Ismét kinyílhat az NHL az európai edzők előtt

Az egyik legérdekesebb kérdés az edzőkeringőbe keveredett NHL-ben, hogy kik kerülhetnek hosszabb távon a megnyitott pozíciókba.

Azok után, hogy a hálaadás előtt már négy edzőtől váltak meg az NHL-ben ? miközben tavaly az egész szezonban egytől sem ?, megírtuk, hogy mi állhat a tömeges elbocsátások hátterében. Abban a cikkben azt is érintettük, hogy kik lehetnek a következők, akiknek veszélybe kerül a székük. Ennél is érdekesebb kérdés, hogy kik lehetnek a most elbocsátottak utódai hosszú távon. Hiszen a négy megüresedett posztból három esetben ideiglenes jelleggel neveztek ki új mestert, csak Jeremy Colliton helyzete tűnik stabilnak Chicagóban. Ken Hitchcock és az Edmonton Oilers menedzsmentje a szezon végén értékeli újra a helyzetet, akárcsak Willie Desjardins és a Los Angeles Kings. Doug Armstrong, a St. Louis általános igazgatója ugyan teljes támogatásáról biztosította Craig Berube-ot, az új vezetőedzőt, ám azt is világossá tette, hogy intenzíven keresik a tartós megoldást. A látszólagos ellentmondás legvalószínűbb feloldása lehet, hogy Berube az év végéig megkapja a bizalmat, de addig keresnek más jelölteket is, és a végén fognak dönteni arról, hogy kivel kötnek hosszú távú megállapodást.

Ennél is izgalmasabb, hogy a keresés nem korlátozódik az éppen szabad NHL-es tapasztalatú edzőkre, hanem körbenéznek az AHL-ben, az ennél alacsonyabb ligákban, sőt még Európában is. Ez utóbbi tény már-már szenzáció, minthogy európai tréner utoljára a 2000/01-es szezonban állt NHLcsapat kispadján, a finn Alpo Suhonen (Chicago), illetve a cseh edzőlegenda, Ivan Hlinka (Pittsburgh) személyében. Ha egy ilyesmit egy hivatalban lévő általános igazgató jelent be egy hivatalos sajtótájékoztatón, akkor biztosak lehetünk benne, hogy már történt is valami az ügyben. Legalább egy kapcsolatfelvétel. Két jelölt jöhet komolyan számításba a Blues kispadján. Egyrészt Ralph Krueger, aki először a Feldkirchet vitte fel az európai klubhoki tetejére a kilencvenes években, majd Svájc nemzeti válogatottját zárkóztatta fel a közvetlen élmezőny mögé, legutóbb pedig a kiöregedő európai játékosokból álló Team Europe csapatát vezette el a Világkupa döntőjéig, miközben emlékezetes interjúkat adott. Nem akármilyen kaliberű szakemberről van szó, ám ő jelenleg a Southampton FC elnöke, és onnan aligha mozdítja ki könnyen bárki is, hogy az NHL-es kispaddal járó stresszt és bizonytalanságot válassza.

A másik jelölt sokkal esélyesebb. Ő nem más, mint Rikard Grönborg, aki a 2016-os Világkupa elődöntőjében éppen Krueger csapatától kapott ki. A svéd szakember pályafutása rendhagyó, hiszen játékosként 21-24 éves kora között három évet lehúzott az NCAA-ben, majd hazatért, és viszonylag korán, 26 évesen befejezte a jégkorongozást. Azonnal visszatért az Államokba, ahol egykori csapatánál, a St. Cloud State Universityn lett másodedző, majd alacsonyabb ligákban volt szinte minden, hol másodtréner, hol vezetőedző, hol GM és vezetőedző egyszerre (ami ezekben a ligákban bevett gyakorlat). Grönborg 38 évesen tért vissza Svédországba, ahol a szövetségnél kapott állást, a juniorválogatott mellett lett játékosmegfigyelő. Négy év múlva már az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya volt, újabb három év múlva a junioroké, 2016 óta a felnőtt válogatottat irányítja. A Világkupa után, de még a világbajnokság előtt Budapesten is járt a válogatottal, felkészülési mérkőzésen 4-0-ra verték a mieinket. Ezt követően a vb-t is megnyerték Kölnben, majd idén Koppenhágában dupláztak.

Még a duplázás előtt jelentette ki az immár ötvenéves mester, hogy nagyon is érdekelné egy NHL-es kispad, sőt: semmi más nem érdekelné annyira. ?Hogy egészen őszinte legyek, számomra egyetlen kihívás maradt, az pedig az NHL. Ennek a szakmának már minden posztján álltam, a világ legjobb játékosait is irányítottam. Most az izgat a legjobban, hogy az ötleteimet hosszabb ideig vezethessem át a gyakorlatba, és tegyem mindezt a tengerentúlon, hogy az NHL-es edzői közösséggel szemben is megmérethessem magam. Én más perspektívát vinnék a ligába.? Grönborg amerikai évei alatt az állampolgárságot is megszerezte, nyilván tökéletesen beszéli a nyelvet, a júniusi draft ideje alatt az NHL-es edzők éves kongresszusán is tartott előadást. Ráadásul a liga játékosainak 30%-a a tengerentúlról érkezik, közülük is a legnépesebb kontingens a svédeké, akik részesedése 10% fölötti a teljes állományból. Ez akkor is tényező lehet, ha történetesen a Blues csapatában csak két svéd és három orosz található.

De a Blueson kívül is van élet egy európai edző számára. A Los Angeles Kings például nem csak John Stevenst cserélte le Willie Desjardins-re a vezetőedzői poszton, hanem a másodedzőknél is váltott: Don Nachbaur helyére Marco Sturm érkezett. A mindössze 40 éves szakember az akkor még a német élvonalban szereplő Landshutból került ki 19 évesen Amerikába. Élete első NHL-es edzőtáborában olyan benyomást tette a fiatalokkal egyébként híresen pokrócul bánó Darryl Sutterre, hogy az egyből betette a San José Sharks kezdőcsapatába. Sturm meghálálta a bizalmat, első cseréjében az első lövéséből gólt szerzett. Ezt az emlékezetesre sikerült nyitányt még 937 meccs követte, és a német ezeken közel félezer pontot rakott össze. A The Athletic összeállításában játékosok és edzők sora nyilatkozott róla, és egytől egyig azt emelték ki, hogy mekkora játékintelligenciája és elhivatottsága volt. Sutter még 1997-ben mondta, hogy olyan vezetői képességei vannak, amelyek miatt klónoztatni kellene. Sturm ekkor még nem volt 20 éves, és a német hoki fényévekre járt attól, ahol most tart.

Marco Sturm 2013-ban fejezte be aktív karrierjét Kölnben. 2015-ben már a német felnőtt válogatott szövetségi kapitánya volt, és négy év után először vezette a legjobb nyolc közé a csapatot, hetedikek lettek. Egy évre rá megint rájátszás lett a dologból, a végelszámolásnál a nyolcadik hely jutott nekik, de ez is régen látott magasságokat jelentett. Az idén csak 11.-ek lettek ugyan, mégis ez az év hozta meg az áttörést. A februári olimpiára elképesztő fölénnyel jutottak ki, a Lettország, Ausztria és Japán elleni kvalifikációs kört hibátlanul, 14-2-es gólkülönbséggel abszolválták, majd jött Pjongcsang, ahol a finnektől simán kikaptak 5-2-re, majd a svédektől 1-0-ra, így a csoportkörből a harmadik helyen, Norvégia szétlövéses ? 2-1-es ? legyőzésével jutottak tovább. Ám jöhetett a negyeddöntőről szóló kvalifikáció, ahol Svájcot hosszabbításban felülmúlták megint 2-1-re. A negyeddöntőben a Rikard Grönborg vezette svédek következtek, akik 0-2-ről és 1-3-ról is felálltak, de a hosszabbításban alulmaradtak. A döntőbe jutásért ismét egy góllal verték Kanadát, a változatosság kedvéért rendes játékidőben. A döntőben aztán az oroszok csak az utolsó percben tudtak egyenlíteni ellenük ? emberhátrányban, kapuslehozatallal ?, majd a tízperces hosszabbítás letelte előtt 20 másodperccel Kirill Kaprizov beverte a mindent eldöntő találatot.

Dominik Kahun, a Chicago és a német válogatott játékosa az Athleticnek azt nyilatkozta: ?Az oroszok elleni meccs előtt Sturm csak annyit mondott: a német hoki legnagyobb sikerét már elértük, de ha úgy és azt játsszuk, amit és ahogy tudunk, akkor ezeket a srácokat is meg tudjuk verni. Életünk legjobb meccsét kell megcsinálnunk ehhez.? Az olimpiai szereplés meghozta Sturm számára a nemzetközi elismerést, Claude Julien, aki még Bostonban volt az edzője, és a mai napig az NHL egyik legelismertebb szakembere, így nyilatkozott róla: ?Elképesztő munkát végzett az olimpián. Mindig is nagyon okos játékos volt. Meglepett-e, hogy edző lett belőle? Nem igazán. Szerintem ez volt a logikus lépés az ő számára.?

Sturm sok csapatban megfordult NHL-es pályafutása során. A Kingsnél az egyik legrövidebb időt töltötte, mindössze 17 meccset játszott ott, de így is ismeri a csapat veteránjainak jó részét, Anze Kopitar, Dustin Brown, Drew Doughty és Jonathan Quick is tagja volt annak a nagyon fiatal 2010/11-es csapatnak, amelyben ő is megfordult. Hogy alig 1-2 hónap után kinevezték másodtrénernek, az fényes jövőt sejtet Sturm számára, ami az edzőváltások kontextusában különösen fontos.

Hogy az említettek közül bármelyik posztra is európai edző kerül-e végül, azt senki sem tudhatja most. Annyi bizonyos, hogy az edzők fizetése is elkezdett emelkedni, a klubok ma már háromszor is meggondolják, kivel szerződjenek hosszabb távon. Az is világos trend, hogy a tinédzserek térnyerése magával hozza az edzői kar fiatalítását is, hiszen 60-70 éves emberek egyre nehezebben találják a hangot az újabb nemzedékekkelkorosztályokkal. Vagyis az út az NHL-es kispadok felé nem csak Európa, hanem az AHL vagy akár az NCAA felől is nyitva van. Ezek a ligák is egyre professzionálisabbak, és láthattuk, mire volt képes Mike Sullivan: 2015 decemberének közepén nevezték ki az AHL-ből a Pittsburgh élére, hat hónappal később Stanley Kupa-győztesnek mondhatta magát, majd egy év múlva megvédte címét, fiatalok sorát építve be a csapatba.

Egy biztos: versenyhelyzetek és az elvárások egyre nagyobbak ezen a téren is. Az azonban feltétlenül örömteli, hogy a világ legjobb bajnoksága számára már az európai hoki is szállíthat megoldásokat.