Egy lépésre a továbbjutástól a Tampa és a St. Louis

   

A Chicago és a Detroit a kiesés szélére került. Bejött a kapuscsere az Anaheimnek és a Pittsburghnek.

A St. Louis nem várt újabb 16 mérkőzést egy playoff-győzelemre Chicagóban, a párharc második meccsét is megnyerte a szeles városban, így egy sikerre került attól, hogy kiejtse a bajnokot. A Blues Vlagyimir Taraszenko góljával került előnybe az első harmadban, de a Hawks két gyors gólnak köszönhetően fordított a mérkőzés felénél. Az előny azonban nem maradt meg, az orosz gólgyáros második találata után döntetlennel várták a csapatok az utolsó harmadot. A befejező húsz perc, akárcsak az első, hatalmas hazai fölényt hozott, a Chicago ugyanúgy 14-5-re nyerte a kapura lövéseket. De hiába billent fel a pálya, a Blues a harmad elején két gyors góllal megalapozta a sikert, majd Brian Elliottra bízta magát, aki 39 védéssel fejezte be a mérkőzést. A Chicago a hajrában ugyan még szépített, de a vereséget nehezen viselte, hatalmas bunyót provokált, aminek következményeként a játékvezetők 114 perc büntetést osztottak ki a lefújás után.

taraszenko

A Pittsburgh megnyerte a Gardenben rendezett első találkozót, így visszavette a Rangerstől az elvesztett pályaelőnyét. A Pens kapust cserélt a harmadik mérkőzésre, az eddig védő Jeff Zatkoffot az a Matt Murray váltotta, akinek ez volt pályafutása első playoffmérkőzése és első győzelme. A találkozón a Rangers szerzett vezetést a második harmad első percében, amit a Pens a játékrész utolsó percében egyenlített ki. A döntetlent Matt Cullen törte meg a harmadik harmad elején , a győzelmet Kris Letang biztosította be egy üres kapus góllal.

A Tampa az emberelőnyös szekciójának köszönhetően győzött az autóvárosban és egy győzelemre került a második körtől. A Bolts Nyikita Kucserov révén két emberelőnyös gólt szerzett, amit a Red Wings öt perc alatt kiegyenlített a második harmad végén. A döntő szót végül Ondrej Palát mondta ki, aki szintén fórban, a találkozón harmadik gólpasszát adó Jonathan Drouin tökéletes előkészítését váltotta gólra. Amennyiben a Detroit elbukja a következő három meccs bármelyikét mehet golfozni.

A Pittsburghhöz hasonlóan kapust cserélt az első két meccsét hazai pályán elbukó Anaheim is. A csere bejött, a Frederik Andersent váltó John Gibson ugyanis 27 védéssel zárt és saját csarnokában nullázta le a Nashville-t. A Ducks az első harmad közepén jutott előnybe, amit a második harmad derekán bő öt perc alatt még két góllal megtoldott és eldöntötte a mérkőzést. A győzelem ellenére nem örülhetnek feltétlenül a kaliforniai drukkerek, mert a Ducks hétszer állt 0-2-re egy párharcban, de sosem jutott még tovább.

NHL, 2016. április 19.

Detroit?Tampa Bay 2-3
G.: Helm, Nyquist ill. Kucserov (2), Palát

NY Rangers?Pittsburgh 1-3
G.: Nash ill. Crosby, Cullen, Letang

Chicago?St. Louis 3-4
G.: Keith (2), Shaw ill. Taraszenko (2), Schwartz, Steen

Nashville?Anaheim 0-3
G.: ? ill. McGinn, Rakell, Stewart

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Dallas (1.)?Minnesota (WC 2.) 2-1
4-0 2-1 3-5 04.20 04.22 04.24 04.26
St. Louis (2.)?Chicago (3.) 3-1
1-0 2-3 3-2 4-3 04.21 04.23 04.25
Anaheim (1.)?Nashville (WC 1.) 1-2
2-3 2-3 3-0 04.21 04.23 04.25 04.27
Los Angeles (2.)?San Jose (3.) 1-2
3-4 1-2 2-1 04.20 04.22 04.24 04.26
Elődöntők
???
???
Döntő
???

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Florida (1.)?NY Islanders (WC 1.) 1-2
4-5 3-1 3-4 04.20 04.22 04.24 04.26
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 3-1
3-2 5-2 0-2 3-2 04.21 04.24 04.26
Washington (1.)?Philadelphia (WC 2.) 3-0
2-0 4-1 6-1 04.20 04.22 04.24 04.27
Pittsburgh (2.)?NY Rangers (3.) 2-1
5-2 2-4 3-1 04.21 04.23 04.25 04.27
Elődöntők
???
???
Döntő
???

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum