Szlaby Gyöngyi

 

Szlaby Gyöngyi, a női válogatott rangidős játékosa kihagyja az idei világbajnokságot.

Nem szerepelsz a világbajnoki keretben, ennek mi az oka?

Egyszerűen úgy éreztem, hogy kicsit belefáradtam. 9 világbajnokságon jártam már, volt, hogy idősebbek között a legfiatalabb voltam, az utóbbi években pedig már rangidős. De a válogatottságtól nem vonultam vissza és a hokit sem hagytam abba. Az eddigi évek arról szóltak, hogy kerestem a lehetőségeket, hol, miképp tudnék több edzésre járni, hol szerezhetnék meccsrutint. Edzettem kölyök, serdülő, ifi, OB 2-es csapattal, játszottam a hazai női bajnokság mellett az EWHL-ben, vagy kijártam Szlovákiába az EWHL mellett.

Hogyan telt az idei szezonod?

Később indult és egy kisebb műtét miatt szüneteltetni voltam kénytelen. Az elején úgy tűnt, nem is lesz meccsem a női döntőig, aztán végül sikerült csatlakoznom a KMH-hoz az EWHL-ben. Ebben a csonka szezonban úgy éreztem, hogy nem sikerült kellőképpen felkészülnöm az idei világbajnokságra, és úgy gondoltam, hogy ezért ezt a vb-t lemondom. Itthonról követem majd az eseményeket, és kívánom, hogy minél jobb eredményt érjenek el a lányok!

20719341_2457e7a39ae061b997067afe13c0a33a_l

Fotó: Somogyi Viktor

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum