Mire lehet elég a Washington alapszakasz-győzelme?

A klub történetének második President Trophy-ját szerezte idén, +60-as gólkülönbsége kétszer jobb, mint a második helyen álló Dallasé. Összeszedtük az aggasztó jeleket a csapat játéka körül, nagykép következik a Capsről.

Minden tekintetben parádésan alakult a szezon a fővárosiak számára. A nyári holtszezonban megszerezték T.J. Oshie-t és Justin Williamst, ezzel az első két soruk igazi gólgyárossá vált, a Dallas mögött messze ők szerezték a második legtöbb gólt. Az átigazolási határidő előtt is tudtak még erősíteni, Daniel Winnik érkezésével az egyik legerősebb negyedik sor állt össze a ligában, Mike Richardsszal és Jay Beagle-lel. Az alapvetően az emberhátrányok kivédekezésére szakosodott sor már az első meccseken jóformán több időt töltött az ellenfél harmadában, mint a sajátjában, ölve az időt, fárasztva az ellenfelet. Braden Holtby továbbra is stabilan tartja a kaput, már 46 győzelemnél jár, sorozatban második évben éri el a 41 győzelmet az alapszakaszban. Ilyesmire az aktív kapusok közül senki sem volt képes, a liga történetében is mindössze ketten: Nabokov és Brodeur, előbbinek háromszor, utóbbinak nyolcszor sikerült ez. Mindez azt eredményezte, hogy a csapat utcahosszal nyerte a liga legértéktelenebb trófeáját, vagyis az alapszakaszt, nem találni a szaksajtóban olyan erősorrendet, ahol a csapat a másodiknál rosszabb helyen állna, a fogadóirodáknál is egyértelműen a Stanley Kupa legnagyobb várományosai közé tartoznak.

Minden annyira tökéletes tehát, így törvényszerű volt, hogy a média csapathoz közel álló része elkezdjen azon aggódni, hogy mi lesz a rájátszásban. A The Washington Post például egy írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján azok a csapatok, amelyek az alapszakaszban a legtöbb egygólos győzelmet aratják, általában szenvednek a rájátszásban. Közülük 2008-ban a Carolina, 2014-ben az Anaheim élte túl a második sort, de például 2012-ben a Tampa be sem jutott a rájátszásba.

Ezzel szemben a tavalyi bajnok Chicago 40 nem szétlövésben elért győzelméből mindössze 14 alkalommal volt csak egyetlen gól a különbség, egy évvel korábban a Los Angelesnél ugyanez az arány 38 győzelemből 13 egygólos különbségű mérkőzés. A Washington 6 meccsel az alapszakasz vége előtt 23. egygólos, nem szétlövésben elért győzelménél jár, ezzel holtversenyben első a Kingsszel és a Detroittal. Az érvelésnek egyetlen nagy hibája van, mégpedig az, hogy nem veszi figyelembe, hogy a fővárosban az egyik leggólerősebb támadójáték a leghatékonyabb védekezéssel párosul. A Caps 177 gólt kapott eddig a szezonban, ennél kevesebbet egyetlen más csapat sem. Ebből adódik az a rettenetes gólkülönbség és dominancia, amivel meg tudták nyerni az alapszakaszt és amilyen dominanciával egyetlen említett csapat sem rendelkezett. 76 meccsen +60-as gólkülönbséget produkálni azt jelenti, hogy bár sokszor csak egy góllal voltak jobbak az ellenfélnél, de legalább egy góllal majdnem mindig azok voltak.

A másik aggodalomra okot adó tényező természetesen Ovecskinnel kapcsolatos. Az orosz szupersztárt már két évvel ezelőtt is ízekre szedték, mert 51 gólja és 28 gólpassza mellett is mínusz 35-ös plusz/mínusz mutatót produkált. Most minden idők legalacsonyabb asszisztszáma aggasztja feltétlen híveit és nem ok nélkül. 20 évesen debütálva a világ legerősebb ligájában 52 gólja mellé 54 passzt hozott össze és a következő 5 szezonban is tartotta az ütemet, csak kétszer maradt 50 alatt, de akkor is 46, illetve 47 alkalommal szolgálta ki társait. Aztán a 2011/12-es szezonban történt valami, ami miatt gólpasszainak száma egyik évről a másikra megfeleződött és ez a tendencia a mai napig tart, leszámítva a 2012/13-as csonka szezont, amikor fél assziszt per meccses átlagot produkált. Azóta képtelen elérni a harmincas határt, idén hat meccsel az alapszakasz vége előtt mindössze 21-szer adott gólpasszt, 5-5 elleni játékban pedig kettőnél tovább nem jutott első asszisztban, bár az emberelőnyben elért 3 sem világrekord.

A gólokat továbbra is elképesztő ütemben ontja magából, tehát nem az egyéni képességek gyengülésében kell keresni az okokat. Ezek egyike lehet, hogy az edzők mást kérnek tőle. A liga legnagyobb mesterlövésze nyolc szezonban lépte át a negyvengólos határt, így érthető lenne, ha a szakvezetés elsősorban abban számítana rá, amihez a legjobban ért: a góllövésben. Igen ám, de ha ez így lenne, akkor drasztikus emelkedést kellene tapasztalnunk a kapura lövéseinek számában, ennek viszont nyoma sincs a statisztikákban. Karriercsúcsa 528 kapura lövés egy szezon alatt, de többször került 400 fölé vagy annak közelébe, jelenleg 367-nél tart, tehát ismét 400 köré várható ez a szám. A másik lehetséges magyarázat szerint a sortársak teljesítménye esett vissza. Ebben lehet valami, hiszen ha megnézzük, hogy kinek adta a legtöbb gólpasszt Ovecskin, akkor a lista tetején természetesen Nicklas Backströmöt találjuk 73-mal, míg a második és harmadik helyen Szjomint és Greent. Szjomin úgy második 45-tel, hogy öt éve nem játszik egy csapatban Ovecskinnel, tavaly pedig Green is eligazolt. A helyükre pedig nem érkezett hasonló minőségű sortárs vagy gólérzékeny hátvéd. Marcus Johansson például, aki Backström után a legtöbb jégidőt töltötte Ovecskinnel együtt a jégen az utóbbi négy évben, ennyi idő alatt mindössze 17 lehetőséget tudott gólra váltani, beleértve ebbe a második asszisztokat. Vegyük ehhez hozzá, hogy Backströmnek 2010 óta nem volt húszgólos szezonja és az alacsony asszisztszámok okait legnagyobb részben megmagyaráztuk.

A harmadik tényező, amely miatt a fővárosi szurkolók a homlokukat ráncolhatják, az a csapat utóbbi időben mutatott formája. A jelenség ismert a MOL Ligában is, ahol többször is előfordult, hogy az első vagy második helyet idő előtt elérő csapat teljesítménye radikálisan visszaesett. Ugyanez történt a Capitalsszal is, Barry Trotz edző 17 éves NHL-es tapasztalatával sem tudta felrázni a csapatot. Erről nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az 50. meccs tájékán kezdett lazulni a fegyelem: ?Egyszerűen nem tudsz összeszedett lenni, ha nem kell annak lenned. Muszáj, hogy így legyen, hogy sarokba érezd magad szorítva. Mi nem voltunk. Nekünk már vagy 20 meccse nem kell a rájátszásért küzdenünk. Nem kell végighajtanunk egy 82 meccses alapszakaszt, ami egyfelől persze áldás. Másrészt viszont ez azt is jelenti, hogy az utóbbi időben nem voltak igazi tétre menő meccseink.?

Bár Trotz a liga történetének 10. legtapasztaltabb edzője, a kilencedik legtöbb győzelemmel, érdekes módon még soha nem kellett hasonló problémával szembesülnie. Eddigi csapataival még divíziót sem sikerült nyernie, nemhogy alapszakaszt. Így aztán a kollégáktól kért tanácsot. A Világkupán nem kevésbé tapasztalt társaságba került, együtt fogja vezetni Kanada válogatottját Babcockkal, Quenneville-lel és Juliennel. Babcock például szintén közelről ismeri ezt a problémát, de nem nagyon tudott más használható tanácsot adni, mint hogy bízzon a csapatban és különösen annak vezéreiben, hogy legkésőbb áprilisban vissza tudnak térni a helyes útra.

Összefoglalva megállapítható, hogy bár a washingtoni szurkolóknak minden okuk megvan az optimizmusra, a helyzet az, hogy a rájátszás annyira más műfaj, mint az alapszakasz, különösen az az NHL-ben, hogy senki nem mehet biztosra. Három kulcsmozzanatra érdemes a szakvezetésnek odafigyelnie annak érdekében, hogy a csapat menetelése az alapszakasz után a rájátszásban is folytatódjon: az egygólos győzelmek a rájátszásban már pont olyan jók, mint a sokgólosok, ehhez elsősorban a kapott gólok számát kell alacsonyan tartani. Másodszor ideje lenne Ovecskinnek olyan sortársakat találni, akikkel jobban működik a kémia. Ez nyilvánvalóan hosszabb távú feladat, egyelőre az is nagy eredmény, hogy a szupersztár köré sikerült olyan csapatot építeni, amely nem egyetlen ember formáján múlik, ezzel jelentősen nőttek az esélyek a rájátszásban. Harmadrészt nagy kérdés, hogy a kézifék behúzása után sikerül-e visszatérni a korábbi jó szokásokhoz és újra felvenni az NHL tempóját. Márpedig Szélig Viktor óta mi is pontosan tudjuk: az ilyesmi nem úgy működik, mint a villanykapcsoló.