

A Miskolc és a kis Volán is előszezont zár
Két mérkőzéssel bővült a felkészülésről szóló listánk, a Fehérvár MOL-csapata pénteken a Slavijához látogat, míg szombaton az UTE utazik a Felvidékre.
Pénteken így már két magyar csapatért szoríthatunk. A Miskolc 17 órakor kezdi meccsét Bártfán, az igen erős HC46 Bardejov otthonában. Sagert, Szilágyi és Guggenberger továbbra sincs a csapattal, ők kisebb sérülésüket pihenik ki, ezért nem játszanak a jövő pénteki szezonrajt előtti utolsó Jegesmedvék-meccsén. Láda Balázsék a múlt héten 3-2-re verték a bártfaiakat Miskolcon.
A Fehérvár Facebook-oldala szerint a MOL ligás keret a következő összeállításban küzd meg a Slavija Ljubljanával a szlovén fővárosban: Kalnins (Scola) – Szabó K., Shupe, Holmberg, Szaller, Krogh – Orban B., Kocsis, Bodo, Hegyi, Szabó D. – Tóth, Reisz, Szita, Vokla, Korbuly – Reiter R., Mazzag, Hamvai, Pillók, Pados. A mérkőzés 19 órakor kezdődik.
Légiósaink közül egyedül Láday Tamás léphet jégre, aki bemutatkozhat új WHL-csapatában, a Medicine Hat Tigersben, aki a Lethbridge-hez látogat. Indul tehát az előszezon a tengerentúli juniorligában is.
A Bajnokok Ligájából a Vitkovice?Nyeman Grodno meccset adja a Sport2, ez 17:30-kor kezdődik.
A MOL Liga-csapatok és a Fehérvár EBEL-csapatának felkészülési meccsei
augusztus 10.
18:00 HC Nové Zámky?Jertisz Pavlodar (KAZ) (Érsekújvár) 7-5 (1-3, 4-0, 2-1)
augusztus 11.
18:00 HK Detva (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Gyetva) 7-6 (3-1, 1-4, 2-1, 1-0)
augusztus 12.
18:00 HC Nové Zámky?Bejbarisz Atirau (KAZ) (Érsekújvár) 1-5 (0-3, 0-1, 1-1)
augusztus 13.
15:30 GKS Tychy (POL-1.)?Fehérvár (Zólyom) 4-0 (3-0, 0-0, 1-0)
augusztus 14.
17:00 Spartak Trnava (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Nagyszombat) 3-6 (0-1, 2-1, 1-4)
19:00 HKM Zvolen (SVK-1.)?Fehérvár (Zólyom) 3-5 (2-3, 1-2, 0-0)
augusztus 15.
15:30 Fehérvár?SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Zólyom) 3-2 (2-0, 0-0, 1-2)
augusztus 17.
18:15 DAB?Debrecen (Dunaújváros) 5-3 (1-0, 0-0, 4-3)
19:00 Ferencváros?HK Levice (SVK-3.) (Pesterzsébet) 8-1 (1-1, 5-0, 2-0)
augusztus 18.
18:00 HK 36 Skalica (SVK)?HC Nové Zámky (Szakolca) 7-4 (2-1, 3-2, 2-1)
augusztus 20.
17:00 HK Detva (SVK-2.)?UTE (Gyetva) 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)
18:00 HC Nové Zámky?HK 36 Skalica (SVK) (Érsekújvár) 0-5
augusztus 21.
16:00 Fehérvár (MOL)?Fehérvár U20 (Székesfehérvár) 4-0
17:00 MsHK Zilina (SVK)?UTE (Privigye) 6-2 (3-0, 0-2, 3-0)
18:00 Presov Penguins (SVK-2.)?Debrecen (Eperjes) 1-2 b. (1-1, 0-0, 0-0, 0-1)
19:00 DVTK Jegesmedvék?KH Sanok (POL) (Miskolc) 8-5 (3-2, 3-1, 2-2)
19:30 EVL Landshut (GER-3.)?Fehérvár (Landshut) 1-7 (0-2, 0-3, 1-2)
augusztus 22.
15:30 Debrecen?Fehérvár (MOL) (Debrecen) 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
19:15 HDD Jesenice (SLO)?MAC Budapest (Jesenice) 5-4 (1-1, 0-2, 3-1, 0-0, 1-0)
augusztus 23.
16:30 Straubing Tigers (GER)?Fehérvár (Straubing) 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)
18:00 SHK 37 Piestany (SVK)?HC Nové Zámky (Pöstyén) 4-2 (1-0, 2-2, 1-0)
19:00 HDD Olimpija Ljubljana (SLO)? MAC Budapest (Ljubljana) 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)
augusztus 25.
18:00 HC Nové Zámky?HC Detva (SVK-2.) (Érsekújvár) 4-2
augusztus 27.
18:00 SHK 37 Piestany (SVK)?UTE (Pöstyén) 4-2 (0-2, 4-0, 0-0)
18:00 Debrecen?Brassó (Debrecen) 5-1 (1-0, 1-0, 3-1)
18:15 DAB?Ferencváros (Dunaújváros) 1-3 (0-1, 1-1, 0-1)
augusztus 28.
18:00 HC 07 Detva (SVK-2.)? MAC Budapest (Gyetva) 4-1 (0-0, 3-1, 1-0)
18:00 HC Nové Zámky?UTE (Érsekújvár) 4-1 (3-0, 1-1, 0-0)
18:00 Debrecen?Brassó (Debrecen) 6-2 (2-2, 2-0, 2-0)
19:00 DVTK Jegesmedvék?HC46 Bardejov (SVK-2.) (Miskolc) 3-2 (1-0, 1-1, 1-1)
augusztus 29.
17:30 HK Levice (SVK-3.)?DAB (Léva) 9-5 (4-2, 2-1, 3-2)
augusztus 31.
19:00 Ferencváros?HSC Csíkszereda (Pesterzsébet) 5-4 (1-3, 2-0 2-1)
szeptember 1.
18:00 Fehérvár (MOL)?UTE (Székesfehérvár) 5-2 (1-0, 3-2, 1-0)
18:00 HC Nové Zámky?SHK 37 Piestany (SVK) (Érsekújvár) 1-2 (0-0, 1-2, 0-0)
18:00 Debrecen?HSC Csíkszereda (Debrecen) 2-3 (1-0, 1-1, 0-1, 0-0, 0-1)
szeptember 2.
18:00 Graz (EBEL)?MAC Budapest (Graz) 2-3 (0-1, 1-1, 1-1)
18:15 DAB?HK Levice (SVK-3.) (Dunaújváros) 10-4 (3-0, 6-1, 1-3)
szeptember 3.
18:00 Fehérvár (MOL)?Szlovákia U20 (Székesfehérvár) 7-1 (1-1, 6-0, 0-0)
18:00 KH Sanok (POL)?DVTK Jegesmedvék (Sanok) 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)
19:00 Ferencváros?DAB (Pesterzsébet) 5-4 (0-0, 4-2, 1-2)
szeptember 4.
17:00 HC46 Bardejov (SVK-2.)?DVTK Jegesmedvék (Bártfa)
18:00 HC Nové Zámky?Spartak Trnava (SVK-2.) (Érsekújvár)
19:00 Slavija Ljubljana (SLO-1.)?Fehérvár (MOL) (Ljubljana)
szeptember 5.
17:30 HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)
Az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna programja:
szeptember 5., 15:30 HK 36 Skalica?Graz
szeptember 5., 19:00 Fehérvár?Olimpija Ljubljana
szeptember 6., 15:00 az előző nap vesztesei
szeptember 6., 18:00 az előző nap győztesei
További cikkek
- Újabb építkezés vár Fodor Szabolcsékra
- Mindhárom erdélyi csapat a bajnoki címre pályázik
- Egy kiscsapat csinál-e több nyarat?
- Viikilä hivatalosan is BJAHC-os marad
- Bajnokesélyes keretet rakott össze a Brassó
- KHL-t is megjárt izraeli válogatott csatár a Sportklubban
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 3-5
- Nagy visszavonulók és maradók, új sztáredző és légióskontingens – melyik lesz a mérvadó Miskolcon?
- Kreisz Brúnó az SPHL-be igazolt