A magyar válogatott mindenkié

Nem igazán esett most jól végigböngészni a válogatott játékoskeretét. Muszáj írnom a kételyeimről.

A szakmázás nem kenyerem. Veszélyes és vékony jég az ilyesmi, jobb elkerülni. Hiszen nem értek hozzá. Látom, amit látok ? de nem tudom, hogyan kell 80-100 jégkorongozóból kiválasztani azt a 22-t, akik a legjobb magyar válogatottat alkothatják.

Soha nem fogok hokisokat összemérni lőtt gólok, plusz-mínusz mutatók, egyáltalán, bármilyen papíron összegezhető számok alapján. Vannak, akiket kihagyhatatlannak gondolok, és ebben a tekintetben a véleményem alighanem 98%-os átfedést mutat a többi szurkolóéval. Hiszen ki ne hívná be Bartalis Istvánt, Galló Vilmost, Hári Jánost vagy Sofron Istvánt?

Erről nincs mit okoskodni. De az alapvetésekről van. Ezekből csak néhányat ismerek, ám mind fontosak.

Kezdjük a honosítással. A szövetség nemrégiben lefektette, egyszerre legfeljebb öt olyan honosított játékos szerepelhet a magyar válogatottban, akinek nincs magyar kötődése. Az MJSZ azt ugyanakkor nem foglalta írásba, hogy mi legyen a magyar gyökerekkel és magyar állampolgársággal is rendelkező, de mégis külföldről érkező jégkorongozókkal. Esetükben nincs korlátozás. Nem is feltétlenül kell. Az viszont nagyon fontos, hogy közülük is csak azok legyenek magyar válogatottak, akik kiemelkednek. Akikhez fogható kvalitású Magyarországon nevelkedett játékos nincs, vagy nem nagyon van. Azok, akik a klubjukban is csak átlagos teljesítményt nyújtanak, miért lennének válogatottak?

Folytassuk a fiatal tehetségekkel. Most azt látjuk, hogy nekik más csapatokból sokkal nehezebb bekerülniük a bő keretbe, mint a MAC-osoknak vagy a fehérváriaknak. Ha ezt kifordítjuk, akkor sem jobb a kép: ebből a két csapatból könnyebb a listára kerülni, mint máshonnan. Ez nincs jól. Ha szakmailag egyenlő a feltételrendszer, akkor sem látszik annak, és ez problémás. Hangsúlyozom: a még nem eleget bizonyító, de pályájukat igen jól kezdő srácokról beszélek. Közülük mindig öröm látni egyet-kettőt a bő keretben.

Jöjjenek az arányok. A mostani 36 ? a hiányzók miatt mondhatjuk, hogy több mint 40 ? fős keretben egy olyan játékost találni, aki nem a MAC vagy a Fehérvár jelenlegi vagy közelmúltbeli játékosa, nem légiós és nem honosított. Ő Gőz Balázs. Tévedhetek, de úgy érzem, a mai magyar jégkorongban nem csak a Volán és nem csak a MAC képes válogatott szintű játékost kinevelni vagy foglalkoztatni.

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

De felejtsük is el a szakmaiság álcáját. A bő válogatott keret összeállítása sok megfontolás esszenciája. Egy ilyen kerethirdetés sportpolitika is. Átgondolást érdemel, hogy a tizedik MAC/Fehérvár U23-as játékos helyett nem lenne-e érdemesebb az első miskolci/debreceni U23-asnak bizonyítási lehetőséget adni. Vagy ha neki nem, akkor egy korábban kimaradó, de ma újra a helyéért küzdő ferencvárosi/dunaújvárosi felnőttnek. Ugyanígy eldöntendő az is, hogy egyből beválogassunk-e minden Fehérvárban/MAC-ban játszó honosítottat, aki a következő vb-n bevethető, vagy megnézzük, van-e hozzájuk fogható magyarországi fiatalember.

Sziklaszilárd tény, hogy a magyar válogatott Magyarország jégkorongsportját képviseli. A magyar csapatokat, játékosokat, szurkolókat reprezentálja. Ez a csapat a miénk, mindenkié. Nem csupán 22, 35, vagy 48 név. Nem két bázis és vonzáskörzete. Fontos, hogy mindenki a sajátjának érezze. Ez a lista annak a tükre, hogy mit gondolunk magunkról, a környezetünkről, a minket körülvevő világról. Hogy mennyire becsüljük egymás munkáját, mennyire szofisztikált és polarizált a sportágunk. Ez a történet erről is szól.