Kane már jégre is lépett az előszezonban
A nemi erőszakkal vádolt játékos ott volt a Chicago idei első mérkőzésén. Kessel két góllal debütált Pittsburgh-ben. Nagyüzem az NHL-ben, egyelőre tét nélkül.
Kínkeserves győzelmet szerzett a Chicago a Detroit ellen. A bajnok hiába vezetett a találkozón kétszer is három góllal, a Red Wings egyenlített és kiharcolta a hosszabbítást. 4-4 után a mindent eldöntő gólt Trevor Daley ütötte a ráadás 100. másodpercében. Az Original Six-mérkőzésen ott volt Kane is, aki egy gólpasszal zárta a mérkőzést.
Gólzáporos és fordulatos mérkőzést hozott Denverben az Avs?Ducks találkozó, amely végül a Colorado sikerével zárult. A vendégek vezető góljára kettővel válaszoltak a hazaiak, erre hárommal feleltek ismét a vendégek. A Ducks azonban nem tudta megtartani kétgólos előnyét a záró etapban, a Colorado Jack Skille és Nick Holden góljával először kiharcolta a ráadás, ahol aztán Alex Tanguay találatával a győzelmet is megszerezte.
David Pastrnak volt a nyerőember Bostonban, ahol a Washington vendégszerepelt. A 19 éves balszélső ütötte csapata mindkét gólját, a másodikat a hosszabbítás 12. másodpercében.
Hazai pályán simán verte a Columbus a St. Louist a Ryan Johansen, Nick Foligno, Szergej Bobrovszkij hármas vezetésével. A 3-1-es győzelemből a 40 percig jégen lévő kapus hibátlan teljesítménnyel, míg a két csatár két-két ponttal vette ki a részét.
Csak 2-2-ig tudta tartani a lépést a Carolina a Pittsburgh otthonában, a folytatásában a Pingvinek kiütötték a vendégeket, a vége sima 7-3 lett. A fekete-sárga mezben első meccsét játszó Phil Kessel duplázott (képünkön), de nemcsak az új csatár remekelt, hanem a Letang, Crosby páros is, előbbi négy, utóbbi három pontot tett a közösbe.
Az egygólos különbség ellenére sima találkozó volt a 3-2-re végződött a Florida?Dallas összecsapás. A Panthers a duplázó Jonathan Huberdeau vezetésével lépett el három találattal, a Stars csak a hajrában szerzett két góllal tudta szorossá tenni a mérkőzést.
Az Ottawa után a Montrealt is egy hosszabbításban szerzett góllal győzte le a Toronto 2-1 arányban. A Leafs győztes gólját a 16. másodpercben ütötte Jake Gardiner emberelőnyben.
A Predators nagy hajrá után győzött a Tampa otthonában 3-2-re. A Nashville az utolsó öt percben két gólt ütve harcolta ki a ráadást, ahol Mattias Ekholm emberelőnyös góljával kaparintotta meg a győzelmet.
Hiába vezetett a Columbus a második harmad elején 2-1-re St.Louisban, a Blues zsinórban négy gólt ütve megfordította és megnyerte a mérkőzést. Vlagyimir Taraszenko és Alex Steen egyaránt egy-egy góllal és két-két gólpasszal zárta az estét.
Matt Dumba hosszabbításban esett egyetlen gólja döntött Winnipegben a Jets?Wild derbin a vendégek javára. A Minnesota kapujában Niklas Backstrom 28 védéssel ért el shutoutot.
Vancouverben gálázott a Sharks, amely sima 4-0-val tudta le a kirándulást. Brent Burns és Tomas Hertl egyaránt két ponttal zárt, Martin Jones 30 védéssel ért el shutoutot.
Két nap alatt másodszor győzte le a Los Angeles az Arizonát. Az előző napi fölényes sikert ezúttal egy hosszabbítás után megszerzett győzelem követte. 2-2 után a ráadás negyedik percében Jordan Weal döntött a Kings javára.