A leütött Jake Evans visszatérhet a Montrealba
A Mark Scheifele által brutálisan elintézett csatár felépülése gyorsabban halad a vártnál.
A Winnipeg Jets?Montreal Canadiens párharc első felvonását a vendégek nyerték 5-3-ra, a végeredményt Jake Evans állította be üres kapus góllal, szűk egy perccel a dudaszó előtt. A vereséget nehezen viselte a Jets egyik legjobbja, Mark Scheifele, és beleszállt a gólszerzőbe a találat pillanatában. Az eset után a winnipegi klasszis 4 meccses eltiltást kapott, míg Evanst agyrázkódással vitték kórházba. A csatárnak nem ez volt az első fejsérülése, így másfél héttel ezelőtt még nem lehetett tudni, milyen hosszú kihagyás vár rá. Azóta több vizsgálaton átesett, és most szerencsére jó hírek érkeztek róla. Dominique Ducharme, a Montreal vezetőedzője szombati sajtótájékoztatóján elmondta: “Nagyon jól halad Evans rehabilitációja, egyre többet korcsolyázik. Bármikor csatlakozhat a társaihoz, akár három-négy napon belül is. Persze az ilyen típusú sérüléseknél sosem tudni, hova futnak ki, bármikor lehet visszaesés. A legfontosabb, hogy 100 százalékos állapotban legyen, úgy térjen vissza. Ha erre plusz néhány napot várnunk kell, akkor várunk, és amikor biztosak leszünk benne, hogy tényleg teljesen rendben van, csak akkor mehet jégre.”
A Montreal végül Evans nélkül is söpréssel rendezte le a Winnipeget, a Stanley Kupa-fináléba jutásért pedig a Vegasszal találkozik. A párharc első mérkőzése magyar idő szerint kedden hajnali háromkor kezdődik a Knights otthonában.