DAB?Debrecen 5-3

   

Meglepően sok néző előtt játszottak a csapatok, az első 40 percben egy gól esett, a záró játékrészben felpörögtek az események. Megírjuk a két csapat összeállítását is.

Mindkét csapat komoly átalakuláson ment keresztül nyáron, és sokan próbajátékon szerepelnek mind a DAB-nál, mind a Debrecennél. A játékoskerettel kapcsolatos hivatalos bejelentésekre is várni kell még, ezért is érdeklődtek kiemelten a szurkolók ezen meccs iránt.

A tempó főleg az első harmadban volt alacsony, de a hangnem egyre keményedett, kellemetlenkedtek egymással a játékosok. Babic játékvezető tiszteletbeli főgépésszé lépett elő, amikor már alig lehetett a ködtől látni, minden játékost a jégre vezényelt, a több mint 40 jégen korcsolyázó pedig perceken belül elhajtotta a párát a jég fölül, kitisztult az idő egy darabig.

A lassú, de szúrós meccsen az Acélbikák játékosai motiváltabbnak tűntek. Helyenként szép megmozdulásokat láthatott a közönség itt is, ott is. További érdekes jelenet volt, amikor a két Tőkési mezes játékos ütközött, miközben egyik 91-esben sem Tőkési Lajos játszott: ő nem volt jégen ezen az estén, csak a legutóbbi két szezonban használt mezében játszottak a próbázók.

A mai napon a tavalyi másodedző, Igor Razov irányította a kispadról a Debrecent, mivel a DHK nem ad ki információt, nem lehet tudni, hogy idén ő lesz-e a vezetőedző, vagy csak beugró volt erre a szerepre. A korábbi hírek szerint Oroszországból várták az új mestert.

Gólszerzők: Németh P. (Martinec, Szepessy B.) 15., Peterdi (Bushbacher, Raszulov) 43. (PP), Szepessy M. 46., McCann 49., Bushbacher (Smith, Raszulov) 59., illetve Berta (Saluga, Godó) 41., Saluga (Kovacs B.) 47. (PP2), Kuriljuk (Vaszjunyin) 56.

Dunaújvárosi Acélbikák:

Kapusok:

Duschek Dávid
Breton Lindoff (CAN) (Danville Dashers, FHL)

Sorok:

Brad Smith
Revák Zoltán
Phil Bushbacher (USA) (Evansville Icemen, ECHL)
Borbás Gergely
Peterdi Imre

Hruby Gellért
Tyimur Raszulov (RUS) (Almati, KAZ)
Szepessy Máté
Mike McCann (USA) (Mississippi RiverKings, SPHL)
Sijka Dusan

Léránt René
Dörök Bence
Németh Péter (FTC)
Szepessy Bálint
Filip Martinec (CZE) (Progym, ROM)

Pál Zalán
Ryen Alves (USA) (Steel City Warriors, FHL)
Nagy Márk
Mátyásy Bence
Magosi Erik

Debreceni HK:

Kapusok:

Vay Ádám (El Paso Rhinos, WSHL)
Szavva Borogyin (RUS)

Sorok:

Kasper Emanuelsson (SWE) (Amarillo Bulls, NAHL)
Kovács Bronson
Martin Saluga (SVK)
Godó Dániel
Berta Ákos

Vlagyimir Guscsin (RUS) (Szahalinszkije Akuli, MHL)
Hetényi Péter
Hári Norbert
Vaszjunyin Artyom
Dancsfalvi Norbert

Csíki Zoltán
Makszim Ivanov (RUS) (Reaktor Nyizsnyekamszk, MHL)
Mihail Usztyancev (RUS) (Arisztan Temitrau, KAZ)
Artur Kuriljuk (RUS)
Izsák Róbert

Wéber Zsolt
Balázs Zsombor
Barabás László
Tanka Lőrinc

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS 
ICEHL 19:15 KACAVS 
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB