Erik Caladi

 

Erik Caladi, a HC Nové Zámky 26 éves csatára.

A Dunaújvárosban látottak alapján főleg érthetetlen, mi történt pénteken az FTC-vel játszott mérkőzésen? 

Jól játszott a Ferencváros és gólokat is tudott lőni, mi pedig csak mentünk az eredmény után. Amikor ki tudtunk egyenlíteni, akkor is ők válaszoltak két góllal. A végén elhúztak, mi mentünk előre, de hátul nem bírták a srácok. Próbáltunk a végéig hajtani, de nem tudtunk már egyenlíteni. Szerencsére vasárnap javítottunk az eredményességünkön.

Jót tett Érsekújváron az edzőváltás?

Hogy pozitív vagy negatív összességében az edzőváltás eredménye, egyelőre nem tudjuk. Próbálunk jól játszani, idővel ki fog derülni. Az összhang mindenképpen megvan az új edzővel, ami jó kezdet.

Viszonylag idős a keretük, bírni fogják a rájátszást fizikailag? Van olyan csapat, aki ellen nem szeret játszani?

Ha több meccset nyerünk, mint az ellenfél, akkor mondhatjuk majd, hogy jól bírjuk a végéig. Reméljük, igen. Nekem teljesen mindegy, ki ellen játszunk, nincs olyan, aki ellen különösen utálnék játszani. Bárki az ellenfél, ugyanolyan keményen kell küzdeni.

Erik Caladi NZA

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., hétfő
VB 16:15 KORNOR 0-3VÉGE
VB 16:15 RUSSVK 4-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANLAT 2-1 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CZEAUT 4-3VÉGE
május 15., kedd
VB 12:15 FINUSA 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:15 SUIFRA 5-1VÉGE
VB 16:15 BLRSVK 4-7VÉGE
VB 16:15 CANGER 3-0VÉGE
VB 20:15 LATDEN 1-0VÉGE
VB 20:15 RUSSWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 17., csütörtök
VB 16:15 RUSCAN 4-5 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 USACZE 3-2VÉGE
VB 20:15 FINSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWELAT 3-2VÉGE
május 19., szombat
VB 15:15 SWEUSA 6-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
május 20., vasárnap
VB 15:45 USACAN 4-1VÉGE
    • SPORT 2 (18:15)
VB 20:15 SWESUI 3-2 BVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk