Megtartja-e Troubát a Winnipeg?

   

A Jetsnek 48 órája van, hogy döntsön, vagy a hátvéd szabadon igazolhatóvá válik.

Korábban megírtuk, hogy idén 44 NHL-játékos kért arbitrációt, azaz bírósági meghallgatást keresetével kapcsolatban. A közel félszáz ügy egyike sem jutott el bírósági döntésig egészen mostanáig, a felek mindig megegyeztek még tárgyalás előtt. Kevin Cheveldayoff, a Winnipeg GM-e is megállapodott a Connor Hellebuyck, Adam Lowry, Brandon Tanev hármassal, és minden bizonnyal így tesz Marko Danóval is. Az egyetlen kivételt Jacob Trouba jelenti, akivel nem sikerült zöld ágra vergődnie, és aki ügyében magyar idő szerint ma hajnalban született bírósági döntés.

A 24 éves hátvéd többéves, legalább évi 7 millió dolláros szerződést szeretett volna, Cheveldayoff viszont maximum 2-3 idényben gondolkodott, évi 4 milliós értékben. A felek elképzelései nem közeledtek, így bíróság egy évre szóló, 5,5 millió dolláros fizetést ítélt meg. A Jetsnek 48 órája van gondolkodni. Két forgatókönyv lehetséges. Az első, hogy elfogadva a bíróság ítéletét egyéves szerződést kötnek a hátvéddel. Ebben az esetben Trouba jövőre ugyanúgy RFA státuszú  lesz, és az egész eseménysor ismét megismétlődhet, ha addig nem tudnak megegyezni hosszú távon. A gond az, hogy míg Trouba pénze jelenleg bőven elfér a fizetési plafon alatt, addig egy év múlva elég szűkös lesz ott a hely. Cheveldayoff most közel 12 millió dolláros szabad hellyel rendelkezik, jövőre ez 43 millió lesz. Ami szépen hangzik, csakhogy 2019 nyarán lejár Patrik Laine belépő szintű fizetése, és egy ilyen kaliberű játékos aligha ír alá 10 millió dollár alatt. Nehezen elképzelhető tehát, hogy mindenki marad a jelenlegi keretből, és mindenki az igényeinek megfelelő fizetést kap. Hiszen olyanok szerződése is lejár majd, mint Blake Wheeler vagy Tyler Myers, akiket Cheveldayoff aligha enged ki a piacra. Valószínűbb, hogy egy-két olyantól válik meg a Jets, akik nem sztárok, de elvégzik a mezőnymunkát, ám pótlásuk könnyebben megoldható egy-két cserével vagy igazolással.

A második variáció, hogy a Winnipeg lemond a kiváló védőről. Ebben az esetben Jacob Trouba korlátlan szabadügynökké válik, azzal tárgyal, akivel szeretne, és oda igazol, ahova tud.

A valószínűbb mégis az, hogy Cheveldayoff megtartja a játékost, és a következő évben előkészíti a terepet Trouba és Laine hosszú távú megtartása érdekében is. Legkésőbb 48 óra múlva kiderül, hogy mi lesz.

trouba

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum