zárt le egy emberfórt.
Szlovénia 6-1-re nyert, szerdán Olaszországgal játszik, míg Romániára Magyarország vár majd.
A bolzanói divízió 1/A-s világbajnokság menetrendje:
Április 28., vasárnap:
12:30: Dél-Korea–Szlovénia 4-2
16:00: Japán–Magyarország 1-3
19:30: Románia–Olaszország 1-6
Április 30., kedd:
12:30: Szlovénia–Románia 6-1
16:00: Magyarország–Dél-Korea (Sport 1)
19:30: Olaszország–Japán (Sport 1)
Május 1., szerda:
12:30: Magyarország–Románia (Sport 1)
16:00: Japán–Dél-Korea (Sport 2)
19:30: Szlovénia–Olaszország (Sport 2)
Május 3., péntek:
12:30: Dél-Korea–Románia (Sport 1)
16:00: Szlovénia–Japán (Sport 1)
19:30: Olaszország–Magyarország (Sport 1)
Május 4., szombat
12:30: Románia–Japán
16:00: Olaszország–Dél-Korea
19:30: Magyarország–Szlovénia (Sport 2)
fotó: Vanna Antonello/IIHF
További cikkek
- Egyesült Államok–Franciaország 5-0
- Kanada–Norvégia 4-1
- Kazahsztán–Svédország 1-3
- Finnország–Ausztria 2-3
- Csütörtökön a Kanada–Norvégiát tűzi műsorra a Sport 2
- Jakub Flek dánok elleni gólja élményszámba ment
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Csehországban még a villamos is vb-lázban ég
- Idénre szerintem pont a jégen kívül, mentális téren erősödtem a legtöbbet