Kevin Fiala volt a hét legjobbja az NHL-ben

   

A Minnesota csatára Ryan Ellist és Pavel Francouzt előzte meg a dobogón.

Kevin Fiala négy mérkőzésen négy gólt lőtt és összesen kilenc pontot szerzett. A svájci szélső a Detroit, a Washington és a Columbus ellen góllal és gólpasszal zárta a mérkőzést, a Blue Jackets elleni második mérkőzésen ezt a teljesítményt egy további előkészítéssel is megfejelte. Marian Gaborik és Brian Rolston után Fiala a Minnesotsa történetének harmadik játékosa, aki négy egymást követő mérkőzésen tudott legalább két pontot gyűjteni. A 23 éves csatár 60 mérkőzésen 49 ponttal a Wild legeredményesebb játékosa.

Ryan Ellis három találkozón egy gólt lőtt és hat gólpasszt adott. Akárcsak Fialának, a Nashville hátvédjének is legalább két egység került a neve mellé meccsenként: a Colorado ellen két, a Calgary ellen három gólpasszt adott, az Ottawa ellen egyet lőtt és egyet előkészített. A 29 éves hátvéd egyéni legjobbja 41 pont. Ebben a szezonban úgy jár 36-nál, hogy csak 45 mérkőzésen lépett jégre.

Pavel Francouz egymás után másodszor került a hét három legjobb játékosa közé. A Colorado kapusa egy hete az első helyet szerezte meg, most a harmadikra rangsorolták három győzelemmel, kerek kettes gólátlaggal és 95%-os védési hatékonysággal. A cseh a Carolina ellen védett a legjobban, amikor új egyéni rekordot felállítva összesen 45 lövést hárított. Francouz zsinórban hat győzelemnél jár, a Quebec/Colorado franchise történetében ilyen sorozatra korábban csak heten voltak képesek, az elmúlt tíz évben pedig rajta kívül egyedül Jonathan Bernier.

3 stars 21_1

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum