Vrbata-tripla a Buffalónak
A Vancouver ezzel megszakította rossz sorozatát. Josi villogott Bostonban, visszavágott a Colorado.
Radim Vrbata volt a Canucks nyerőembere a Sabres elleni mérkőzésen. A Buffalo megszerezte ugyan a vezetést, de a hazaiak négy találattal feleltek, amiből a cseh csatár kettőt vállalt magára. Háromgólos hátrányban szépített a Sabres, de hat perccel a befejezés előtt Vrbata bebiztosította a győzelmet pályafutása hatodik mesterhármasával. A Vancouver öt elvesztett mérkőzés után győzött ismét.
A Nashville kétszer is hátrányban volt a Bruins otthonában, mégis begyűjtötte a pontokat. A Predators mindkét egyenlítőgólját Roman Josi ütötte, az elsőt az első harmadban előnyből, a másodikat a másodikban hátrányból. 2-2 után a befejező játékrészre maradt a döntés, ahol Viktor Arvidsson találata jelentette a győzelmet a Nashville számára öt perccel a befejezés előtt.
Az Avalanche a hosszabbításban győzte le a Minnesotát és ezzel visszavágott a két nappal korábbi vereségért. Esemény nem sok történt Denverben a hatvan perc alatt, 16-16 kapura lövést és egy-egy gólt tudtak felmutatni csak a csapatok. A döntés a hosszabbításra maradt, ahol a negyedik perc felénél John Mitchell gólja jelentette a pluszpontot a Colorado számára.
NHL, 2015. december 7.
Boston?Nashville 2-3 (videó)
G.: Miller, Eriksson ill. Josi (2), Arvidsson
Colorado?Minnesota 2-1 (videó)
G.: Barrie, Mitchell ill. Parisé
Vancouver?Buffalo 5-2 (videó)
G.: Vrbata (3), Prust, H. Sedin ill. Gionta, Reinhart