Pjongcsangban sem lesz gyenge a kanadai válogatott

 

Az Európában játszó kiváló hokisok sokasága mellett a csapat nélkül maradt játékosokból is szemezgethet Sean Burke stábja.

Néhány napja kiderült, kik vezethetik a kanadai válogatottat a 2018-as téli olimpián. A csapat menedzsere Burke lesz, a kispad mögött a Vancouver korábbi edzője, Willie Desjardins áll majd. Mint ismert, az NHL-játékosok nem mehetnek Pjongcsangba, és azok az AHL-esek sem, akik kétirányú szerződéssel rendelkeznek. Így maradnak az Európában szereplő játékosok, illetve azok, akiknek nincs csapatuk.

team canada

Az orosz (KHL) és a svájci (NL) bajnokságban több mint 80 kanadai játékos terelgeti a pakkot – ez a szám még nőhet, ugyanis nem mindegyik klub töltötte fel a légióshelyeit –, így merítési lehetőség bőven akad. A játékosok feltérképezését nemsokára meg is kezdik, az augusztusi oroszországi felkészülési tornákra már ki is jelölték a kereteket. A névsorban olyan játékosok találhatóak, mint a Stanley Kupa-győztes Max Talbot, vagy éppen Cam Barker és Ben Scrivens. Svájcból olyanok érkezhetnek, mint Matt D’Agostini, Alexandre Picard, Maxim Lapierre és Kevin Klein. Ez azt jelenti, hogy a kanadai szakvezetés könnyebb helyzetben van, mint a hasonló cipőben járó Team USA.

Az európai kontingens mellett ott vannak azok a játékosok is, akik egyelőre szabadügynökök (UFA), és nem kaptak még ajánlatot egyik NHL-csapattól sem. A TSN információja szerint Sean Burke fel is vette a kapcsolatot velük, hogy ha még februárban sem lesz csapatuk – amire, valljuk be, kevés az esély –, akkor csatlakozzanak az ötkarikás válogatotthoz.

Ezen a listán is igazi szupersztárok szerepelnek. Az első helyen Jarome Iginla áll, aki több mint másfél ezer NHL-mérkőzésen lépett jégre, kétszeres olimpiai bajnok, kétszeres gólkirály és egyszeres MVP az NHL-ben, hogy csak a legfontosabb sikereit említsük. Aztán ott van a szintén másfél ezer meccses Shane Doan, aki két világbajnoki aranyat és egy Világkupa-elsőséget tud felmutatni, valamint több mint 400 gólt és közel ezer pontot. Mike Fisher kapitányként döntőbe vezette a Nashville-t tavasszal, és több mint ezer mérkőzése mellett több mint 500 pontot gyűjtött.

A csapat nélkül maradó játékosoknak ugyanakkor kiemelkedő teljesítményt kell nyújtaniuk ahhoz, hogy helyet kaphassanak a végső keretben, hiszen a meccsritmusban lévő társaikkal szemben komoly hátrányból vágnak neki a felkészülésnek.

A kanadai játékosoknak bőven lesz lehetőségük bizonyítani, a két augusztusi oroszországi torna után novemberben a megszokott Deutschland Cup helyett az EHT keretein belül megrendezett Karjala Kupára utaznak, előtte Svájccal játszanak edzőmeccset. Decemberben két esemény vár a juharlevelesekre, előbb az oroszországi Channel One Cupon mérik össze erejüket a többi válogatottal, majd az év utolsó napjaiban a Spengler Kupán küzdenek a megszokottnál nagyobb tétért: az olimpiai szereplésért.

iginla olimpia

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 13., péntek
EL 17:30 BRAVC2 4-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 2-4VÉGE
EL 18:00 DABFTC 4-2VÉGE
EL 18:00 SCCMAC 5-3VÉGE
EL 18:30 MISTIT 6-4VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 
U20 20:00 UTEPEF 
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk