Európa sikere mindenkié

Ralph Krueger, a csapat vezetőedzője szerint mindenképpen. De aligha van egyedül ezzel a véleménnyel a mester.

Az Európa-válogatott zseniális vezetőedzője a svédek elleni győztes elődöntő után nyilatkozta, hogy sikerük nem csak a válogatottba adó nyolc nemzet sajátja, de a kontinens összes kisebb hokinemzete magáénak érezheti. Erős szövegek jönnek egy kiváló szakembertől, aki civilben a Southampton Football Club elnöke.

“Azzal szeretném kezdeni, hogy köszönetet mondok az NHL-nek és a játékos-szakszervezetnek, hogy megalkották ezt az Európa-válogatottat, és hogy megadták az esélyt, hogy egy ilyen tornán szerepeljünk ? vágott bele a hosszabbításos győzelemtől érthető módon kissé elérzékenyült Krueger. ? A másik szervezet, amelynek köszönettel tartozom, a Southampton Football Club. Volt egy meccsük, amelynek negyed órával az elődöntő előtt lett vége, és amelyet együtt néztünk az öltözőben a fiúkkal. 3-0-ra vertük a West Hamet. El kell mondjam, a klub tulajdonosa nagyon pozitívan állt a Világkupa-részvételemhez, végig támogatott, neki is sok köszönettel tartozom.”

Először természetesen Tomas Tatar teljesítményéről kérdezték Kruegert. A szakvezető elmondta, igen kalandos heteken vannak túl, a legkülönbözőbb pillanatokban a legkülönbözőbb játékosok álltak elő kiugró teljesítménnyel, vasárnap a fiatal szlovák csatár volt az egyik ilyen. Előzményként annyit elárult, hogy Tatar nem volt elégedett a Kanada ellen nyújtott játékával, ez volt az ösztönző erő, amely segített neki a svédek elleni két góljában: ?Szinte egymaga harcolta ki az egész hosszabbításos gólt. Ha megnézik, egyedül harcolt a palánk mellett nála sokkal nagyobb darab játékosokkal, innen indult az egész. A végén a korong a kapuban kötött ki. De ez jellemző ránk, valahogy mindig megtaláltuk az utat a hálóba, ez ennek a csapatnak az erénye.?

A riporterek ezek után arról kérdezték, hogy neki személyesen mit jelent az, hogy a döntőben Kanada ellen játszhat. ?A legjobban annak örülök, hogy a hoki perifériáján lévő nemzetek játékosai életük során először kaptak egy lehetőséget, hogy a világ legjobbjaival mérjék össze erejüket. Az elődöntőig vezető úton végig hittek abban, hogy versenyképesek tudnak lenni, majd a hosszabbításban döntőbe jutást ért ez a hit. Ezek a játékosok mindig megharcolnak azért, hogy kijussanak az olimpiára, ahol aztán esélyük sincs, hogy tényleg versenyben legyenek bármiért is. Hogy egy ilyen kiváló tornán ott lehettek ezek az országok, azt hiszem, ez nagyon fontos a hokinak, ezen országok jégkorongjának fejlődése szempontjából, és én ennek nagyon örülök. Rengeteg szövetségi elnök van itt abból a nyolc országból, amelyeket képviselünk, de azt hiszem, nem csak őket, a maradék 12-13 európai országért is játszunk itt, akiknek nem adatott meg, hogy ott legyenek a legjobb hat csapat tornáján. Azt gondolom, hatalmas a büszkeség most ebben a csapatban.?

Krueger szerint az a tény, hogy fiai nyolc különböző országot képviselnek, az egyik legnagyobb erőssége lett a csapatnak: ?Mindenki azt gondolta, hogy ez lesz a mi Achilles-sarkunk, és hogy ebből kifolyólag nem lesz sok esélyünk. Pedig én már a legelejétől mondtam, hogy ezek mind NHL-es játékosok, ami azt jelenti, hogy mindannyiuknak van valami speciális képessége, amiért kellettek az NHL-nek. Olyan játékosok, mint Mats Zuccarello vagy Mark Streit, viszonylag későn lettek NHL-esek, mert olyan nemzetek fiaiként, amelyek nem sok játékost adnak a ligának, sokkal keményebben kellett harcolniuk a csapatba kerülésért. A mi öltözőnk olyan játékosokkal van tele, akiknek mind így kellett kiharcolniuk a kerettagságot és a csapatban maradást is. De végül mindannyian NHL-es játékosok lettek, méghozzá kiváló NHL-es játékosok, hatalmas tapasztalattal és nyolc Stanley Kupa-gyűrűvel. Ha ez így egyszer összejön, az nagy előny. Már korábban is mondtam, most elismétlem: mivel nekünk nincs se múltunk, se jövőnk, így ténylegesen a jelenben kell lennünk. Azt hiszem, minél jobb eredményt érünk el, annál kevesebb lesz az esélye annak, hogy az Európa-válogatottat újra meghívják a Világkupára. Ez persze csak vicc, de az ebben rejlő lehetőséget ragadtuk meg. Az elejétől fogva azt mondtuk: Játssz az országodért. Amikor meghallod a svéd himnuszt, az legyen a tiéd. Amikor meghallod a cseh himnuszt, az legyen a tiéd. Ha meghallod a kanadai himnuszt, az is legyen a tiéd. És a játékosok vevők voltak erre. Egyetlen dolgot kértünk tőlük, hogy kapcsolódjanak össze a jégen. Ha felmentek a jégre, legyen meg a kapcsolat köztetek. Játsszatok össze! Játszatok össze, ha nálatok van a korong, játszatok össze akkor is, ha nincs, harcoljatok egymásért, játsszatok a nemzetetekért. Elég messzire vitt minket ez a filozófia.”

Krueger mögött hosszú és tekintélyt parancsoló edzői karrier áll. A kilencvenes években hét szezonon keresztül volt Európa akkori egyik legerősebb és legrégibb csapatának, a Feldkirchnek az élén. 1998-ban BEK-et nyert az osztrák egyesülettel, ekkor kérték fel a svájci szövetségi kapitányi posztra, a következő évben már kizárólag a válogatottal foglalkozott. Az itt elért sikereiről itt írtunk bővebben, Torinóban legyőzte Kanadát, Vancouverben Oroszországot. 13 éven volt szövetségi kapitány, nála hosszabb ideig csak Viktor Tyihonov töltött be ilyen magas posztot. Nem véletlen, hogy Svájcban a mondás szerint három dolog biztos: a halál, az adó és Ralph Krueger a kispadon. Ennek is vége lett azonban egyszer, három szezont töltött el Edmontonban, ebből egyet vezetőedzőként. Szocsiban tagja volt az aranyérmet nyerő kanadai válogatott szakmai stábjának, majd egy éles váltással lett a Spouthampton futballcsapat elnöke.

Ilyen múlt után adódott a kérdés, hogy mit tanult ezen a tornán? Erre Krueger így felelt: ?Az elsődleges ok, amiért elvállaltam ezt a projektet, amikor az NHL és a játékos-szakszervezet megkeresett 13 hónappal ezelőtt, az volt, hogy rettenetesen ijesztő vállalkozás volt, amelyről tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, vagyis sokat tanulhatok belőle vezetőként. Hatalmas fejlődési potenciál volt ebben számomra. Korábbi szakvezetői munkáimból is rengeteget tanultam, ezzel a feladattal tovább gyarapíthattam a tudásomat. Ez a folyamat még mindig tart, továbbra is nagyon kell koncentrálnunk. Máris kértem kollégáimat, hogy kezdjük el összerakni a videókat a következő meccsre, maradjunk még a jelenben. Fontos, hogy ne szédítsen meg minket a siker. Nagyon jó döntővel szeretnénk megörvendeztetni Kanadát és a világot. Úgyhogy még nem igazán van itt az ideje annak, hogy azon töprengjek, mit adott nekem a torna. Még hokiznunk kell itt, továbbra is versenyképesek akarunk lenni, meg akarjuk nehezíteni Kanada számára, hogy megnyerje a Világkupát, meg akarjuk akadályozni ebben.?

A következő kérdésben egyik játékosa, a dán Frans Nielsen szavaival szembesítették az edzőt, aki azt mondta, az Európa-válogatott nem a torna legjobb csapata, de talán a legokosabb az összes közül. Krueger egyetértett játékosával, és konkrétabban is beszámolt annak a tanulási folyamatnak az állomásairól, melyeken csapata keresztülment az utóbbi hetekben: ?Sok ember azt mondaná a mi 30 év fölötti átlagéletkorú csapatunkra, hogy üres már a tank szeptember végén. Úgy értem, a hetedik meccsünkön vagyunk túl, amelyek mindegyikén minden egyes pontért nagyon keményen meg kellett harcolnunk. Ez a tapasztaltság azonban edzői szempontból felgyorsította a tanulási folyamatot. Hihetetlen volt látni, hogy amikor a fiatalok az első négy harmad alatt 9-1-re páholtak el bennünket a felkészülés során, mennyire készek voltunk a szükséges módosításokat végrehajtani a játékunkban. Mindenki azt gondolta, jön és játszik velünk egy könnyű mérkőzést, egy gálamérkőzésen elveri az Európa-válogatottat. De a gyerekeknek, az észak-amerikai U23-as válogatottnak köszönhetően gyorsan felmértük, hogy hova vezethet mindez, és hogy ebben nem lehetünk partnerek. Nagyon egyszerű koncepcióval kezdtünk, a korongra vonatkozó koncepcióval. Hihetetlen, hogy a 9-1-es részeredmény után sem beszéltünk védekezésről, az egyetlen, amiről beszéltünk, a korongmenedzsment volt. Ezt megtanultuk, ezt követően erre a talapzatra húztuk fel a védekezésünket. Nagyon érdekes, hogy itt van egy csomó jó játékos, óriási tapasztalattal arról, hogy hogyan kell sikeresnek lenni a létező legmagasabb szinten, hogyan kell Stanley Kupát-nyerni, ilyesmi, miközben ugyanennek elérésére saját válogatottjuk színeiben vagy egy hasonló tornán, mint ez a mostani, soha esélyük sem volt. Amikor elkezdtünk ezekről beszélgetni, onnantól csodás volt megtapasztalni ezt a közös tanulási folyamatot. De tényleg, a tapasztalatunk volt a legnagyobb előnyünk ezen a tornán, ahol elképesztő sebességgel zajlottak az események. Nehéz elhinni, hogy még csak nyolc napja indultunk, és máris a döntőben vagyunk.?

Természetesen adódott a kérdés, hogy a svájci nemzeti válogatott kispadján eltöltött 13 év párhuzamba állítható-e azzal az élménnyel, amelyet a Team Europe élén átélt. ?Igen, összehasonlítható a két dolog, hiszen Svájc célja is mindig az volt, hogy borsot törjön az ellenfelek orra alá. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nemzetközi színtéren soha nem volt alkalmam annyira képzett és okos hokisokból álló csapatot edzeni, mint ez a mostani. A tapasztalat, a tehetség és a karakter olyan együttese van meg náluk, amely szinte felmérhetetlen, és amely képessé teszi ezt a csapatot arra, hogy részt vegyen a Világkupán, és akár meg is nyerje azt. Különbség tehát a tehetség mélységében, a technikai tudás mélységében van, de a szellem teljesen ugyanolyan. Így azok a tapasztalatok, amelyeket mondjuk a torinói vagy a vancouveri olimpián szereztem, amikor Kanada csak szétlövésben tudott legyőzni bennünket, egyszer pedig mi győztünk rendes játékidőben, feltétlenül segítettek abban, hogy elplántáljam a hitet ebben a csapatban arra vonatkozóan, hogy egy hokimeccs mindig nagyon-nagyon tisztességes dolog. Csak azért, mert valaki tehetségesebb vagy képzettebb, még nem fogja legyőzni azt, aki keményebben dolgozik. Ez teremt nekünk lehetőséget arra, hogy versenyben legyünk és küzdjünk az aranyért.?

A végén feltették a kérdést, hogy elképzelhető-e, hogy viszontlátjuk Kruegert valamelyik NHL-es csapat kispadján. A világ legkülönlegesebb válogatottjának legkülönlegesebb edzője ismét őszintén felelt: “Elismétlem, én úgy jöttem el erre a tornára, hogy teljes mértékben elkötelezett maradtam a Southampton Football Club és az ott betöltött jövőbeni feladataim felé. Soha ne mondd, hogy soha, jelen pillanatban nagyon büszke vagyok arra, hogy ezen a szinten térhettem vissza a hoki világába, és hogy még versenyben vagyunk. Nagyon sok örömöt átéltünk az öltözőben, edzők, játékosok, az egész stáb nagyon élvezte ezt, és természetesen jómagam is. De a való élet a Southampton Football Clubhoz köt jelenleg.”