Először beszéltek az NHL-sztárok a folytatásról

 

Ovecskin és Crosby a rájátszással folytatná a szezont, McDavid viszont másként vélekedik a kérdésről.

Az NHL játékosai önkéntes karanténban igyekeznek átvészelni a koronavírus-járványt. A közösségi médiába feltöltött házi videókat kivéve nem nagyon adtak magukról életjelt az elmúlt két-három hétben. Ez a csend tört meg még csütörtök este, amikor Sidney Crosby, Claude Giroux, Marc Staal és Jordan Staal közösen adott interjút egy videókonferencia keretében, később pedig Alekszandr Ovecskin és Connor McDavid is megszólalt. A játékosok Robin Lehnerrel ellentétben bíznak abban, hogy a félbeszakított szezon befejezhető. Crosby és Ovecskin egymástól függetlenül azt mondta, törölnék az alapszakasz hátrálévő részét, és rögtön a playoffal folytatnák. Csapatonként 10-12 mérkőzés van hátra az alapszakaszból, a rájátszáshelyek szinte mind elkeltek. Connor McDavid ellentétes véleményen volt. Az Edmonton kapitánya azt mondta: “Számomra csak a teljes szezon a fair szezon, mindenképpen lejátszanám az alapszakasz hátralévő részét. Nem tudom elképzelni, hogy egyből belépünk a rájátszásba, és elkezdjük egymást gyilkolni a Calgaryval.” A Staal testvérek és Giroux képviselték a harmadik vonalat. A három játékos közös véleményét Jordan Staal öntötte szavakba: “A folytatás nálunk sem lenne kérdés, de úgy gondoljuk, nehéz meghatározni, hogy melyik megoldás lenne a tisztességes. De bármit is döntenek, elfogadjuk, remélve, hogy az lesz a legjobb mindenkinek.”

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum