Jókai Szilágyi Zsófia svéd bajnok

 

A magyar válogatott csatára a Luleával hódította le a Riksserien aranyérmét. Brgles Nóra és Pintér Lili az SDE-vel kiharcolta a bennmaradást.

“Úgy érzem, az alapszakasztól kezdve jól játszottunk ? kezdte Jókai Szilágyi Zsófia, a Lulea csatára. ? A szezon elején még nehéz volt, mert nem voltunk összeszokva, de így a végére egyre jobb lett. Az alapszakaszt a jobb gólarányunknak köszönhetően megnyertük a Linköpinggel szemben! Így mi választhattunk ellenfelet elsőként a negyeddöntőben. A Brynast 2-0-s összesítéssel búcsúztattuk, majd az AIK-t választottuk és bár kicsit nehezebb dolgunk volt, de azt is sikerült két meccsből lerendeznünk. Utána a döntőben szerdán kikaptunk a Linköpingtől 2-0-ra. Szombaton hazai pályán 3054 néző előtt 5-3-ra nyertünk, nagyon jól játszottunk. Majd vasárnap esélyt sem adva az ellenfélnek, hazai pályán, nézőszám-rekorddal, 4179 drukker előtt 4-1-es sikerrel legyőztük őket. Annyira jó érzés volt, a hangulat fenomenális, a közönség fantasztikus! Sajnos a döntőben nem kaptam annyi lehetőséget, a negyedik sorban játszottam, de előtte végig a harmadikban voltam. A tavalyi szezonomhoz képest kétszer annyi pontot szereztem, 4 gólt lőttem és 4 asszisztot osztottam ki.”

jokaiszilagyizsofia

“Először is gratulálni szeretnék régi barátomnak, Jókai Szilágyi Zsófiának az aranyéremhez ? mondta Brgles Nóra, az SDE csatára. ? A csapatommal osztályozóra kényszerültünk, ahol alapszakaszhoz képest sokkal több önbizalommal játszottunk elhittük, hogy csapatként győzni tudunk. Így is lett, 10 meccsből 10-et nyertünk és ezzel megmutattuk, ott a helyünk a legjobbak között a Riksserienben a 2016/2017-es szezonban is. Több csapat és az edzőik is pozitívan beszéltek rólunk, csodálkoztak, hogy osztályozót kell játszania egy ilyen csapatnak, mint mi. 5 gólt és 1 asszisztot szereztem a 10 kvalifikációs meccs alatt, ami 23 nap alatt zajlott le. Megtörtént, hogy 9 nap alatt 6 meccset játszottunk 6-8 órás utazásokkal, hajnali 3-as érkezésekkel. Legemlékezetesebb góljaim voltak, amikor a Göteborg ellen az első 2 gólt én lőttem az első 5 percben. Illetve a Sundsvall elleni győztes gólom. A mi sorunknál a letámadás nagyon ment, úgyhogy a legtöbb gól a letámadásból megszerzett koronggal történt, bepasszolás, illetve kipattanó által.”

brglesnora

“Az első svédországi szezonom minden szempontból hatalmas fejlődést hozott a hokikarrieremben ? kezdte Pintér Lili. ? Az eddigi élményeimtől teljesen különböző hokikultúrával találkoztam. A Riksserien a világ legerősebb női bajnokságainak egyike, így részben ez volt a legnehezebb szezonom. Azt gondolom, összegezve sikeresen helytálltam. A sok légiós között szerencsém volt együtt játszani 3 holland válogatott játékossal, köztük Julie Zwarthoeddal, a 2012-es ifjúsági olimpia aranyérmesével. (Zwarthoed pont Gasparics Fannit előzte meg a versenyben ? K. I.) Csak azt tudom mondani róluk, amit a legtöbb SDE-játékosról: keményen küzdenek, sok munkát fektetnek a fejlődésbe, mind egyéni, mind csapatszinten. Minden erőnkre és kitartásunkra szükségünk lesz, hogy a világbajnokságon bebizonyíthassuk, mi vagyunk a jobb csapat.”

sdestockholm

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum