Négy homogén sorunk van

   

Serdülőválogatottunk St. Pöltenben vett részt négyes tornán. A nyitónapon Szlovéniát verték a fiatalok 3-1 arányban, másnap az olaszoktól szenvedtek 5-3-as vereséget, végül pedig a torna döntőjévé előlépett mérkőzésen 1-0-ra győzték le Ausztriát, ezzel aranyérmet nyertek.

“Ebben a korosztályban nincs világbajnokság, így a legfontosabb feladat a játékosok fejlesztése – értékelte a látottakat blogunknak Szongoth Kristóf, a serdülő válogatott edzője. – A nemzetközi tornák segítségével lemérhetjük, hol tartanak a játékosok a tanulási folyamatban, tapasztalatokat szerezhetnek. Természetesen nagyon fontos az is, hogy más országok válogatottjaival megmérkőzve megvan a versenyek élménye is. A torna segített meghatározni a fejlesztendő területeket az edzőknek is.

Nagyon szépen szerepelt a csapatunk. Minden mérkőzésre jellemző volt a hatalmas tempó és a hatalmas munka. Amikor a fej és a láb kevés volt, akkor a játékosok a szívükkel tudták kompenzálni ezt, mindenki óriási lelkesedéssel játszott. Tulajdonképpen három jó mérkőzést játszottunk. A szlovénokat megvertük, az olaszoktól úgy kaptunk ki, hogy buta gólokat ajándékoztunk nekik, mi pedig szinte egy kapuztunk. 57-17 volt a lövések száma a javunkra, de szinte semmi nem ment be, pedig ennyi helyzettel több meccset is meg lehetett volna nyerni. De ez is egy remek tapasztalat volt edzőnek, játékosnak egyaránt, komoly tanulságai voltak ennek a meccsnek. A harmadik napon a többi eredmény alakulása miatt Ausztriával döntőt játszhattunk. Elképesztő ki-ki meccs volt, amelyet sikerült a magunk javára fordítanunk.

HUN U16 St Polten

Örömünkre szolgált, hogy a srácok nemcsak jó csapatot, hanem jó közösséget is alkotnak. Csapatsportról lévén szó, ez nem elhanyagolható. Úgy érzem, nem sok válogatott tudja magáról elmondani, hogy négy homogén sora van, mi pedig ilyenek vagyunk. Bármelyik sorunkat is küldjük a jégre, tudjuk, hogy képesek lehetnek eldönteni a meccset, így a negyedik sorunk is. Az U16-os válogatott egyik legfontosabb feladata, hogy játékosokat tudjon feladni a magasabb korosztályokba, illetve hogy a korosztályváltások zökkenőmentesek legyenek. A csapatunkból többeknek is jó esélye van arra, hogy részt vegyen az U18-as válogatott munkájában is, ahol aztán már maguknak kell kivívniuk a szereplés lehetőségét. Abban egészen biztos vagyok, hogy akiket az ifiválogatott stábja érdemesnek tart majd arra, hogy részt vegyen a felkészülésükben, azok kihívás elé fogják tudni állítani az U18-as riválisokat is. De az is a cél, hogy minél több játékos közül lehessen válogatni, minél nagyobb legyen a versenyhelyzet.”

U16, SERDÜLŐ VÁLOGATOTT

A St. Pölten-i U16-os Négy Nemzet Torna magyar érdekeltségű mérkőzései:

2014. november 6., 19.10: Magyarország–Szlovénia 3-1
2014. november 7., 15.40: Magyarország–Olaszország 3-5
2014. november 8., 13.40: Magyarország–Ausztria 1-0

A serdülő válogatott St. Pölten-i tornán részt vevő játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Nagy Kristóf 1999 UTE
Szeles Martin 1999 Fehérvár
Hátvédek:
Bognár Patrik 1999 Fehérvár
Fejes Nándor 1999 MAC
Horváth Olivér 1999 UTE
Kiss Tamás 1999 Debrecen
Pokornyi Dávid 2000 UTE
Sándor Flórián 1999 Fehérvár
Szécsi Patrik 2000 Pesterzsébet
Csatárok:
Bugár Gábor 1999 MAC
Csiki Attila 1999 UTE
Kedves Richárd 1999 MAC
Korchma Bence 1999 MAC
Kreisz Brúnó 1999 MAC
Lőczi Árpád 1999 MAC
Madácsi Benedek 1999 Fehérvár
Makovics Bence 1999 Fehérvár
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Péter Andor 1999 Fehérvár
Révész Marcell 1999 Basel (SUI)
Szalma Zsolt 1999 UTE
Szigeti Ákos 1999 MAC


A magyar U16-os stáb, 2014/15:

Vezetőedző: Glen Williamson
Edző: Jánosi Csaba, Szongoth Kristóf
Kapusedző: Máthé Csaba
Csapatvezető: Mercz Orsolya
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk